Augusztus 20-a: villámtüntetés a Szent Koronáért (lezárva + képek, videó)

Augusztus 20-án államalapító szent királyunkra emlékezünk, ám ez a nap az idei évben botrányosnak ígérkezik.
A Szent Korona stilizált képe:A Szent Korona stilizált képe: nem lehet kitiltani a tisztavatásról.

Alig vette kezdetét Szent István királyunk ünnepe, a tudósítóinkat máris igazoltatták, amint a tisztavatásra igyekeztek, de nem ez az első botrány, ami a rendezvényt kíséri. Tekintse meg képgalériánkat.

Videó
HeMK készített egy kiváló és összefoglaló videót a villámcsődületünkről. Ajánljuk mindenki figyelmébe! Megtekinthető ITT (Katt!)

Kis rádiós adalék

Augusztus 20-án nem szoktunk Kívánságműsort tartani, de idén kivételt teszünk, hiszen pont a mai napon mutatkozik be a hírszerkesztésben már bizonyított fiatal - és bár a mikrofonon keresztül annyira nem látszik, de szép - rádiós leányzó (Ági).

Úgyhogy a nemi arányokon kicsit javítva, a mai első műsorával bemutatkozik, aztán valószínűleg marad is a műsorvezetőink között.

Fogadja mindenki sok szeretettel, az esetleges kezdeti nehézségei ellenére is, vagy éppen azért!

A szokásos Katona Dolog friss adása után, 22:00-tól pedig az István, a király rockopera lesz hallható, megszakítás nélkül.

11:10 - Végetért a tisztavatás. A flashmobot alkotó fiatalok a két transzparenssel odaálltak, ahol a tisztek családjai elhagyták a kordonkerítést. Közülük sokan helyeseltek a Szent Korona stilizált mását látva és szívesen fogadták a szórólapot is. Persze a civil ruhás rendőrök szokásos kitüntetett figyelmében volt része a rádiósoknak. Bár a tisztavatást többségében a Honvédség biztosította, azért rendőr is volt szép számmal.

Gonda László és csapataGonda László és csapata10:40 - Gonda Lászlóék is kivitték a Szent Korona képét a tisztavatásra. Nekik és a rádió transzparenseinek köszönhetően a tisztek jelképesen a Szent Korona jelenlétében tehették le esküjüket. Újabb kis győzelem a nemzetáruló politikai eliten.

10:15 - A honvéd hadnagyok letették esküjüket, jelképesen a Szent Korona jelenlétében, a kifeszített transzparenseknek köszönhetően. Most a rendőrtisztek eskütétele folyik.

10:10 - Felvonultak a történelmi lobogók. A kordon kívül állnak a flashmobosok, két transzparenst feszítettek a színpad két oldalára, amiken a Szent Korona van. Sajnos a kordonon belülre, csak családtagok mehetnek meghívóval, elégtételt jelent viszont, hogy a színpad pont szemben van a tisztavatásra felállt politikusokkal, így figyelmeztetve vannak: a Szent Korona jelenléte nélkül nem lehet a magyar nemzet tisztjeit avatni.
Csendélet rendőrrelCsendélet rendőrrel
10:00 - Ebben az esztendőben 108 főt avatnak. Van ott valaki, aki a Szent Koronáról tart egy képet. A rádió néhány műsorvezetője és a hallgatók flashmobbal készültek a tisztavatásra. Mindenkin Szent Korona Rádiós póló van, a transzparensen, amit magasra tartanak a Szent Korona van.

Igazoltatják a flashmobra igyekvőketIgazoltatják a flashmobra igyekvőket9:30 - Tudósítóinkat igazoltatják a Városligetnél. Nagy a rendőri készültség.

A mai napon 10-11-ig tart a tisztavatás. Ahol a Magyar Honvédség új tisztjei tesznek esküt. Eddig mindig a Szent Korona jelenlétében tették ezt, ám a MaSzoP nemzetellenességének köszönhetően, a Szent Korona ezúttal nem lesz jelen a tisztavatáson. Így a tisztjeink az 1949-es kommunista alkotmányra esküsznek fel.

A következő szöveggel ellátot szórólapot osztogatták a Szent Korona Rádiós pólóba öltözött munkatársak és hallgatók, azért, hogy mindenki számára világos legyen, miért kell a Szent Korona jelenlétében végezni a tisztavatást:

Miért nem a köztársaság?

