Egyik olvasónk komoly kérdéseket vetett fel levelében, és úgy döntöttünk, hogy bár bírálja rádiónkat, is a jogsegély szolgálat embereit is, és a gárdát is, mégis jó szándékkal írta a levelét, és elgondolkodtató kérdéseket is felvetett.
Drága bajtársaim!
Tudom, hogy ez a levelem ha napvilágot lát, akkor sok vitát fog szülni, de vannak olyan dolgok, amik kikívánkoznak belőlem.
2012. március 17. Hősök tere
A helyszínre érkezve az a látvány fogadott, hogy 2-3000 rendőr veszi körül a 50-70 főt számláló gárdista csoportot, akik mellett még kb. 2-300 szervező, segítő és barát állt.
A gárdisták szükséghelyzetben mindig ott voltak, ahol kellett. Emlékszem milyen emberfeletti erővel dolgoztak amikor áradások voltak, vagy éppen életüket kockáztatták a vörösiszap katasztrófánál. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy hány cigányfertőzött faluban jelentek meg, őrjáratokat szerveztek, és ha mást nem is, de azt elérték, hogy amíg ők ott voltak nem volt bűnözés, mert a rendőrség nagy erővel biztosította a terepet. De amit most láttunk a Hősök terén, az már nem az a társaság.
A Szent Korona Rádió és a Kuruc infó is már-már üdvrivalgással fogadta, hogy új gárdistákat avattak. Bár minden nap olvasom ezeket a hírportálokat, most nagyot csalódtam.
Már a rendezvény előtt felültek a szervezők mindenféle rendőrségi fenyegetésnek, és bár Hunyadi Gábor a helyszínen volt, csak utólag láttam az írását, amiben felhívta a figyelmet a jogsértésekre. Senki nem várja el, hogy ismét elvigyék a gárdistákat, hogy újabb eljárások induljanak ellenük, hogy ezért ellehetetlenítsék az életüket, de hahóóóó!!! Ez már nem az a műfaj!!! Ez már megfutamodás, megalázkodás, amit ők műveltek! Egy a bíróság által engedélyezett rendezvényen meghunyászkodni, ülni, TÉRDELNI a hatalom csahos kutyái előtt szégyen! Térdeltek volna a kedves gárdisták Szent László szobra elé, néztek volna vele farkasszemet… Szerintem mind egy szálig elszégyellte volna magát a szobor láttán… De ha már március 15-éhez igazították az avatást, mehettek volna Kossuth elé is, s ott lettek volna büszkék arra, hogy meghajlanak a hatalom előtt? Könyves Kálmán hányszor hagyta magát átverni, hányszor húzta be fülét farkát, egy ejnye-bejnyéért?
Hogy várhatom el, hogy engem, a szeretteimet, vagy tegyük fel a beteg nagymamámat, vagy a szomszéd nénikét megvédje az a gárdista, aki már az avatása pillanatában fejet hajt a hatalom akaratának? Hogy számíthatok rá, hogy valóban „vérüket áldozzák” a hazáért, ha a himnuszt nem merik elénekelni? A némaság közepette kezdett volna el valamelyikük egy Petőfi verset ordítani! Vagy hívták volna be közéjük az embereket, vagy tettek volna bármi, ahelyett, hogy a hatalom akarata előtt térdeltek volna… Adják fel az „alakzatot”, ne a Himnuszt! A himnuszunk egy ima, egy könyörgés a Jó Istenhez. Budapesten, Magyarország fővárosában, a Hősök terén, A hőseink előtt letérdelni a rendőrségnek megalázó.
Felvetődik a kérdés, hogy vajon nem ért volna-e többet, ha egy magánterületen, vagy titokban tartanak egy avatást, utána pedig egyre csak azt látnánk, hogy szaporodik, gyarapszik a gárda, egyre több helyről hallatszana, hogy bizony itt is, ott is járt a gárda… Nem demonstrálna-e nagyobb erőt? Nem valósítaná-e meg jobban a kitűzött célokat ez a lehetőség, mint a nagy nyilvánosság előtt, a rendőrkutyák gyűrűjében térdelve, rettegve, félve a pofontól esküt tenni a Haza megvédésére?
Tisztelettel egy hazafi, aki hisz a gárda erejében, mégis hatalmasat csalódott.
(Szent Korona Rádió)









Comments
z84,
Tudom, de azt te is tudod, hogy miért volt 17.-én. Többé nem ragozom, értelmetlen. A lényeg, hogy téves döntések miatt röhögnek a libsik.
AJancsi,
még jó, hogy ez 17.-én volt...
Igaza van a levél írórának! Eskűtételt nem lehet, nem szabad méltóság nélkül megszervezni. Egy Gárdista nem térdel le sem szenvedés, sem politika előtt! Egy Gárdista tiszt meg nem szervez oly rendezvényt ahól megalázza újoncait és állományát. Lett volna millió más megoldás, de hát kell szervezni valamit amivel tele lesz az MNG honlapja és a Facebook egy éven át. Látszat gárda látszat rendezvényekkel. A Magyar Gárda NEM térdelt Március 15.-én: a történelmi zászlóinkal vonult fel B-pesten és csonkitott hazánk minden megyéjében. Megadta a Himnusznak illő tiszteletet. És ebben az évben is avatni fogja a jelötjeit: Álva és tisztegve az avatandók előtt! A többi az csak blá-blá-blá. Aki nem hiszi, hát járjon utánna.
