"A rendőrség nem véd meg, így megvédem magam. Ha kell, fegyverrel"

Szántai AttilaSzántai Attila

Tizenegy éve azt álmodja, hogy meg akarják ölni, három óránál többet nem tud aludni egyhuzamban, és az egész világra dühös az a sashalmi panziós, aki 2001-ben agyonlőtt egy embert, majdnem hét évet ült börtönben, kedden mégis kimondta a bíróság, hogy ártatlan. Szántai Attila elmondta az [origo]-nak, miért szervezett bandát a börtönben, hogyan élt át borzasztó kínzásokat, és miért nem fizetne mindezek után sem, ha újra megzsarolnák.

Hányszor álmodott arról, amikor közel hét évig fegyházban volt, hogy a bíróság jogerősen is kimondja ártatlanságát, azt, hogy önvédelemből ölt embert?

Ha azt mondom, hogy egymilliószor, akkor elhiszi? Vagy ez még kevés is?

A fekete sereg néven ismertté vált bűnszervezet két tagjára lőtt rá önvédelemből 2001-ben, egyikük meghalt a lövéstől. Emberölés miatt először 13 év fegyházbüntetést kapott, majdnem hét évet ebből le is töltött, de az újra lefolytatott eljárásban felmentették, és kedden kimondták az ártatlanságát. Enyhe kifejezés, hogy megkönnyebbült?

Ki ne könnyebbült volna meg az én helyzetemben? El tudja képzelni, mennyit bosszankodtam a helyzetemen az alatt a hat év kilenc hónap alatt, amelyet rácsok mögött töltöttem? Én a családomat, a panziómat és magamat akartam megvédeni a bűnözőktől, de ez nem érdekelte a bíróságot.

Gondolom, ezerszer elátkozta a napot, amikor kapcsolatba került a fekete sereggel. Ez hogyan történt, egyik nap beállítottak a sashalmi panziójába?

Nekem senki nem mondta, hogy "én a fekete sereg vagyok". 2000. december 19-én volt nálam egy rablás, kihívtam a rendőrséget. Három rendőr jelent meg, és azonnal meg is mondták, hogy valószínűleg egy hónap múlva lezárják az ügyet, amely nem lesz felderítve. Az egyik rendőr ekkor közölte, hogy tud egy megoldást a biztos védelemre, és bemutatott egy férfinak, aki havi 300 ezer forintot kért azért, hogy megvédjen.

Mit szólt a férfi, amikor elutasította a védelmi pénz kifizetését?

Később többen jelentek meg, és érzékeltették, hogy nekik nem lehet ellentmondani. Egy alkalommal az egyik bandatag idejött, felült a bárszékre, és szótlanul csattogtatta a nála lévő kést. Kinyitotta, becsukta. Ő volt az, akit később önvédelemből megöltem.

Hogyan ölte meg?

2001. január 5-én éjszaka két, a panziómban lakó vendég egy harmadik társát kereste. Megkértek, hogy mutassam meg, hol van az a kupleráj, ahol a társuk lehet, így elvittem őket a Fekete Pillangóba, amelyről később kiderült, hogy a fekete sereg működteti. Amikor kijöttünk volna a kuplerájból, néhány hatalmas, izmos ember elállta az utamat, és azt mondták: neked meg kell várni a főnököt. Ezután orrba vágtak, letépték a nadrágomat, elvették a nálam lévő összes pénzt. Elájultam.

Hogy jutott haza?

Egy női vécében ébredtem, nem volt rajtam gatya és cipő. Valahogy kijutottam a vécéből, és rohantam haza a panzióhoz, de ketten utolértek a hotelnél. Verekedtünk, de sikerült kiszabadulnom, berohantam a fegyveremért, sportlövő vagyok, volt fegyvertartási engedélyem, és azt kiabáltam az üldözőimnek: takarodjatok innen, vagy megöllek titeket. A feleségem közben hívta a rendőrséget, de nem jött senki.

Végül miért lőtt rájuk?

