De mit valljak muzulmánok...

De mit valljak, muzulmánok, ha nem vallom saját lelkem
Muzulmánnak, kereszténynek, zsidónak, még pogánynak sem,
Keletről nem, nyugatról nem, se földtájról, se tengerről,
Se természet homályából, s a forgó ég se szült engem,
Se földmélyből, se tengerből, se szellőből, se tűzlángból,
Se menny-trónról, se rög-porból, se ős-kútból nem ébredtem,
Ha sem Kínát, se Hindosztánt, ha sem Bolgárt avagy Szaqszínt,
Se Irák két királyságát, se Khorászánt nem ismertem,
Az életből, se másikból, se fentről vagy pokolmélyből,
Se Ádámtól, se Évától, se Édenből nem éledtem;
Ha oly tér szült, ahol tér nincs, ha oly jel zár, amily jel nincs,
Ha testem nincs, ha lelkem sincs: imádottam az én lelkem:
Egyet vágyón, egyet érzőn, egyet hivón, egyet látón,
A kettősség nem él bennem, a két lét már közös bennem,
Az első ő, a végső ő, a külső ő, a belső ő,
Csak ő él, más tudásom nincs, imádottam megismertem,
Szerelmének kupájától vagyok részeg, s a két létet
Nem is látón, e mámorral s mulatsággal betöltettem;
Ha éltemből csak egy percet hiányoddal kicsorgatnék,
Ez órától szünet nélkül de bánkódnék, miért lettem;
S ha egy percig te vagy nékem magányosság megosztója,
Letiprom mind a két létet, kezem táncban kiterjesztem.
Ó, Tebrízí, olyan részeg vagyok már én ez életben,
A mámorról tudok szólni, de minden mást felejtettem.

Weöres Sándor fordítása

(Szent Korona Rádió)