Peregrinatio Fidei - A „hit zarándokútja”

2012. szeptember 29-én zarándoklat indul Mátraverebély-Szentkútra. Peregrinatio Fidei, azaz a „hit zarándokútja” nevet kapta, abban a reményben, hogy nemcsak idén, hanem az elkövetkező években is hasonló formában megrendezhetik. Az elnevezés egyrészt egy aktuális nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódik, másrészt találóan ragadja meg a Szűzanya szerepét Isten Egyházának életében.

A zarándoklat fő eseménye a 2012. szeptember 29-én, szombaton, délelőtt 11 órakor tartandó Szent Mihály-napi ünnepélyes főpapi szentmise a római rítus rendkívüli (régi) formájában. A szentmisére az érdeklődésnek megfelelően Budapestről (előreláthatólag a belvárosi főplébánia-templom mellől) kora reggel zarándokbusz indul, valamint előreláthatólag más településekről is szerveznek buszokat (ezekről egyelőre csak az [email protected] e-mail címen tudnak egyéni felvilágosítást adni).

A kegyhely határánál a Budapestről érkező zarándokok a többi helyről érkezőkkel összetalálkoznak, majd az út utolsó, rövid szakaszát közösen, gyalogosan teszik meg, és így érkeznek a kegyhelyhez. Akik egészségügyi vagy más okból szeretnének végig busszal menni, természetesen lesz erre lehetőségük.

A zarándokoknak szombaton a szentmise után a szervezők ebédet tudnak biztosítani, megrendelés szerint. A program a délutáni órákban a kegyhelyen végzett litániával és vesperással zárul, a zarándokbuszok ezután indulnak vissza.

A részletes programokról a zarándoklat internetes oldalán lehet tájékozódni, ide kattintva.

(Pereginatio Fidei)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Napvágás

17:00–18:30
A műsor vezetője dr. Varga Tibor, aki a műsorvezető segítségével érthetően és érdekesen tálal fontos tudnivalókat a kultúra, a történelem, a vallás és szakralitás tárgyköreiből. Kéthetente frissülő műsor! "Ragyogj, ragyogj Szent Koronánk, csillag lánggal mutass irányt!"
(Történelmi)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Madártávlatból

18:30–18:45

<<<Zene>>>

18:45–0:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!