Kocsis Máté a Gyöngyöspatát vizsgáló bizottsági ülésre hivatkozott az emberjogi bizottságban Zagyvának, aki kutyakomédiának nevezte jelentést, mivel szerinte a jelentés tartalmáról kellene vitatkozni. A mondanóját nyomatékosítva falhoz vágta a semmitmondó, ferdítő papírhalmazt.
Általános vitára javasolta az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentését a hétfő délelőtt ülésező emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége. A Jobbik szerint teljesen felesleges „kutyakomédia” volt a bizottság 282 napos munkája és a működése okafogyottá vált, mikor az időközi gyöngyöspatai választásokon Juhász Oszkár, a nemzeti radikális párt jelöltje kapott bizalmat a helyi lakosoktól a település vezetésére.
A bizottság fideszes elnöke, Kocsis Máté az elkészült jelentés felvezetésénél elmondta, hogy a gyöngyöspatai ügy kapcsán valamennyi szereplőt meghallgatták és több ezer oldalnyi dokumentumot dolgoztak fel.
A jelentés összegzése szerint „Gyöngyöspatán gondot okozott a köznyugalom fenntartásában a hisztériakeltés és a média által adott, saját maga által le nem ellenőrzött információk sokasága. A hisztériakeltésben és az események valóságnak nem megfelelő értékelésében nagy szerepet játszottak elsősorban azok a közéleti szereplők, civil szervezetek, ellenzéki pártok, akik a helyi viszonyokat egyoldalúan nézve adtak tájékoztatást az országos médiumoknak, és ezzel fokozták az ellentétet a helyi magyar és a roma kisebbség között.”
A bekért dokumentumokra és a meghallgatásokra hivatkozva azt „állapította meg” a bizottság, hogy mielőtt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) Gyöngyöspatára érkezett volna, nem volt jelentősebb feszültség a település cigány és magyar lakosai között, sőt a jelentés szerint pont a polgárőrök „bevonulásával” erősödött fel. „Miután az SZJPE tagjai kivonultak Gyöngyöspatáról félelmet, szorongást és haragot hagytak maguk után, ami az állam törvényes segítsége nélkül nem volt rendezhető.” Kocsis Máté is azt hangsúlyozta a jelentés kapcsán, hogy csak a „nagyon erős rendvédelmi jelenlét miatt nem eszkalálódott” a helyzet Gyöngyöspatán, illetve a fokozott rendőri biztosítás a településen 250 millió forintjába került az államnak.
Egy riporttal kezdődött minden
A Heves megyei Gyöngyöspata akkor került először a figyelem középpontjába, mikor a barikadTV munkatársai 2011 februárjában riportot készítettek a településen uralkodó cigánybűnözésről. Az elkeseredett lakosok mindennapos atrocitásokról, rablásokról és fenyegetésekről számoltak be. Egy 70 éves idős bácsi nem bírta tovább a mindennapos terrort, hogy tizenéves cigánygyerekek kővel dobálták, bántalmazták, ezért öngyilkosságba menekült. Egy idős néni a stábnak nyilatkozva arról panaszkodott, hogy már a templomba sem mer egyedül elmenni a cigányok miatt. A riportban megszólalt az azóta már Gyöngyöspata polgármesterévé megválasztott Juhász Oszkár is, aki elmondta, hogy gyermekét a cigányok az iskolában addig ütötték, fojtogatták, míg el nem ájult.
A jelentéssel ellentétben a barikadTV riportja szerint már a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület megjelentése előtt polgárháborús viszonyok uralkodtak Gyöngyöspatán.
