Csúcsközelben a közintézmények tartozása

A februári csökkenés után márciusban stagnált a közintézmények lejárt tartozása, amely így meghaladja a 47 milliárd forintot. A nemfizetők között a rendőrség, kormányhivatalok, kórházak találhatók - írja a Napi Gazdaság.

Márciusban az előző hónaphoz képest kismértékben - 200 millió forinttal - újra nőtt a lejárt tartózásállomány, így az 47,1 milliárd forintra rúgott az államkincstár adatai szerint. A történelmi csúcs januárban volt, amikor ezek az intézmények átkerültek az államhoz, akkor 49,8 milliárd forint volt a lejárt számlák állománya.

Februárban hárommilliárd forinttal sikerült csökkenteni ezt az állományt, márciusban 200 millió forinttal emelkedett. A következő hónapokban minden bizonnyal tovább nő a közintézmények lejárt tartozása, hiszen a kormány már februárban takarékossági intézkedéseket jelentett be, amit tovább emelt a konvergenciaprogramban. Itt 45 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentést irányozott elő 2012-re és további 45 milliárdot a jövő évre.

Az államkincstár adatai szerint az összes adósságon belül az állammal szemben fennálló tartozás 4,9 milliárd forint, ami jellemzően nem adó jellegű, saját felügyeleti szervnek be nem fizetett adósság. A kifizetetlen szállítói-szolgáltatói számlaállomány 42,2 milliárdra rúgott az első negyedév végén.

A tartozás a 60 napon túli tartományban jelenleg 13,67 milliárd forint, a minősített (vagyis az 50 millió forintot vagy az eredeti intézményi költségvetés 3,5 százalékát meghaladó, lejárt, esedékes, 60 napon túli) adósság jelenleg 12,5 milliárd forint, szintén kismértékben emelkedett.

Nem meglepő módon a legnagyobb adósság az egyik legnagyobb és egyben a legeladósodottabb területért, vagyis az egészségügyért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetében alakult ki - 26,5 milliárd forintot tesz ki, ez az összes kifizetetlen adósság 56,3 százaléka.

(Index)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

2:00–3:00
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

3:00–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!