Több, a BKV által működtetett midibuszt ideiglenesen kivont a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden.
A hatóság szakemberei a BKV midibuszainak műszaki állapotát vizsgálják, és ha olyan hibát találtak, amely a közlekedés biztonságát veszélyezteti, akkor a garázsokba küldik a buszt, vagy bevonják a jármű forgalmi engedélyét.
Az MTI információi szerint a 27-es vonalon közlekedő buszok szinte mindegyikét kivonták a forgalomból, így ezen a vonalon jelentős fennakadások vannak.
A BKV egyelőre nem reagált.
(MTI)









Comments
Kedves pfsz!
Ne hidd hogy ha lecserélik a komcsi vezetést a Fideszesek akkor neked jobb lesz a helyzeted! Vidéken mi már kitapasztaltuk, hogy egyik kutya a másik eb. A vidéki önkormányzatokban, a narancsos vezetők ugyanolyan korruptak, és gazemberek mint a szocik Pesten!
Itt mindkét pártot el kellene takarítani az útból, hogy a valódi nemzeti célokat meglehessen valósítani. Ehhez pedig választásokat kell nyerni! A fizikai dolgozók támogatása nélkül ez merő vágyálom. Ezért mondom én, hogy a Jobbiknak minél előbb lépnie kell, mert ha nem teszi, a kiábrándult Fideszes fizikai munkások, a szocikhoz fognak csapódni!
Kedves vanunu!
Én jelenleg abszolút nem várom el a Jobbiktól a fizikai dolgozók érdekképviseletét,ennél sokkal fontosabb dolgok is akadnak hazánkban.Jó ideje már rabszolgaság van itthon,ez tény.Bőven megfelelne,ha az összes büdös komcsit lefejeznék a vállalatoknál!A szemlélet is változna és ez is eredmény,mert ezek a mocskok a legtöbb helyen ott vannak és írányítanak.Nem csoda,hogy itt tartunk.
pszf
Ha a sofőröket megosztja a politika úgy persze reménytelen a munkaharc.Persze a te helyzeted is könnyebb lenne ha a Jobbik vezetése felvállalná a fizikai dolgozók érdekképviseletét! A többiek biztos másként néznének rád, ha azt tapasztalnák, hogy a frakció harcol a parlamentben a kétkezi munkások jogaiért. Ez még most nincs így, de még változhat a helyzet. Ha meg nem változik, akkor el kell gondolkoznod, hogy jó párt mellett tetted e le a voksod!
Kedves vanunu!
Teljes mértékben igazad van,de itt is akad egy kis probléma.Összefogni ugyanis nem lehet,mivel rengeteg a bolsevik/szoci
a főnökségről ne is beszéljünk,illetve nagyon sokan féltik a munkájukat.Bőven kisebbségben vagyunk,magunkfajták.
Egy apró példa.Választások óta,jóformán nincs szabad hétvégém :(A vörösök tudják,hogy Jobbikos vagyok és soha nem is titkoltam........gondolhatod milyen lehet egy"pártházban"dolgozni egy nemzeti érzelmű radikálisnak.Csak jót mondhatok minden szempontból
pfsz
Javaslatom a következő!
Ha a BKV ellenőrei büntetik a sebességtúllépést rossz kilométeróráknál, akkor fogjatok össze, és tízzel lassabban menjetek mint ötven! Indokolás: ti úgy éreztétek, hogy ennyi az ötven.
A menetrend két órán belül összeomlik!
A vezetés még aznap átirányítja az ellenőröket értelmesebb feladatok ellátására.
Itt is kellene forradalom,az autóbuszok kétharmada hasonló állapotban van.Több millió forintos modern műszerekkel/erre van pénz/mérik a bkv belső ellenőrei,a járművek sebességét!Egy probléma van,a buszok 80%-ban rossz illetve pontatlan a kilóméteróra,ennek ellenére büntetnek és fegyelmi jár az esetleges gyorshajtásért.Az indok?"Érezni kell a jármű sebességét"Ennyi.Demokrácia.Forradalom.Pont.