PS. Ne kérdezzétek, hól voltam 15.-én. Ünnepeltem, Himnuszt énekeltem és nem térdeltem.
Nos,újra átnéztem egy-két dolgot ezzel kapcsolatban.
A véleményem finomodott ,hiszen milyen alapon várok el tökéletes munkát,amikor valóban ott sem voltam és nem láthattam a helyszinen azt a
nyilvánvaló törvénytelenséget.
Néztem a képeket és láttam az örömöt az arcukon,és valóban büszkék lehetnek magukra.
Valóban lehetett ennek olyan üzenete,hogy lélekben törhetetlenek.Ezt a világhóditók tudják,nekik ez nem újdonság, ezért próbálják nevetségessé tenni.
Ezt nekünk Magyaroknak kell újra és újra bizonyitani,mert mi nem tudjuk mekkora erő van ebben...és igy magaménak érzem ezt az avatást és büszke vagyok rájuk és irgykedem,mert büszkék lehetnek magukra!
De legközelebbre-mert ugye lesz- jobban,felkészültebben kell az igazi rabszolgákkal (droidok) tárgyalni pl: fel kell szólitani,hogy a rendezvényt védjék meg a külsö támadással szemben.Félni meg mindenkinek joga van akkor is amikor nincs miért,ha meg mégis fél azé van a rendörség ami mögé beálhat vagy hazamehet vagy bárhová .A rendőr ügyvédbrigád véleménye meg vélemény.nem szabad hagyni vitatkozni kell.Nemzeti jogvédőkkel kell odamenni,kamerákkal.Meghallgatni köteles mivel állampolgárokkal beszél.
Tudom nem megy ez se elsőre se másodjára,harmadjára…de egyszer csak majd mind jobban és jobban megy...ezt is tanulni kell,szembenállni a törvénytelenséggel ami a törvény.
Me 262
Megnyugtatlak...ott is megjelenünk,ahol szükség van ránk. Azért arra kíváncsi lennék,te vajon hol jelensz meg? Vagy várod,hogy helyetted majd más megoldja? Ja és gondolom,aki szégyennek gondolja a történteket,arról is értesült,hogy jóformán még el sem kezdődött a rendezvény,máris 3 bejelentés ment ellenünk.
Te meg nagyon tökös cikk író,máskor írd alá a neved,ezzel is bizonyítva,hogy bátrabb vagy mindenkinél!
Ebből az esetből is tanulni kell,mindig legyen a,b,c…stb terv. Bátornak lenni fontos,de valóban lehettek volna ott vagy tizezren akik megadták volna azt az érzést,hogy senkinek se legyen hiányérzete.
Arra pedig mindig fel kell készülni,hogy a droidvezérek kötelességszerüen megszegik a törvényt.
A gárda fontos,de csak 1gárda lehet.
Ebből az esetből is tanulni kell,mindig legyen a,b,c…stb terv. Bátornak lenni fontos,de valóban lehettek volna ott vagy tizezren akik megadták volna azt az érzést,hogy senkinek se legyen hiányérzete.
Arra pedig mindig fel kell készülni,hogy a droidvezérek kötelességszerüen megszegik a törvényt.
A gárda fontos,de csak 1gárda lehet.
Ebből az esetből is tanulni kell,mindig legyen a,b,c…stb terv. Bátornak lenni fontos,de valóban lehettek volna ott vagy tizezren akik megadták volna azt az érzést,hogy senkinek se legyen hiányérzete.
Arra pedig mindig fel kell készülni,hogy a droidvezérek kötelességszerüen megszegik a törvényt.
A gárda fontos,de csak 1gárda lehet.
Néhány év múlva , amikor majd unokáitok visszanézik az avatás felvételeit , el fogjátok nekik magyarázni , hogy "....az egy olyan kor volt , amikor a tisztességes emberek csak ülve tehettek esküt , mert az elnyomó hatalom erre kényszerítette őket !... "
Szerintem is jól tették , hogy kijátszották a kormány fegyveres csicskáit ! Nem arról szól a Gárdisták harca , hogy vitessük el magunkat minél többször fölöslegesen ! Az esküt itt és most , csak így lehetett letenni . Volt már olyan , amikor nem a Hősök terén , hanem a városon kívül , egy üres , füves pusztaságban gyűltünk össze , és ott volt eskütétel . Az se volt jobb , mint ez , mégis mindenki tisztelettel emlékszik rá . Mellesleg , ez most szimbolikus volt . Egyfajta tiltakozásként is felfogható a rendszer ellen , hogy ha kell , akár ülve is , de megtesszük .
A biztos megszégyenülésbe küldheti az embereit? Bevallom én nem tudtam sajnos kimenni, de mikor olvastam erről az első cikket, és megláttam, ahogy ott ülnek, még egy kicsit nekem is elpirult az arcom a szégyentől és dühtől. Minden tiszteletem a gárdistáké, de ezt tényleg NEM ÍGY kellett volna. Ja már én is gárdista vagyok! Otthon a fotelben ülve én is elmormoltam magamban a fogadalmat. Vagy csak a Hősök terén ülve érvényes?