A mai napon megszüntette a Fővárosi Törvényszék Budaházy György és társai házi őrizetét és lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a szigorú házi őrizetet.
Budaházy György és társai szabadlábra helyezési kérelemmel fordult a bírói tanácshoz. Indoklásukban elmondták, hogy már több éve nem tudnak a szigorú őrizet miatt munkát vállalni, tartalékaikat felemésztették és a harmadrendű vádlott ügyvédje szerint az előzetes letartóztatás utáni legszigorúbb korlátintézkedés már nem is embernek, hanem a szimbólumnak szól.
Az ügyész ezt a vádat személyes érintettségre hivatkozva visszautasította és elutasította mindhárom vádlott indítványát.Budaházy György kérelmét azzal utasította el az ügyész, hogy az első rendű vádlott esetében fokozottan fennáll a bűnismétlés veszélye, mert úgymond "belső meggyőződés társult a bűncselekményéhez"(!)
Közel fél órás szünetet követően Dr. Kenéz Andrea vezette bírói tanács mégis a lakhelyelhagyási tilalom mellett döntött, mely bár enyhébb büntetés, de az ügyész is, valamint az első rendű vádlott Budaházy György és védője is fellebbezett a döntés ellen. Az ügyész fellebbezése indoklásául a bűnismétlés, valamint a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozott, Budaházy György pedig indoklásában elmondta, lakóhelyén sem a munkáját nem tudja folytatni, sem a több éve tartó mozgáshiány miatt szerzett betegségét nem tudja kezeltetni.
Szaszka esetében a lakhelyváltoztatást a bírói tanács hosszú mérlegelés után után jóváhagyta, azzal a feltétellel, hogy mivel új lakóhelyén, egy Nógrád megyei falucskában helyi rendőrőrs nincs, a legközelebbi település rendőrőrsén köteles heti két alkalommal jelentkezni. A másod -és harmadrendű vádlott a döntést elfogadta.
(motoros - Szent Korona Rádió)









Comments
Véleményem szerint már régen megérett az idő, hogy benyújtsanak Gyuriék egy horribilis kártérítési pert (többek között a nyilvánvalóan elfogult és többször is jogsértést elkövető ügy(etlen)ész ellen), amiben minden részletre kiterjedően (!) kárpótolnia kell az államnak.
Akár az évi több milliárd adóforintért fenntartott "Egyenlő Bánásmód Hatóság" www.egyenlobanasmod.hu -ot is bele lehet rángatni...
Amennyiben ezek nem végeznék azt a munkát, amiért ELVIEKBEN létrehozták és fenntartják, akkor ezeket is meg lehet jogilag támadni.
Persze, aki kis hazánkban jelenleg jogrendről álmodozik, az egy kötözni való bolond.
"Mindent a hazáért, a hazát semmiért!"
Nevetséges, szinte egy helyben topogás. Nem volt semmiféle terhelő bizonyíték, így nincs semmi értelme korlátozni a mozgását. Mindenki ártatlan, amíg be nem bizonyítják, hogy bűnös. Ez az ártatlanság védelme, csak valahogy ez nem vonatkozik a hazafiakra. A vörösökre pedig az a szabály vonatkozik, hogy akkor is ártatlanok a vörösök, ha már bebizonyították hogy bűnösek. A terrorveszély, amire hivatkozva korlátozzák a hazafiakat nevetséges. Ha valaki nagyobb biztonságot akar, menjen a börtönbe, mert ott fűtenek, ételt, vizet, mindent megkap, egyetlen dolog fog hiányozni neki és ez pedig a szabadság. Nem plagizálok, ez a gondolat Dwight D. Eisenhower volt amerikai elnöktől származik, eredeti formája (angolul):
"If you want total security, go to prison. There you're fed, clothed, given medical care and so on. The only thing lacking... is freedom."
Kedves Kruchió Sándor!
Köszönöm!
Kedves Ébredőmagyar!
Okt. 15-17-19 a következő tárgyalási ciklus, de minden bizonnyal mindhárom tárgyalási nap továbbra is zárt tárgyalás lesz...
