Mint megyei listáról a parlamentbe jutott képviselők kötelességünknek érezzük, hogy lépéseket tegyünk az utóbbi napokban a Hajdú-Bihar megyei Konyáron kialakult helyzettel kapcsolatban.
A helyi lakosokkal való egyeztetés után szakértőinkkel napokon belül a helyszínre vonulunk és ott tájékozódunk a kialakult helyzetről. Nem hagyhatjuk, hogy egy erőszakos kisebbség rettegésben tartson egy egész települést. Ezért – mivel a település vezetése és a rendőrség tehetetlennek mutatkozik – kezünkbe vesszük a dolgok irányítását és saját lehetőségeink szerint, a törvények maximális betartásával segítő kezet nyújtunk Konyár törvénytisztelő lakosainak.
Továbbá tisztelettel kérünk mindenkit, hogy segítse, de legalább ne akadályozza azt a munkát, ami által helyreállíthatjuk a konyári emberek biztonságérzetét, a település közbiztonságát. Ezért felszólítjuk a hivatásos rettegőket, hogy tartózkodjanak mindenféle hangulatkeltéstől, a rendvédelmi szervek pedig az erőiket a valódi bűnözők felkutatására összpontosítsák és ne fecséreljék idejüket politikai indíttatású utasítások végrehajtására!
Kulcsár Gergely és Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselőinek közleménye után a kormányzati sötétség mintaképe, Konrát Károly sem maradt néma és hozta a szokásos demagóg ostoba szövegeit.
A Belügyminisztérium Magyarország törvényeinek tiszteletben tartására szólít fel, miután a Jobbik két országgyűlési képviselője kilátásba helyezte: a hajdú-bihari Konyárra látogat, hogy tájékozódjon a közbiztonsági helyzetről. A lakosságot terrorizáló cigánybűnözőket valamiért nem szólítják fel soha a törvények tiszteletben tartására.
"A Jobbik ismét régi eszközéhez nyúlt: kiválaszt egy települést – ahol egyébként a bűnözési statisztika semmivel sem tér el a környező településekétől, azaz nem rosszabb azoknál – és mesterséges feszültséget kelt" - olvasható Kontrát Károly belügyminisztériumi parlamenti államtitkár keddi közleményében. A dokumentum szerint a Jobbik "a rövidtávú politikai haszonszerzés érdekében nem törődik az ott élő emberekkel, felhasználja őket".
A Hajdú-Bihar megyei Konyáron 2008-ban még 192 bűncselekményt regisztráltak, 2011-ben már csak 97-et. Idén tovább erősödött a rendőri jelenlét, a községben jelenleg két körzeti megbízott teljesít szolgálatot, szorosan együttműködve a megerősített törvényi keretek között működő Országos Polgárőr Szövetség helyi erőivel - ismerteti Kontrát Károly, aki közleményében felszólítja "a rendetlenséget szítókat, hogy tartsák tiszteletben Magyarország törvényeit, álljanak el a mesterséges feszültség keltésétől". A Belügyminisztérium a törvények betartását mindenkitől elvárja, ha szükséges, a megfelelő eszközökkel betartatja - zárul a cinikus és demagóg közlemény.
(Szent Korona Rádió)
Ajánlat: Küldjön virágot, ajándékot a SzivNet Virágküldővel , mellyel rádiónkat is támogatja (X)









Comments
Ez a polgarjenomester egy semmirekello!El kell tavolitani a poziciojabol azonnal!Ha nekem igy nyilatkozna a szemembe lehet betorne az orra veletlenu!megelhetesi rettego,felti a pozicioja alltal keresett penzt es hazudik ezert!Ez egy hatalmas nagy senki mint a fonokeik.
"...kiválaszt egy települést – ahol egyébként a bűnözési statisztika semmivel sem tér el a környező településekétől, azaz nem rosszabb azoknál..."
Azt azért nem tagadhatja senki, hogy arrafele (de sajnos már szinte az egész országban) elég könnyen találni olyan települést, ahol ugyan "átlagos" a bűnügyi helyzet, de ugyancsak elviselhetetlen. Ugyanis nem lett két hét alatt rend. Az átlagos helyzet is aggasztó, de lassan a "biztonságosabb környékeken" is nekiláthatnak aggódni a (nem túlzottan) tisztelt törvényhozóink.