A barikadTV megrázó riportja után a megszaporodott bűncselekmények miatt, a cigánybűnözés megelőzése érdekében a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőrözést vállaltak Gyöngyöspatán, amit a helyiek örömmel fogadtak. A Jobbik, hogy felhívja a tarthatatlan közállapotokra a figyelmet, a magyarországi közbiztonság teljes csődjére, amelynek egyik áldozatává vált Gyöngyöspata is, 2011 márciusában demonstrációt szervezett a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel a cigánybűnözés ellen. A település ezután máig tartó vezető szerepet kapott a magyar közvéleményben. A balliberális médiumok, jogvédő szervezetek és politikai pártok egymás után támadta rá a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületre és a Jobbikra, rasszizmussal, fasizmussal és kirekesztéssel vádolva a törvénytisztelő gyöngyöspatai polgárok mellett kiálló szervezeteket. A liberális lobbi mindenképpen azt akarta elérni, hogy az SZJPE ne járőrözhessen a településen, mert az Egyesület tagjainak megjelenése félelmet váltott ki a helyi cigányságból.
Az LMP politikai hasznot akart húzni a gyöngyöspatai eseményekből
A gyöngyöspatai eseményeket feltáró jelentés elmarasztalta az indulatokat gerjesztő LMP-t és a velük összefüggésbe hozható Richard Field amerikai üzletembert is. A 20 oldalas dokumentum kitér rá, hogy a gyöngyöspatai helyzetet meglovagolva, politikai hasznot remélve, az LMP is bekapcsolódott az események „megoldásába”. Richard Field több alkalommal is elutasította, hogy a bizottság előtt megjelenjen. A jelentés szerint a Gyöngyöspatán végzett „humanitárius szolgálata” csak álca volt, amellyel lejáratta Magyarországot, illetve a Kormányt mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény előtt. Továbbá úgy fogalmaz a dokumentum Field-del kapcsolatban, hogy „a tevékenységéhez hathatós segítséget kapott a magyar közvélemény előtt ismert jogvédőktől és szervezetektől, akik működésükkel elősegítették, hogy a Gyöngyöspatán kialakult konfliktusból az LMP politikai hasznot húzzon.” A jelentés kifejti, az LMP kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi sajtó negatív színben tüntette fel Magyarországot.
2011. március 16-án az egyre elhatalmasodó cigánybűnözés miatt falugyűlést rendeztek Gyöngyöspatán, ahol a helybeliek elmondták, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrözésének hatására sokat javult a közbiztonság és az idős embereket nem érik folyamatos atrocitások a cigányság részéről. Juhász Oszkár, a Jobbik helyi vezetőjeként arról is beszámolt, a község 2800 lakosa közül 1005-en írták alá azt az ívet, amelyben kérték, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület továbbra járőrszolgálatot láthasson el a településen. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője akkor kijelentette, a cigányoknak nem kell félnie a Jobbiktól, és felszólította a becsületes cigány embereket, hogy rekesszék ki maguk közül a bűnözőket.
Kimaradt az ENSZ jelentéstevőjének a vizsgálódása?
Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a hétfő délelőtti emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén hiányolta a jelentésből a 2011. március 16-i gyöngyöspatai falugyűlés megemlítését, amely elismerte az SZJPE működését és a javuló közbiztonságban játszott szerepét. Kocsis Máté később azt válaszolta, hogy a falugyűlésen részt vettek nem gyöngyöspatai lakosok is.
Kulcsár továbbá azt is kiemelte, hogy a jelentés szintén nem tartalmazza az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottjának, Githu Muigainak a tapasztalatait, aki még 2011 májusában látogatott el Gyöngyöspatára. Githu Muigai találkozott Juhász Oszkárral és Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselővel, a parlament emberi jogi bizottságának tagjával is. Az ENSZ jelentéstevője a vizsgálódás és a felek meghallgatása után kijelentette, hogy a magyarországi cigány kisebbség saját maga is felelős a sorsáért, és nem háríthat mindent a többségi társadalomra. Hangsúlyozta, hogy a cigányságnak saját magának is gondoskodnia kell az oktatás biztosításáról, illetve az együttélés alapvető szabályainak betartásáról. Gaudi-Nagy Tamás a találkozó után elmondta, hogy az ENSZ jelentéstevője partnernek nevezte a Jobbikot a cigányság égető problémáinak megoldása érdekében és nem kiiktatandó tényezőnek, amint azt az úgynevezett nemzeti együttműködés kormánya teszi.
