Budaházy Gyuri legújabb hírelemzése

Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője közleményben követelte a kubai politikai foglyok szabadon bocsátását: Most sírjak vagy nevessek?

Az Echo TV „Bírósági történetek” című műsorában a mi ügyünkről volt szó a múltkor, Liebmann Katalin az ügyvédemmel, Szikinger Istvánnal beszélgetett: A felvezetőben elhangzott, hogy az első tárgyalási napon történt bombafenyegetést elkövető egy „túlbuzgó hívem vagy egy elkeseredett hozzátartozó” lehetett. Nos, a hírekben nem volt arról szó, hogy a robbantásos fenyegetést a mi ügyünk kapcsán tették, tehát nem tudom mi alapján állította ezt a szerkesztő. Aznap nem csak a mi tárgyalásunk folyt a Fővárosi Bíróságon, hanem számos más ügy is, köztük lehetett olyan akár, ahol a tárgyalás elnapoltatásának jelentősége volt, nekünk ez az első tárgyalási nap tét nélküli volt. Továbbá velünk kapcsolatban is lehetett akár egy rosszakaró is, aki ezzel akarta még ilyen módon is összekapcsolni velünk a bomba témát. Úgyhogy egy helyreigazítás elvárható lenne az Echo TV-től ez ügyben.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője közleményben követelte a kubai politikai foglyok szabadon bocsátását: Most sírjak vagy nevessek?

Lázár János szerint „aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”: Nos, nem kívánok sokadikként nekirontani eme kijelentése miatt Lázárnak, már csak azért sem, mert ha túllépünk a képmutató műfelháborodás szintjén, akkor el kell ismernünk, hogy azért van igazság tartalma. De ha a szigorúan csak anyagi eredményesség szempontú vizsgálati megközelítésnél – és a kétségtelenül karrierista Lázáré ilyen – szélesebb összefüggésben közelítünk a kérdéshez, akkor azt is vizsgálnunk kell, hogy ennek a „valamire vivésnek” mi az ára. Az én apám mondhatnám, hogy nem sokra vitte a szocializmusban. De abban a rendszerben vagy pártvonalon vagy a pártemberekkel való lemutyizás révén lehetett csak „valamire vinni”, amely lehetőségektől ő viszont viszolygott, így „csak” szürke kis mérnök maradt. Nos, a mai rendszerben már talán nem 100%-ban van ez így, de pont Lázár a jó példa rá, hogy azért ma is a legbiztosabb útja ez a felemelkedésnek. Ő maga – ha jól értettem – azzal takarózik az eset kapcsán, hogy a közgyűlésben – ahol a beszéd elhangzott – ücsörgő politikusokra értette, amit mondott. Hát az viszont tény és való, hogy a pártokrácia képviselői világában hemzsegnek a semmihez nem értő, tehetségtelen, gombnyomogató alakok. Merthogy jóformán ezekre építkezik a rendszer, pont ilyenekre van szüksége.

Többen bírálják a gyerekek után járó plusz szavazat ötletét és állítólag az alaptörvénnyel kapcsolatos nemzeti konzultációs kérdőívek nagy részében a szavazópolgárok is elutasítják azt: A fideszes Túri Kovács Béla odáig ment a parlamentben, hogy azon gúnyolódott, hogy ki az a nő, aki azért szülne gyereket, hogy neki több szavazata legyen. Folyik a képmutató mellébeszélés. De hát mondjuk már ki az igazat: Az az egyik legnagyobb igazságtalansága ennek a választójogi rendszernek, hogy pont azoknak a gyerekeknek nincs képviselete a döntéshozatalban, akiknek a jelenben – akár a sír szélén állók által is – meghozott döntések a jövőjüket fogják meghatározni. A képmutatás az a dologban, hogy akik az ötlettel előálltak, nem merték azt úgy megfogalmazni, hogy az analfabéta cigány tömegekre ne legyen érvényes, akik meg elvetik, nem merik kimondani, hogy a cigányok miatt ellenzik. Itt tartunk hölgyeim és uraim, hogy már a legfontosabb magyar sorskérdéseket is a cigányok létezéséhez igazítjuk. De kinek építjük azt az országot, ahol a szociális rendszertől a családtámogatáson vagy a büntetés végrehajtás rendszerén át addig, hogy legyen-e halálbüntetés az alkotmányban, vagy a szavazati jogig mindent a cigányság tömegeinek létezéséhez igazítunk? Nem magunknak az biztos, mert akkor a magunk érdekeihez igazítanánk. De nem merjük, mert attól félünk, hogy azzal a cigányok malmára hajtanánk a vizet. Mert nem merjük kimondani, hogy két külön társadalom van itt egy országon belül, amelyekre nem lehetne ugyanazokat a szabályokat alkalmazni. Ez a valóság, ezzel kell szembenézni. Nekünk magunkat kell megmentenünk, ehhez kell igazítani a szabályokat, és ez úgy tűnik, nem megy közös fedél alatt. Ezen gondolkodjon el mindenki. A gyerekek után járó plusz szavazat helyett pedig egy összetettebb súlyozott szavazati jog kell, ahogy azt 2010. március 10-i írásomban már kifejtettem. Az egyenlőség egy kommunisztikus baromság - jellemzően az is csak úgy tudta megoldani, hogy mindenkit lenyomott a szolgaság egyenlőségébe -, egyenlő esélyek kellenek, hogy mindenkinek legyen lehetősége a jogok és kötelezettségek rendszerében fajsúlyosabb emberré válni. Ott, ahol a jogokat – az emberjogi minimumon túl – a kötelezettségek teljesítése függvényében osztják. De aki a kötelezettségét nem teljesíti, az ne legyen egyenlő azzal, aki igen. A feudalizmus nem azért bukott meg, mert nem teremtett egyenlőséget, hanem mert az esélyt sem adta meg a tömegek nagy részének, hogy több lehessen annál, ami. Valójában az az igazságos rendszer, amely az egyenlő esélyeket megadja a társadalom megbecsült tagjává váláshoz, és ki hogy tud ezekkel élni, odáig jut a jogok terén. És a parlamenti padokat 20 éve koptató kedves Túri Kovács úr! Nem azért fognak a magyar anyák gyereket szülni, mert plusz szavazat jár érte, de ha megtették ezt a kötelezettségüket a nemzet felé, akkor igenis lehet ezt egy súlyozott szavazati rendszerben honorálni.

