Vajda kontra cigány képviselők (Videó!)

Lakatos Attila, a borsodi cigányvajda egyre nagyobb népszerűségnek örvend a többségi társadalom körében is.

Az internetes sztárrá vált vajdát már minden médium felkapta. A hirtelen jött sikereit azonban nem nézik mindenhol jó szemmel.

A cigány kisebbségi képviselők nem rejtik véka alá véleményüket, azt mondják, nincs szükségük vajdára, pláne olyanra, aki feljelenti a falopó romákat. Akadnak olyan képviselők is, akik romaellenesnek tartják a vajdát, sőt a Magyar Gárdához hasonlítják.

A nagycsécsi tragédia után a térség cigány kisebbségi képviselői Boldván találkoztak, a fórumon még a legkisebb települések cigány politikusai is jelen voltak, ám a vajda nem kapott meghívást. Lakatos Attila nézeteit tanácsadója, Szilárdi László képviselte, aki érdeklődésünkre elmondta, vajda és a helyi cigány politikusok viszonya korábban sem volt rózsás.

(Mikom)

Hozzászólások

#1

Igenis szükség van vajdára.Valakinek irányitani kell majd azt a ménkű sok naplopó cigányt a kőbányában!

#2

Hoppá. Kimaradt a kilövő állás mögül, hogy alá.

#3

KrampusÉn láttam a temetőben 2 cigány "sírt" is... Nah tényleg szó sincs fejtámláról, de egy nukleáris rakáta kilővő állomást az biztos. Az a kettő volt a legnagyobb a temetőben, magas, széles, gyiccses. Plusz sok gyertya volt rajta de nem csak akkor hanem mindig amikor arra rájunk.(Bár szerintem 1 valaki vitte a zösszes mécsest(mécses...).) Bár én itt Pestszentlőrinci temetőbe voltam. AMugy meg ez az egymás irtása... Nekem egyszer véletlen felpattant a jégkorong a szemere aztán gyorsan a korházba. A váró terem tele volt cigánnyal... És azért kell vizit dijat is fizetni mert bele állitják egymás hátába a kést, kimegy a mentő, és megmentik az életüket...

#4

piero55: ezek nem zsidótörvények, hanem zsidó törvények.

#5

Azért mert valaki két lábra áll, még nem feltétlenül lesz Homo Sapiens. A cigány sem az. Látott már valaki székesegyházat, vagy egyetemet, amit ezek építettek? Atomtudóst, orvosprofesszort? Van néhány félig kimosdatott sárga nyakú "értelmiségijük" , akiket átnyomtak az egyetemen, ezek fajvédőként, állami pénzekből éldegélnek. És közben köpködik a befogadókat. Új törvényeket hozunk nemsokára, hatályon kívül helyezve a bennünket megnyomorító Zsidótörvényeket. Mert az igazi Zsidótörvények nem azok, amiről ők hazudoznak, hanem azok, amelyeket a zsidó törvényalkotók hoznak a Magyar nemzet tagjai ellen nap mint nap!

#6

A cigányok ha valamitől félnek az a vajda red visszaállítása. Farkas Flórián meg a többi okoskodó cigány, akik parlamentben vagy azon kívül tevénykednek, soha semmit nem fognak a saját fajtájukért tenni hiszen saját zsebre dolgoznak és nem érdekük a cigány- Magyar ellentét rendezése, hiszen súlyos milliókról van szó és érdekük a kormánnyal eggyütt, hogy fennt tartsák ezt a lehetetlen állapotot, mert ebből igen sok profit jut a zsebükbe. A cigány meg megelégszik a romlott élelmiszer csomagokkal, meg a búsás segéllyel és a munkakerüléssel. Igen is vissza a vajda rendszert és el a Farkas Flóriánokkal, Kolompárokkal, Mohácsikkal, Horváth Aladárokkal meg a zsidó fajvédőkkel, mert ahol kemény kezű a vajda ott hamarosan rend lesz. Ismerek Lakatoson kívül még egy VAJDÁT aki egyszerűen kilakoltatta a rendbontó cigányokat egy forgalmas hellyen lévő lakásból, mert úgy viselkedtek mint az állatok. SZemtanúja voltam.

#7

nov 1-en megfogant bennem a kerdes a varos nagy koztemetojeben: nem latok egy darab ciganyt sem. de meg fejtabla gyanant sem!!! ergo a ciganyok NEM halnak meg, vagy nem temetik el a rokont...mert ott rotyog a levesben, de a poent felre teve latott valaki ciganyokat a temetoben /leszamitva akik a viragot, vasat loptak/? ha 10% cigany itthon, akkor miert 0%ot lattunk nov1en beloluk? de mondom fejfa sincs orsos, kolompar stb neven...

#8

Kedves James911 ezek nem irtják egymást. Ha megfigyeled súlyos sérültek gyakran vannak, akiket aztán lerokkantságiznak (tőbb segély), de halott a legritkább esetben van. Szóval szó sincs itt egymás irtásáról, max a segély összegének maximalizálásáról...

#9

Úgy látom a cikk íróinak ez elkerülte a figyelmét:
http://www.hetivalasz.hu/cikk/0811/elszabadulhat_a_pokol

Nem kellene ezt a büdös cigányt annyira fényezni.
Olyan, mint az összes többi.
Idegen, csak a fajtája érdekli.

#10

James911, neked is átjött a cikk lényege.

A butaság ünneplőbe öltözött
A jóízlés más bolygóra költözött

/Ossian

Valódi Mátrix/

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!