Kulcsár Gergely hangsúlyozta, a falugyűlés jegyzőkönyve és az ENSZ-ellenőr jelentése alátámasztják, hogy szükség volt a polgárőrség jelenlétére Gyöngyöspatán, a bizottság munkáját pedig az 50'-es évek kirakatperéhez hasonlította.
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő „teljesen felesleges kutyakomédiának” nevezte a 282 napig tartó vizsgálódást, mivel az okafogyottá vált, mikor Juhász Oszkár elnyerve a település többségének a bizalmát, átvette a polgármesteri széket.
Kocsis Máté a kritikákra adott válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki képviselők egyszer sem kértek betekintést az bizottság munkájához rendelkezésre álló dokumentumokba, így a jobbikos véleményeknek szerinte nincs hitele.
Zagyva György Gyula ezután, felháborodásának utat engedve falhoz vágta a jelentés szövegét és hazugnak nevezte Kocsist. A jelentés egyébként említést tesz róla, hogy Mirkóczki Ádám, mint a Jobbik által delegált tag a bizottság munkájában végig aktívan részt vett.
Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége, a Jobbik képviselőinek kivételével, végül elfogadta az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentését, illetve az erről szóló határozati javaslatot is általános vitára alkalmasnak találta. Gyöngyöspata kálváriája tehát nem ért véget, ám miközben a lakosok feje fölött politikai és média háború zajlik, addig a település fejlődés útjára lépett és a bűnözés is visszaszorult.
(Nótin Tamás - barikad.hu nyomán Szent Korona Rádió)









Comments
Most olvastam-a rend folytatódik:
"Tizennégy családi háznál jártak tolvajok vasárnapról hétfőre virradóra Rábapatonán, a tettesek udvarokból, melléképületekből vittek el elsősorban kábeleket, de üzemanyagnak, szegélynyírónak is lába kélt."
forrás :néphazugság online
Nem lehet felemelni, mert más a kultúrája.
Világos?
Két lehetőség van: vagy kizavarni az országból akárhova, vagy kiirtani az egész csürhét.
Ha egy falu vállalja, hogy megölte a cigányait, mit tudnak csinálni ellenük a pintérkutyák?
És ha mindegyikhelyen megtörténik, mi lesz? A többség egyelőre mi vagyunk. Gyávák lettetek, magyarok? Ennyire?!
Lehet egyeztetni, és egyszerre nekik menni. A rendőr nem fog melléjük állni, mert ha azok is félnek, a gyáva csürhe, a rendőrök sem tőlük, hanem a rendcsinálóktól fognak félni.
Zagyva Gyulának igaza van, és túlságosan kulturáltan viselkedett ehhez a szar és fölösleges, nemzetáruló, lusta bizottsághoz képest. Orbántapló mind.
Mit akarnak ma? Visszamenőleg intézni ezt is?
Ha már volt annyi tapló barom választó, amennyi ezeknek kétharmadot adott, legyen annyi fehér ember, amennyi felszámolja ezt sötétbőrű, fölösleges, egyelőre kisebbségben levő bandát!
Érdekes.....az általam is tisztelt Wittner Mária ugyan megjegyzi(03:44)Zagyva Gyula irányába,miszerint"ne hisztizél már"annak ellenére,hogy igaza van szerintem,ellenben Kocsis Máté illetve a többi EU konform kollaboránsra nem szól rá:Fejezzék be a hazudozást!Vagy fejezd be a hazudozást Máté!
Mert én abban biztos vagyok,Kocsis EU konform nagyon művelt Máté hazudik,de Zagyva Gyula nem.Ez pedig részéről nem"hiszti"hanem egyszerű és jogos felháborodás.
Hazudni lehet,ezért felháborodni már nem
http://www.youtube.com/watch?v=xW70mCyRgZs