Az ügyészség szerint is szabálytalanul járt el a bíróság a HVIM ügyében (videó)

A Csongrád megyei főügyészség megállapította, hogy a megyei bíróság évekig folytatott indokolatlan hiánypótlási eljárásai, az ügy érdemi eljárásait eleve ellehetetlenítették. Ahogy Torockai László elmondta a kérelemhez kötöttség elvét többször is megsértették és a kérelem keretein túlterjeszkedve jártak el. A HVIM-et, mint törvényesen bejegyzett szervezetet így nem ismerték el.

A Csongrád megyei bíróság a HVIM vezetője szerint még azt sem tudja, hogy ki a mozgalom vezetője. Az ügyészség szerint 2006 óta a Hatvannégy vármegye Ifjúsági Mozgalom munkáját próbálták ellehetetleníteni. A szervezet vezetői egyébként nem kérték a bíróság ellenőrzését a főügyészségtől, minden bizonnyal tehát egyéb más döntések miatt is vizsgálták a hivatalt.

A megyei bíróság egyébként nemrégiben koncepciós eljárás alá vonta a HVIM makói elnökét, akit első fokon 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, majd másod fokon ezt 5 év felfüggesztettre "enyhítette" a bíróság. A mozgalom vezetői elmondták - a vármegye ellen folyamatos a diszkrimináció és folyamatosan próbálják kivégezni a szervezetet.

(Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

18:30–0:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Éjfél

0:00–0:15

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!