A panzió előtt a levegőbe lőttem többször, hogy lássák, nem riasztópisztoly, hanem éles fegyver. Az egyik, V. József ennek ellenére el akarta venni a fegyveremet, amely ekkor elsült. A mellkasán ment be a golyó és a fenekén távozott. Később tudtam meg, hogy meghalt. Mint ahogy azt is később tudtam meg, hogy V. József egy rendőr alezredes fia, aki bűnözők közé keveredett. Így talán érthetőbb, hogy a rendőrség miért nem velem, hanem ellenem volt azokban az időkben.

A másik támadó nem ijedt meg?

A másik, Sz. Tamás először eltűnt a szemem elől az utca végén, majd egy pillanat múlva felbukkant, és elkezdett felém rohanni, miközben azt kiabálta, hogy megöl. Ekkor megpróbáltam ráijeszteni, lőttem minden irányba, a diófába, a kerítésbe, de ő csak rohant. Végül rálőttem és eltaláltam, de ő túlélte.

Ha a bíróságon is elmondta ezt a történetet, hogyan ítélhették az első eljárásban 13 év fegyházra?

A bíróság külön tárgyalta az emberölési ügyet, amelyben vádlott voltam, és külön a zsarolási ügyet, ahol sértett voltam. Emellett indult egy harmadik eljárás bűnpártolás miatt a rendőr ellen, aki a nyakamra hozta a fekete sereget. Őt el is ítélték, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az én emberölési ügyemben döntött először a bíróság, nem várta meg a többi ítéletet, és a bíró nem is tárgyalta a lövés előtt történteket. Másodfokon pedig helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla a döntést.

Az ügyvédje nem próbálta bizonyítani az önvédelmet, vagy jobb híján az időt húzni, amíg ítélet születik a többi ügyben?

Huszonkilenc ügyvédem volt az első eljárásban. Olyan ügyvédekbe botlottam, akik elárultak, kiszolgáltattak. Habár összesen 56 millió forintot költöttem rájuk, erős a gyanúm, hogy ezeket az ügyvédeket a fekete sereg megvette, hogy ne védjenek meg. A mostani ügyvédem, Jován László, aki ingyen vállalta a védelmemet, kezdeményezte a perújítást 2007-ben, és ez az új eljárás mondta ki az ártatlanságomat most kedden.

2001 januárjában tartóztatták le, és 2007 novemberéig volt rácsok mögött. A börtönévek miatt milyen rémálmai vannak?

Minden éjszaka többször felébredek, három óránál többet sosem tudok aludni egyhuzamban. Tizenegy éve azt álmodom, hogy meg akarnak ölni.

A börtönben is meg akarták ölni?

Az általam megölt ember társaival voltam összezárva a Kozma utcában. Eleinte naponta véresre vertek, óránként felrugdostak. A fogkefét kihegyezték, és azzal kínoztak. A szemöldökömön lévő heg is onnan van. Nem mertem feljelenteni őket, vagy eljárást indítani, mert akkor árulónak neveznek a börtönben, és nem élem túl az egészet. Csak tepsiben jöttem volna ki a börtönből.

Mit tudott tenni, hogy megvédje magát?

Kerestem a kapcsolatokat más megvert rabokkal, hiszen az ellenségem ellensége a barátom. Csapatot szervezetem magam köré. Egy húsz-huszonöt fős társaság védett engem, cserébe csomagot küldettem nekik, például cigit, kávét, mert ezek értékes fizetőeszközök a börtönben.

Mit csinált azon a napon, amikor kiszabadult a fegyházból?

Amennyire lehetett, megaláztak a börtönőrök az utolsó napomon is. Először csak azt mondták, hogy a cellát kell elhagynom. A közel hét év alatt nagyjából száz cellában voltam, így nem örültem. Később derült ki, hogy kiszabadulok. Mentem kifelé, már láttam az üvegajtón keresztül a feleségemet és a barátomat, amikor egy börtönőr közölte, hogy tévedés történt, mégsem szabadulok. Másfél órát szenvedtem egy cellában, egy száraz hugyozóban, majd később hahotázva megjelent a börtönőr, hogy csak megviccelt. Hát, én nem nevettem. A kijárat felé menet közben azt mondtam neki: maga lesz az első, akit szándékosan meg fogok ölni, ha még egyszer vissza kell jönnöm.