A lakóhelyelhagyási tilalom a településre, tehát Gyuri esetében Diósd közigazgatási határára vonatkozik. Ez persze akadályozza a munkavégzésben és sok más ügyének intézésében, de azért jobb mint a házi őrizet, amikor a házát sem hagyhatja el engedély nélkül.
Egy kérdés:tudja valaki, mikor lesz a következő tárgyalás az ügyben?
Íme, egy nagyszerű videóriport a tegnapi házi őrizet megszüntetéséről, melyet Kőszegi M. Imre, a HTV munkatársa készített Budaházy Györggyel:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=W12eT2epsZo
"Ez a kényszerintézkedés a terhelt mozgásszabadságát és a lakóhely szabad megválasztásának a jogát korlátozza. Alkalmazására az 1951. évi III. törvény óta van lehetőség, de meglehetősen ritkán alkalmazzák.
A tilalom hatálya alatt álló személy meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhat el, tartózkodási helyét, illetve lakóhelyét nem változtathatja meg. E körbe tartozik pl. a terhelt lakóhelye, munkahelye, gyógykezelésének helye[9].
A lakhelyelhagyási tilalom feltételeire az előzetes letartóztatás feltételei az irányadóak, akkor rendelhető el, ha a letartóztatás céljai az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatóak.
Jellegére tekintettel leginkább a szökés veszélye esetén tekinthető alternatívának. Alkalmazásakor a bűncselekmény jellegére és a terhelt személyi és családi körülményeire - különösen az egészségi állapotára vagy idős korára - tekintettel kell lenni .
Mivel ez az intézkedés az előzetes letartóztatás alternatívája, csak bíróság rendelheti el.
A határozatban a bíróság más korlátozást is elrendelhet, de azt is előírhatja, hogy a terhelt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzen."
Én azt gondolom hogy ez a Gyuri jelenlegi lakhelyére,településre vonatkozik,de ezt a bíró dönti el,így lehet Pest megye is,de a következő Budaházy műsorbol ezt is megtudjuk.
A kétharmados forradalmi kormány miniszterelnöke kijelentette, hogy aki a lakóhelyétől távolra eső településen vállal munkát , első körben százezer, majd csökkenő ütemben hatvanezer és végül negyvenezer forint támogatásban részesül.
Vajon az esélyegyenlőség jegyében ez a "pénzjutalom" a perbe fogottakra is vonatkozik?
Persze a kérdés költői...
Azért örülök ennek a jó hírnek, hogy enyhítette a Törvényszék a a több éve tartó szigorú kényszerintézkedést.
Valószínűleg az ítészek is kezdik belátni, hogy ez a koncepciós vád egyre gyengébb lábakon áll!
Ez most mit jelent ? Lakóhely közigazgatási határait nem hagyhatják el , vagy micsoda pontosan ?


Ha valamelyikük egy 150 fős , egy utcás falucskában lakik , akkor eztán majd kimehet a kisboltba , vagy mi ? Mert más ott nincs , se munka , se semmi . Elmehet a p.......ba az összes ügyész meg bíró !!!!! Így majd biztos tudnak dolgozni és megélni az érintettek , ugye ? Hány éve is már , hogy fogva tartják őket ?
Ne felejtsük ezt el soha , hogy ebben az úgynevezett demokráciában hogyan bánik el a rendszer az ellenzőivel !
Mellesleg , ha valamelyiküknek mondjuk elárverezi a házát az egyik közszolgáltató , mert teszem azt nem tudta fizetni a villanyszámlát (lévén , hogy évek óta nem dolgozhat a hatóságok jóvoltából) , vagy valamelyik bank egy hiteltartozás miatt viszi azt , és így nem lesz hol laknia , akkor nem lesz bejelentett lakcíme sem . Akkor hogy lesz a lakhelyelhagyási tilalom betartatva ? Megnevezi majd a parkot , ahol csövezik a szerencsétlen ?
Legalább némi változás,örülök.