A Szent Koronára tett eskü a magyar nemzet ezer éves államiságával, múltjával, hagyományával mutat folyamatosságot, nem az elmúlt 60 év politikai laboratóriumával. A történeti alkotmány és a Szent Korona egymással mindig összefüggő egész volt, amely a nemzet szuverenitását fejezi ki. A Szent Koronára tett eskü olyan ősökkel mutat folytonosságot, akik ezért a nemzetért éltek, boldogulását, fennmaradását segítették elő. Ez a magyar nemzet igaz hagyománya és nem 1949, a kommunista diktatúra által a magyar nemzetre kényszerített, sztálini alkotmány, mai republikánus változata. A Szent Korona valóban a miénk, kapcsolatunk a múltunkkal és reménységünk a jövőnkben is.

A jelenlegi köztársaság alkotmánya az 1949. évi XX. törvény módosított változata, a „a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében” jött létre és bevallottan az „új Alkotmány elfogadásáig van” csak érvényben. Az „új Alkotmány” azonban éppen most 19 éve nem valósult még meg, nem hozták ezt létre, ezzel nem teremtették meg a jogfolytonosságot sem, tehát a Magyar Köztársaság egy, a jogfolytonosságot nélkülöző állapotban képes csak létezni jelenleg is. A jelenlegi alkotmány egy paragrafus, egyetlen nagyobb törvénycikkely, egyszeri néhány hónapos „alkotmányozási folyamat” terméke, amelyet azóta is folyamatosan toldoznak az alkotmánybíráink és a parlament is. Magyarország olyan, amilyen az alkotmánya és amilyen maga is a magyar nép most 2008-ban; rossz gyökerekből táplálkozik, vagy még inkább gyökerét veszített. A republikánus alkotmányunk nem végleges, a kiegészítések ilyen rendszere a történelmi organikusságot, a jogfolytonosság helyreállítását szándékosan mellőzi. A (nép)köztársasági alkotmány ideiglenes egyszerre rossz és reményteli is lehet. Rossz, mert egy alkotmány ne legyen majdnem két évtizeden keresztül ideiglenes, rossz azért is, mert úgy ideiglenes, hogy egy erőszakos, forradalmi módon szakította meg a magyar történeti alkotmány jogfolytonosságát még 1949-ben. Reménykeltő azért egy kicsit, mert az ideiglenessége lehetővé tenné, hogy a végleges alkotmánnyal a magyarság az eredetihez, a történeti alkotmányhoz kíván visszatérni, és amíg ez nem történik meg, addig az ideiglenest átalakítja, hozzáigazítja az eredetihez, ha kell ideiglenes intézményekkel és megfelelő alkotmányjogi műhely munkával és törvénykezésekkel.

A magyar történeti alkotmányunk olyan, a magyarság szerves fejlődése során kialakult joganyag, amely Magyarországnak a Szentkorona-tanban gyökerező minden törvényét felöleli, ezt elvetni egy másik, ezt teljesen mellőző alkotmánnyal, a múltunkkal való teljes szakítást eredményezi a mindenkori politikai elit számára és a magyarságnak is. A történeti magyar alkotmány nem anakronizmus, nem egy közjogi kövület, ellenkezőleg, minden korban meg tudták feleltetni társadalmi-gazdasági változások igazoltan követendő kritériumainak. Ennek a visszaállítása nem politikai futóbolondok hagymázos epeköpködése tehát, hanem olyan történelmi jelentőségű politikai tett és erkölcsi felelősség is, amely a mindenkori hatalmi elit, az ország vezetőinek a kötelessége, melyet (szándékosan?) elmulasztottak, hiszen a mostani közjogi-politikai berendezkedés a hatalmukat szolgálja.

(Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Káltes! Üdvözöllek, mint Arvisura olvasót, Jóli tórem bolygólyán!

Nekem a TV közvetítés során az ütötte meg a fülem hogy: "Nem tudjuk pontosan mikor született Szent István király." Hát már hogy a fenébe ne tudnánk! Augusztus 20-án. Régen a gyermek nevét azok közül a nevek közül kapta, amelyek arra a napra estek amelyen született. Tehát a névnapja azonos volt a születés napjával. Aug. 20. Vajk napja, ezért lett Vajk a neve, az Uruki-Mani névadó naptár szerint. Elődeink fontosnak tartották azt is, hogy hány nagyszülője élt születésekor, mert nem mindegy, hogy a csepség mennyi szeretetben nő fel. Annyi szótagos nevet kapott, ahány nagyszülő élt születésekor. Tehát azt tudjuk, hogy egy nagyszülője élt.