És mit csinált, miután kilépett a börtönből?

Megöleltem a szeretteimet, majd elmentünk a tizennégy éves kislányomért az általános iskolához. Nem hitte el, hogy az apja várja az iskola előtt.

Az ügyvédje azt mondta, hogy egymilliárd forint kárpótlást kérnek az államtól. Hogyan számolták ki, mennyibe kerül az, ami önnel történt?

Mennyiért feküdne be az ellenségeivel egy cellába egy másodpercre? Na, ezt szorozza be hat év kilenc hónappal, és vegye hozzá, hogy az öt gyerekem és a feleségem idegei is rámentek a velem történtekre. A panzió bevételkieséséről nem is beszélve.

Kire dühös a legjobban? A bűnözőkre, a bírókra, az ügyészekre, a törvényekre, a börtönőrökre?

Az egész világra.

Utólag nem gondolja, hogy egyszerűbb lett volna az élete, ha 2000-ben kifizeti azt a 300 ezer forint védelmi pénzt a fekete seregnek?

Nem fizetném ki ma sem, mert nem szabad fizetni. Aki fizet, a saját torkára teszi a kést, mert a bűnözők cinkosa lesz. Ha ma megjelennének nálam bűnözők védelmi pénzért, akkor teszem, amit tennem kell. A rendőrség nem véd meg, így megvédem magam. Ha kell, fegyverrel. Ezek után mitől félhetnék?

(Origo)

Comments

#1

Törvénytelenség mellett - ha az én erkölcsi törvényeimmel ellenkezik - nem megyek el.
A Kosztársaság törvényei nem igazán érdekelnek.
Én arra nem esküdtem fel. Ők viszont felesküdtek.

Alapból csak olyan dolgokhoz csatlakozok, amivel egyet tudok érteni.
Talán ha mindenki megpróbálna így élni, kevesebb feszült, depressziós ember lenne.

#2

Brumi Fri, 2012/03/23 - 23:37
"Én - csak magamból tudok kiindulni"
Azért azt elfogadod, hogy ezzel más is lehet ugyanígy?
Mindenkinek mások a szempontjai.

"A munkahelyen nem te vagy a király!"
Minden munkahelyen, így a rendőrsége(ke)n is van "király", de csak egy. Ez nem érv se mellette, se ellene

"Ha szemet húny, nem becsületes."
Te még soha nem mentél el törvénytelenség mellett úgy, hogy nem tettél miatta feljelentést? Akkor többet vagy a rendőrségen, mint a legtöbb rendőr?

#3

Chack!

Nem, egyáltalán nem igaz! Az én fogorvosom megmondja ha jó azt is!
Az nem stimmel, ha egy rendőr becsületes lenne, nem tudna szemet húnyni a sok disznóság felett. Ha szemet húny, nem becsületes.
Állítólag keveset keresnek - akkor még egyszerűbben találna jobban fizető állást!
Megmondom miért nem lépnek le!
1. Nem értenek semmihez!
2. Lusták, de nagyon! A rendes munka fárasztó!
3. Szeretik a hatalmat! A munkahelyen nem te vagy a király!

Én - csak magamból tudok kiindulni:
1. Hagytam ott igen jó munkahelyet erkölcsi okokból. 2-3 rendőrfizetésnyi pénzről volt szó. mégis felálltam.
2. Megcsinálok bármilyen munkát. Elég magasan képzet mérnök vagyok, de életem során voltam már melós is! Talán azért jutottam ide...
3. Ha jó főnököm van, elfogadom és engedelmeskedek neki.
Ha rossz, akkor odébb állok...

