Emelik a felvételi ponthatárokat

160-ról 200-ra növelnék a minimális felvételi ponthatárt.

A Magyar Rektori Konferencia döntött: 160 pontról 200-ra emelné a minimum felvételi ponthatárt a felsőoktatási intézményekben. Ez a pluszpontok nélkül megszerezhető maximum pontszámnak még mindig csak a fele.

A rektorok döntésükkel javítani akarják a felsőoktatás színvonalát, eddig ugyanis hármas jegyátlaggal is könnyűszerrel be lehetett jutni az egyetemekre.

Az új ponthatárminimum 2010-ben kerülne bevezetésre. A rektori konferencia ajánlásával az oktatási tárca is egyetért, de a jogszabályi környezetet még meg kell vizsgálni, az alapképzést érintő szigorításhoz várhatóan kormányrendeletet kell módosítani.

Úgy tűnik, az egyetemre, főiskolára jelentkezőknek egyre nagyobb sikerélmény a felsőoktatási felvételi. 2008-ban a jelentkezési lapjukat beadók 83,4 százaléka ért célba, ami 8,5 százalékkal magasabb a tavalyi aránynál. Nem egy szak esetében azonban nem volt túl nehéz sikert elérni: volt, ahova már 160 ponttal, vagyis akár kettes-hármas átlaggal is be lehetett kerülni. Ezt a minőségromlást a rektori konferencia rossz szemmel nézte, s ezért döntöttek a minimum ponthatár negyven ponttal való megemeléséről.

A korábbi pontszámítási rendszerben 60 százalékos eredmény kellett a bejutáshoz, ez a határ azonban még a megemelt ponthatárral sem teljesül. Ha a régi elveket szeretnénk követni, 240 pontra kéne emelni a limitet.

(Felvi, MTI, FH)

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

Előadás

15:00–16:30
A 2006-os, 2007-es és 2008-as Magyar Szigeten felvett előadásainkat sugározzuk a megjelölt időpontokban. Jó okosodást! :)
(Előadás)
Most hallható:
Interjú - Napvágás lemezbemutató - MV: Zitu (Bük)

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

16:30–17:00

Hegylakók

17:00–18:30

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!