A fideszesek az MSZP-seket győzködik, hogy vegyenek részt az alkotmányozásban: Micsoda nevetséges rendszerváltás-kori kerekasztalos reflexek ezek. Attól lesz nyugodt a lelkiismeretük, attól lesz „hiteles” az alaptörvénykezésük, ha a kommunisták is ott ülnek a „kerekasztal” mellett? Alkotmányozni valójában csak a társadalom valós összetettségét megjelenítő alkotmányozó nemzetgyűlés lenne jogosult. Tehát ez így úgy is veszett fejsze már. Annak, hogy a szocialista párt – amit egyébként is fel kéne oszlatni erőszakos hatalomgyakorlásért – nem rontja ott a levegőt, inkább örülni kéne.

Remek lengyel film volt a Katyni szovjet mészárlás kapcsán a tv-ben: Nem lehet már úgy bekapcsolni a Discoveryt, hogy ne valami „náci vadászatról” vagy „náci bűnökről” lenne szó benne. De tényleg, mikor indul már a nagyságrenddel nagyobb kommunista gyilkos gazemberek levadászása? Meddig élhetnek még a legteljesebb sértetlenségben? Mikor fogja már belátni a nyugat, hogy a „gonosz elleni harc” zászlaja alatt a leggonoszabbat szabadította a világra?

Tarlós István azt nyilatkozta a tv-ben, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Szabadság téri szovjet emlékmű áthelyezéséről: Na, kezdik belátni a fideszes „újnemzetiek” is, hogy ez a diadal mű – mert ez az – mégiscsak botrányos ezen a helyen így a kommunizmus első bukása után 55, a második után 21 és a harmadik után 1 évvel? És most hogy ez így szóba került, tényleg el fognak minket ítélni április 20-án másodfokon is ennek a gyalázatos obeliszknek a megrongálásáért? Mert arra készülnek! Mellesleg ezzel a felirattal, ami az emlékművön van, ne helyezzék át sehova, mert ez mindenhol sértő a nemzet számára.

Jeszenszky Géza az M1 reggeli beszélgetős műsorában azt mondta, hogy a magyar határok megváltoztathatatlanságába bele kell törődnünk, mert azokon már egy népszavazás sem tud segíteni, hisz a határokon túli magyar városokat már többségben nem magyarok lakják: És ez külügyminiszter volt, és én még hittem is bennük az MDF kormány idején. Gyalázat! Micsoda csúsztatás ez! A határon túl nem csak városok vannak, hanem rengeteg falu is. És ha Kassa, Ungvár, Kolozsvár, Újvidék már el is veszett, azért van Dunaszerdahely, Csíkszereda meg Szabadka is. És pont ennek a szemléletnek lesz köszönhető, ha azok is elvesztik magyar többségüket. Ráadásul Trianon revíziója az nem csak egy határon túli népszavazási kérdés, hisz a csonka hon lakóinak épp úgy földje az elbitorolt hegyek, völgyek, erdők, mezők, folyók területe. Ez több annál. Ez összmagyar kérdés, amiről nem lehet ilyen bűnös módon lemondani soha!

Budaházy György

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Budaházy Gyuri a börtönből is jobban látja az aktuális politikai helyzetet itt Magyarországon, mint a "hivatalos körök". A sors igazságtalansága mindaz ami Vele történik.
Valami nagyon nagy baj van ebben az országban, hogy a nép szemére és elméjére hályog tapad és nem látja,nem ismeri fel a "saját szabadságának lehetőségeit". Őnként adja magát a gonosz birodalma stratégiájához. Nincs nemzet de saját önvédelme se. Elfelejtette magyarságát és már egyre kevesebben -tanulnak és válnak Magyarrá-. Én kívánom Budaházy Györgynek és minden hazafinak, hogy a lét végső értemét keresve ne csalódjanak. A lelkük maradjon meg olyan tisztának amivel meg tudják őrizni a harcosságukat és magyarságukat. Mert a magyarok nem ilyen gerinctelenek voltak, mint a mai Magyarország árulóvá lett írástúdói láttatják. Ők az árulók és Budaházy-ékat a Jó Isten éltesse és adjon Nekik elégtételt és Szabadságot!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00
A trianoni diktátum ihlette revizionista dalokat lehet ebben az órában hallani.
(Revizionista dalok)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Sin City (ismétlés)

9:00–10:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!