Szeged és térségének elit közönsége (képviselők, cégvezetők, kutatók, művészek, adakozó polgárok) a helyi, 105 éves zsinagóga felújítására adakozott, míg a Feszty-körkép létét az idő vasfoga fenyegeti. Ám ez utóbbi számukra biztosan nem érdekes, mivel annak érdekében nem szerveznek zenés estet.
Ami meglepő, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök is inkább a fesztivált választotta, mint a Feszty-körképet (ha egyáltalán tud ez utóbbi problémáról). Persze a jótékonysági esten megjelentek nyilván inkább az új honfoglalók hátsó felét kényeztetik, mint egy letűnt kor poros, megkopott emlékét. Néhány generáció múlva talán őket is befogadják majd ezek a „jóravaló” emberek, ám addig is jól jön tőlük minden anyagi támogatás.
Mindeközben a régóta felújításra szoruló Feszty-körképre valahogy nem jut pénz, s úgy tűnik, az akarat is hiányzik. Idén már szinte biztos, hogy nem kezdik el az épület felújítását, még akkor sem, ha az év elején beadott pályázaton nagy valószínűséggel megnyert pénzt még a télen megkapják. Hiszen még az sem biztos, hogy a 109 millió forintos önerővel, 463 millió forint igényelt forrást valóban megkapják. Ennek oka, hogy a DARFÜ (Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.) állítólag fél éves csúszásban van a pályázatok elbírálásával. Ráadásul az sem mindegy, mikor és milyen módon végzik a felújítást, mivel a kiállítóhely csak a jegybevételekből él.
Ami tény, hogy a felújítás már idén februárban is halaszthatatlan lett volna. Az épületet 1995-ös átadása óta már többször kellett javítani, ám a munkálatokat egyszer sem végezték el tisztességgel. A Szépművészeti Múzeum főrestaurátorának, Szentkirályi Miklós véleménye szerint egyszer kellene végre rendesen megcsinálni a felújítást. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: egyszer már elkövették azt a hibát Ópusztaszeren, hogy télen javították a tetőt. Az akkor felhasznált kátrányos anyag megkötéséhez legalább 15 fokra lett volna szükség, ám rossz időben kezdték a munkát, így ez nem sikerült. Azóta az eső minduntalan megtalálja a réseket, és befolyik az épületbe.
Horváth Gábor, a park igazgatója mindmáig nem kapott arról hivatalos értesítést, hogy nyert-e a pályázatuk. Ha a levelet meg is kapja idén, a közbeszerzési eljárás időigényessége miatt már az előkészítéshez is csak jövőre foghatnak hozzá. Ha meglesz a kellő összeg, akkor már csak az a kérdés, hogyan újítsák fel úgy az épületet, hogy a park legtöbb látogatót vonzó látványosságát, a lehető legkevesebb időre zárják el. Szentkirályi Miklós szerint ez egy átgondolt kiviteli tervvel megoldható, ha a tetőt jó időben kívülről megjavítják, a belső munkálatokat pedig szakaszolják.
(delmagyar.hu nyomán Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
gergely,
Részemrők ok., a közelgő szent ünnep alkalmából én is felajánlok 10.000.-Ft.-ot e nemes célra.
Aki ráér, vagy járatos az ilyen dolgokban, kérem írjon, szervezzük meg az adakozást!
Szebb jövőt!
emberek, csináljuk meg mi! Adjuk össze a pénzt, csináljunk rá alapítványt vagy valami Istennyilát. Ha tomket új számítógépére annyian adakoznak, mennyivel inkább erre! Karácsonyra meglepem magam 10000 Ft felajánlásával erre a célra. Ha valahol már van ilyen folyamatban, akkor írjátok már le ide, ha pedig nincs, akkor nem mondaná meg valaki mit kéne tenni?
Bizony ez nagy szégyene az országnak, s van egy olyan érzésem, hogy nem is véletlen ez a hozzáállás!
Szebb jövőt!