Maga a miniszterelnök mondta el terveit a közszolgálati rádiónak adott interjújában azután, hogy bejelentette adó- és járulékváltoztatási elképzeléseit.
Az MR1-Kossuth Rádió honlapján szerdán olvasható hír szerint a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy elképzelései szerint a magánszemélyeket érintő adókedvezmények nem szűnnek meg, ugyanakkor emelnék a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját, korlátoznák a céges autók magánhasználatát, és a vállalkozásokat nagyobb mértékben bevonnák a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásába.
Az adóamnesztiával kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy gondolkoznak a lehetőségén, de megvalósítása, illetve annak formája még kérdéses - ismerteti a rádió honlapja.
Az interjúból szerda délelőtt mindössze egy rövid összefoglalót közöltek a rádió honlapján, annak egy részlete a déli Krónikában hangzik el, a teljes beszélgetés pedig az utána következő Magánhangzó című műsorban lesz hallható.
(MTI)





Hozzászólások
Mondjon le!
Egy pszihopata soha sem adja meg magát, csak a halál tud egy pszichopata fölött győzedelmeskedni. Mivel manipulálja és zsarolja a saját pártját, azokk peddig rettegnek tőllemert felszínre hozza mocskos ügyeiketmert neki ez sem gond hisz lelkiismeret nélkül született atöbbi peddig retteg a megszégyenüléstől. Pedig megkönnyebbülnének ha megvallanák tettüket elébe mennének annak amit Gyurcsány úgy is kipakol majd, ha az érdeke úgy kívánja, vagy a nép fogja számon kérni mert közel már az idő.
Ezt már csak Putyin tartja a helyén.
Amúgy mondtott értelmes dolgokat is ebben a beszédben. Lehet, hogy már nem tud mit hazudni.
Dehogy mond le! Nem hülye! Tutira megy! Tudja, hogy úgyis megerősítik. Most a választások előtt nem fognak kormányfőt cserélni! Ez csak egy fogás, amellyel tetszeleg a nép előtt, és amellyel zsarolja az MSZP tagságát. Igazán ügyes! Nem hülye, hanem gonosz!
Ez egy idióta pojáca. Még egy kicsit akar uralkodni, élet és halál felett! Sőt, még egy kicsit háborúzna is, esetleg szemeket kilőni, másokat nevetségesen meggyalázni.
Sajátjai ölik meg! Idézheti Július Cézárt, miközben azt kérdezgeti, "te is fiam, brútus?" Sajnos, megölik a szocik, mert, zsarolni tudja őket! Jó példa Őszöd, ahol kiálltak mellette, és ez volt a vesztük. Nem tudnak megszabadulni tőle, mert zsarolhatók, sőt azt is tudja, tudhatja, hol a "lé"! Ha el kell majd számolnia, és netán "rossz" kedve "éppen", akkor mind mehet a fegyházba, teljes vagyon-elkobzás mellett az ő segítségével!
Bizony nem mond le. Ragaszkodik a bársonyszékéhez, mert máson már nem tud ülni, de reméljük fog még priccsen is.
Sziasztok!
Qrcsány lemondott!
- az már hír....!
- hogy lemond az kivan zárva!
- foggal körömmel kapaszkodik.
- nehogy mán a ló vigye az ostort."Beveszi a nép ezt is"
- hisz a választássokkor megmondták a DunaTv-ben," aki nem szavazott az MSZP-re kapja be a faszomat."
Az idézet tisztán halható volt a tribün mikrofonjában, mikor Qrcsány igyekezet felfelé.
A világ 1/8-adán lehetett hallani!- ezzel se foglalkozott senki!
Végezettül annyit,-" ez soha nem mond le"!