Ha két nagyszülője élt volna, akkor Vajak vagy Vajkka nevet kapot volna. Ebből az is látható, hogy pl. az Eszterke nem kicsinyítő képzős vagy becézett alak, ahogy azt nekünk manapság be akarják mesélni.

#2

Most néztem meg a linkre rákattintva a közvetítést, és forr bennem a méreg, főleg a biztos nem zsidó öreggel és a történelmi zászlókkal kapcsolatban!

#3

Nem bánom, ha még az összeesküvés elmélettel is vádoltok, de én így sejtem! Sólyom úr kelletlen vendége lehet a klippás úr! Mindig is azt állítottam és állítom most is, a MAGYAR parlamenti képviselőinket zsarolják! Mint a Sólyom úr mellett álló figura is mutatja, a "felügyelet" testközeli! Nehogy "meggondolatlanul" valami "badarságot" kövessen el a köztársaság elnöke, ha már hitet tett Tel-Avivban!
Nem sok kedvem van visszaemlékezni olyan pillanatokra, amikor a választások után "pofavizitre" kell menniük ide, vagy oda! L.qúró Putyinhoz szaladt elsőre, Sólyom, Göncz az aktuális Likud párthoz, meg a "kábakőhöz" kábulni! Azóta is kábán viselkedik! Egyre inkább azt érzem, hogy meg kell mozdulni, mert a 24. órán is túl szaladtunk.
Gondolkodom, tehát vagyok, sőt még lenni is akarok, legalább addig, míg el nem takarodnak a semmibe! A többi a fiatalabbak dolga legyen, és a Szent Korona Alkotmányé!

#4

Szép volt amit tetetek! én magam nem láttam az avatást, de megvagyok győzödve, hogy a Szentkorona egy misztérium, hatása lesz akkor is, ha nem volt ott, de hiszem, hogy mégis jelen volt. Magyarország a szent korona védelme allat áll. Ez Isteni elrendelés, ezért még hallani fogunk róla, most fogja megítélni a fegyveres testületeket és leszünk mi még büszke Magyarország! Isten álldjon minden Szent Korona Rádióst és a Magyar népet! Szebb jövőt! Emese

#5

Megnéztem többször a felvétlet a Himnusz résznél ez az öszödi böszme mozgatta a pofályát. A többiek nem is tudják vagy szégyenlik a Magyar Himnuszt!
Már nem tudok ilyen műsorokat nézni, /még igy felvételről is nehéz/ ezektől a komcsi-zsidó élőlényektől felfordul a gyomrom.

De bízom nem sokáig lesz így!!

Üdv aTibi

#6

Elolvasva a köztársaságról írt részt,elgondolkodtat azon ,hogy ezek a tisztek (kiemeléném hogy rendőrtisztek is)
megérdemlik-e a Szent Koronát?
A jelenlegi fegyveres szervek nem szolgálják a magyar érdekeket,a "honvédség" sem.
Akik ezzel tisztában voltak ,azok azt fogják kapni a szolgálat során amit érdemelnek.
Akik nem voltak ezzel tisztában,remélem mihamarabb meglátják azt,hogy mi történik,és a magyar nemzetet fogják szolgálni.

#7

Itt van az MTV adása a tisztavatásról:

http://www.mtv.hu/videotar/?id=28291

A himnusz alatt többször is mutatják azt a bizonyos illetőt. (Sólyom Lászlótól jobbra, fekete kipában) Most hogy figyelmesebben megnéztem a videó elejét, a diplomáciai attasé tagjai is jelen lehettek, így talán az ominózus férfi ennek a tagja. Ez csupán feltételezés. Mindenesetre érdekes, hogy Magyarország (hivatalosan) legnagyobb hatalmú embere jobbján álhatott az ünnepség alatt.

