Ismét perelik hazánkat az élősködők

Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban beperelték a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai zsidó bankár 1944-ben elrabolt műgyűjteményének Magyarországon található darabjait - jelentette szerdán a New York Times.

A helyi idő szerint kedden a washingtoni kerületi bíróságon beadott kereset példátlan fordulat a Herzog-gyűjtemény ügyében, ugyanis a felperesek nem csak azt a 40 műtárgyat követelik vissza, amelyeket kifejezetten sajátjukként azonosítanak és amelyeknek összértéke több mint 100 millió dollár, hanem ügyvédjeik azt is követelik a magyar kormánytól, hogy adjon leltárt a birtokában lévő összes Herzog-műkincsről. Amihez persze bizonyára a kétkezi szorgos munkája nyomán jutott a néhai zsidó.

Két évtizedes jogi huzavona és több amerikai szenátor fellépése ellenére 2008-ban egy magyar bíróság úgy döntött, hogy Magyarország kormánya nem kötelezhető a műtárgyak – köztük El Greco, Velázquez és Zurbarán képei – visszaszolgáltatására. David de Csepel, Herzog Lipót Mór dédunokája a mostani keresettel kapcsolatban a New York Timesnak azt mondta, igazságot akarnak annak a műgyűjtőnek, aki korában Európa egyik legnagyobbja volt.

A keresetlevél arról nem szól, hogy az USA kártalanítsa a hiroshimai és a nagaszaki önkormányzatot az általa okozott több százezer halottért és a két város teljes elpusztításáért, valamint Magyarország kártalanításáról sincs szó a trianoni békediktátumért, illetve az 1919-es patkánylázadásért, a Rákosi-féle rezsimért, ami hathatós és tevőleges zsidó közreműködés következtében okozott nekünk a néhány festményhez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat. Sajnos így van ez, azóta követelőznek és élősködnek rajtunk, amióta jóindulattal és végtelenül naív módon befogadtuk őket a XIX. században, a galiciai pogromok után.

(Népszabadság nyomán Szent Korona Rádió)

Ajánló: Ki lopott kitől? - Leon de Ponchins: A forradalom titkos erői (x)

Comments

#1

A világ összes bûnének, a háborúknak, rabszolgaságnak, minden kártételnek, gonoszságnak 90%-ban zsidók az okozói/haszonélvezôi. Itt az idô be kell perelni az egész zsidóságot kártételért, na nem kollektíven hanem név és személy szerint mindet - fizessen minden zsidó fejenként 10 milliárd dollárt vagy haljon meg (nem mintha ez a kárösszeget fedezné), majd elmegy a kedvük a pimaszkodástól.
Adjon az Isten szebb jövôt!

#2

Az ország 90% elvan privatizálva (lenyúlva) az ellenértékének meg nyoma veszett!
Ezt kellene a zsidóktól visszaszerezni, és állami tulajdonba venni! A Herzog félék a magyar államtól, már kaptak annyi kárpótlást, hogy akár a British Múzeumot is megvehetik belőle.

#3

Ezen az alapon mindenki mindenét meg lehetne kérdőjelezni! Ha létezik a magántulajdon szentsége, akkor igenis vissza kell adni, amit a komcsik elvettek, és a mai napig az állam bitorolja. Ez a véleményem.
Hogy hogyan tett szert az értékekre az más kérdés, külön kellene vizsgálni, és ítélkezni.

#4

Itt az ideje létrehozni a Hungarofóbia, magyargyűlölet fogalmát, amelyet be kell iktatni a törvényhozásba. Hasonlóan a hologramm-kamuhoz! Laughing out loud

#5

Ha megnyerik a zsidajok a pert, én olyan számlát adnék nekik a megőrzésért és miegymásért, hogy a gatyájuk is rámenne!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Kívánságműsor (HeMK)

19:00–21:00
Ha szeretnéd hallani a kedvenc dalod, vagy olyat, amit még eddig nem ismertél, akkor IDE KATTINTVA kérheted a műsorvezetőtől.
(Kívánságműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Radics Béla emlékóra

21:00–22:00

<<<Zene>>>

22:00–0:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!