A kerecsendi mezőőr Utólag a cigány elkövetők feljelentették a kerecsendi mezőőrt, azt állítva, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott egyiküknek. A bíróság elítélte a mezőőrt és 300 ezer Ft megfizetésére kötelezték.
Tavaly történt incidensben a helyi mezőőr sikeresen tartóztatott fel a cseresznyésből teli kosárral távozni kívánó körülbelül tíz cigány tolvajt. A lopást sikeresen meg tudta akadályozni, a menekülők eldobálták a bizonyítékként szolgáló cseresznyét, majd támadó jelleggel nekiütköztek a biciklijükkel, a mezőőrnek.
Utólag a cigány elkövetők feljelentették a kerecsendi mezőőrt, azt állítva, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott egyiküknek. A bíróság elítélte a mezőőrt és 300 ezer Ft megfizetésére kötelezték.
Az ilyesfajta ítéletek, további alapot nyújthatnak akár erőszakos bűncselekmények elkövetésére is, hiszen ezek után a cigányság, a bíróság felhatalmazásával fogja garázda életstílusát folytatni. Mint ahogy azt Zagyva Gy. Gyula is elmondta a kerecsendi cigányság körében már most arról beszélnek, hogy mindenki bátran bántalmazhatja a mezőőrt, annak semmi következménye nem lesz!
Az állam sajnos nem hagyja, hogy a mezőőrök tisztességgel végezhessék a munkájukat, így még saját magukat sem képesek megvédeni, feladatok ellátása közben. Mégis mit csináljon egy mezőőr ha nem végezheti a feladatát? - tette fel a költői kérdést Zagyva Gyula.
Az elmúlt 5 évben folyamatosan növekedett a bűncselekmények száma a településen, főleg a betörések, lopások. A Jobbik egyik sarkalatos programpontja, hogy a vidéken növelni kell a közbiztonságért felelős hatékonyságát. Polgárőröknél, valamint mezőőröknél bevezetnék a lőfegyverhasználatot, természetesen szigorú feltételek mellett. Fegyvert csak önvédelmi céllal használhatnának, hasonló megkötésekkel, mint a rendőrség, mondta Sneider Tamás. A gázspray használatával nem lehet rendet tartani egy településen sem. Ily módon az állam által fenntartott rendvédelmi erők nem képesek hatékonyan megelőzni, vagy megakadályozni a hasonló bűntényeket.
(Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
1 óra 8 min ago
2 hours 7 min ago
2 hours 46 min ago
3 hours 33 min ago
5 hours 26 min ago
5 hours 35 min ago
6 hours 24 min ago
8 hours 21 min ago
8 hours 36 min ago
9 hours 21 min ago