Házelnök "úr" Az illegitim Országgyűlés fideszes elnöke, volt titkosszolgálati miniszter nem tenné lehetővé az új szervezetnek a nemzetbiztonsági szolgálat jogállást éskizárólag belföldre korlátozná az új központ hatáskörét.
Kövér László több módosító javaslattal írná át azt a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett előterjesztést, amely egyebek mellett egy új titkosszolgálatot, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot (NIBEK) hozna létre.
Az Országgyűlés fideszes elnöke, volt titkosszolgálati miniszter egy indítványában - az eredeti javaslattal ellentétben - nem tenné lehetővé az új szervezetnek a nemzetbiztonsági szolgálat jogállást, arra hivatkozva, hogy a NIBEK a tervek szerint nem folytatna titkos információgyűjtő tevékenységet, hanem csak koordinációs és értékelő, elemző munkát végezne.
Kövér László egy másik javaslatában kizárólag belföldre korlátozná az új központ hatáskörét, hiszen szerinte az ország külső függetlenségéhez kötődő értékeléseket és tájékoztatást nem lenne szabad a belügyminiszter irányítása alatt álló szervezethez utalni, hanem azt meg kell hagyni a külügyminiszter felügyelete alatt álló Információs Hivatalnak.
A házelnök emellett túlzott nemzetbiztonsági kockázattal járónak ítéli a javaslat azon rendelkezéseit, amely közvetlen elektronikus adatkapcsolat kiépítését írná elő a központtal együttműködő szervek adatkezelési rendszerével, ezért ezeket - az adatbázis külső támadhatóságának megelőzése érdekében - kivenné a javaslatból.
Az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat több tucat törvény módosítását kezdeményezi, amelyek összességében a jelenleginél szélesebb információszolgáltatási kötelezettséget írnának elő a Magyarországon nyilvántartást és adatbázist kezelő intézmények, szervezetek és alapítványok számára.
Az előterjesztés szerint a NIBEK a közbiztonsági, valamint a nemzetbiztonsági kockázatokkal szemben fellépő rendészeti szervek, nemzetbiztonsági szolgálatok és közigazgatási szervek "legfőbb információfúziós és információmegosztó központjaként" funkcionálna.
(MTI, hír 24)









Hozzászólások
29 min 26 sec ago
3 hours 18 min ago
8 hours 34 min ago
10 hours 1 min ago
10 hours 28 min ago
12 hours 27 min ago
12 hours 28 min ago
14 hours 29 min ago
22 hours 2 min ago
1 nap 12 hours ago