#4

Brumi Fri, 2012/03/23 - 11:56
"Chack!
Minden rendőr bűnöző!
Ha az vagy, lépj ki!
Amíg megteheted..."

Nem vagyok rendőr, de ismerek több becsületes rendőrt is.

Ahogyan nem minden cigány bűnöző, a rendőr se mind az.
Sőt, a rendőrök között _még_ több a becsületes.

(Ha megkérdezel egy fogorvost, szerinte minden embernek rosszak a fogai.)

#5

Chack!
Minden rendőr bűnöző!
Ha az vagy, lépj ki!
Amíg megteheted...

#6

Szavakkal le sem írható, amit gondolok! Nyilván igen kevés az, hogy együttérzek...

Meghallgatnám ezeknek az aljas-gazembereknek a verzióját, akik az igazságszolgáltatásból élnek. Persze, ha jól sejtem van némi mellékes is. Vagy a fizu a mellékes? Mennyiért lehet venni egy másodfokú bírót? Mennyi egy senkiházi börtönőr ára? És egy elállatiasodott börtönigazgatóé? Némi kokó, nő, esetleg gyerek?

Ilyenkor aktuális az örökbecsű: Neveket akarok hallani...

#7

Ez a rendőrség a parlamenttel együtt úgy korrupt ahogy van,mert teljesen elzsidósodott.Becsületes magyarokat a vezető pozíciókba az igazság-szolgáltatásba és a effajta dolgok helyükre kerülnek.
„A magyar nép nem csak egy nemzet a földi nemzetek sorában, hanem ő az emberiség „magva” és a fő teherviselője annak hitének és moráljának, ezáltal már érthető, hogy a megtestesült Gonosz céltáblája és örökös ellenfele is ezáltal, itt a Kárpát-medencében, a Földanya Kebelében!”

#8

?
"Nem az egész rendőrség. Vannak becsületes rendőrök is."
"csak" voltak-leszereltek
Amikor én katona voltam benne volt a szolgálati szabályzatba,hogy a népellenes parancskiadót még egy honvéd is köteles letartóztatni.
Melyikük tartóztatta le pl. 2006 okt 23 -án a görényibene stb gyurcsotányt,,,???

#9

rozsomák Thu, 2012/03/22 - 10:50
" az egész rendőrség egy maffia! Benne vannak ezek rendesen mindenben..."

Nem az egész rendőrség. Vannak becsületes rendőrök is.

#10

a Jobbikot szólítom meg innen, mert más csoportosulás már bizonyította alkalmatlanságát:

a bírók helyzete ma és a múltban Magyarországon
(most egy pár pillanatra szarjuk le épp miért prüszköl ránk ez a tetves EU, amibe be sem kellett volna lépnünk)

ha (?) valaha a Jobbik kormányra kerül....
a tengernyi teendője közül ne feledjék a bírák helyzetét "helyére billenteni"

hányszor, de hányszor látott napvilágot minden következmény nélkül (!), hogy a bírák teljességgel alkalmatlanok a feladatuk ellátására, többnyire visszaélnek kiváltságos, büntethetetlen, megingathatatlan helyzetükkel, hoznak értelmetlen, minden emberi normának és hatályos jognak ellentmondó ítéleteket

ameddig ezek nincsenek elkergetve, jogosan megbüntetve (de úgy, hogy ebben az életükben több kárt ne okozhassanak), addig nincs is értelme a halálbüntetés visszaállításáról diskurálni

miért?
mert ezek ítélnének halálra (tévedésből) embereket

----
minden együttérzésem a riport alany Szántai Attilának

az ő esete bármikor bármelyik tisztességes magyar testvérünkkel megeshet
még ma is !!!

meddig hagyjuk mindezt?

"Mindent a hazáért, a hazát semmiért!"

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Trón és oltár (ismétlés)

4:00–5:00
A műsornak nem titkolt célja, hogy a királyság eszmeiségét hirdesse és állítsa alternatívának a mai kor nihilizmusával szemben.
(Kiráyságpárti)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

5:00–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!