#8

kipás zsidó öregúr? volt ott ilyen is? Mert ha igen, az egy bizonyíték a nyílt nemzetárulásra. Főleg, ha még kép is készült róla. Persze ezenkívül nap mint nap csak bizonyítékokat látunk, szinte meg lehet szokni, talán ezért csinálják ilyen nyíltan, mert azt látják, hogy erre sincs nagy közfelháborodás. Ilyen a demokratikus-liberális nevelésben felnőtt generáció.
De, mi, akik még ébren vagyunk, ezt nem hagyjuk, nem hagyhatjuk így sokáig a mentén.
Mindenesetre, szép volt fiúk, kellett ez a flashmob, hogy érezzék, látjuk ám, hogy mit csinálnak.

#9

nagy1! Igazad van, köszönöm a helyreigazítást!
De szerintem ezek már összekenték magukat rendesen! Buzi, köcsögpárti brancs, ezek ennek alapján tegeződnek, ez a pertu alapja, ha bele gondolok.

#10

IV Béla: Kökény Mihály a kakis, nem? Smiling

#11

Kedves Pogibacsi, a rádiósok által készített transzparensről vagy a gyorstüntetésről egy szó sem volt az MTV közvetítésében. Kétszer vagy háromszor ráközelíttett a kamera, de semmi érdemleges nem történt.
Legyen vígasz mindannyiunk számára hogy a Szent Korona másolata csupán 1998-óta volt jelen a tisztavatásokon, tehát egy nem túl régi tradíciót szüntettek meg. Mellesleg így is jelen volt az ünnepségen, a Milleniumi-emlékmű legtetején, Gábriel arkangyal jobb kezében. Azt pedig még "drága" Szekeresünk kedvéért sem fogják levenni onnan, így minden egyes ünnepségre a magyarok Szent Koronája vigyáz.

#12

Most akkor, érvényes az eskü, vagy nem?
Ne a kakis Szekeres döntse el, hanem a NEMZETI OLDAL! Mi legyen?

#13

vagy csak nem néztem elejétől végéig a műsort és ezért nem láttalak titeket. De ha valaki végig nézte tv n leirhatja mert kiváncsi lennék rá, hogy a tv ezt felvette e !? Ja a rendőrők majmok. Tisztelet a kivételnek. Egyébként volt szerencsém megnézni élőben a Floridai rendőrők munkályát. Persze nem úgy értem, hogy testközelből hanem úgy álltalánoságból. Hát ők rendet tartanak. Lehet példát venni róluk. S az igazi bűnösökkel foglalkoznak nem pedig marhaságokkal mint a tiszteséges embereket fenti képen igazoltatni. Nevetségesek a rendőrők nagy része. Vagy inkább nevezzem őket zaklató szerencsétleneknek?
Én csak a tiszteséges rendőrt sajnálom hogy ilyen környezetben van.

Isten Áldjon Titeket

#14

Kaltes -ott Sólyom László jobbján az a kipás zsidó öregúr Magyarország Kibuc leendo helytartója!Jobb ha megszokod. Evil

#15

Én speciel csak kicsit néztem bele a közvetítésbe, de mikor megláttam Szekerest, Gyurit, Sólyom , elment a kedvem s lekapcsoltam. Bár Szekeres szövegét nagyjából végig hallgattam, de amekkora baromságot mondott (biztos bevolt rugva megint Smiling). Igen nekünk fontos Afganisztán, Iraki misszió. Bármennyien is hallnak meg ?????De még ha valami jó származna ebből a misszióból nekünk. De semmi.
Gratulálok a Szentkorona rádió hallgatóinak és munkatársaknak, ehez a flashmobhoz. Nagszerű volt hallani, illetve olvasni itt ezt az akciót. Mert hát valahogy ezt a tv kihagyta szokás szerint.

Szebb jövőt!

#16

Kérem, azt árulja el valaki, hogy ki volt az a kipás zsidó öregúr Sólyom László jobbján! És mit keresett az öt legnagyobb "közjogi méltóság" közt? Mert hát vallási felekezetek képviselői és egyéb civilek nem tartózkodhattak azon a területen ahol a köztársasági elnök. Márpedig az a férfi bizonyosan nem volt sem katona, sem hivatalos közjogi méltóság...Érdekes.

#17

A kormánytvn is mutatták a transzparenst,a riporter rögtön mellébeszélt,hazudozott valami köztársaságról(sajna nem lehettem személyesen ott).

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

21:00–0:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
Oi-KOR - Árpád népe MV: Honvéd

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Éjfél

0:00–0:15

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!