"Viszlát Iván!" – Távozhat a szovjet emlékmű Budapestről (videó)

Ilyen már biztos nem lesz...Ilyen már biztos nem lesz...

Több mint húsz évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy a fideszes honatyák hajlandóságot mutassanak arra, hogy a kommunizmus réme részben a közterekről is eltűnhessen.

Több kormánypárti képviselő is arra az álláspontra helyezkedett, hogy törvényi szabályozással kell kordában tartani a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket.

Mintegy másfél órán keresztül zajlott a Parlamentben az a kétperces felszólalásokból álló vita, mely a kommunista rendszerhez köthető elnevezések (utcanevek, szervezetek, cégek nevei) megváltoztatására irányuló törvény bevezetését előzi meg.

Eddig számos esetben az gátolta meg a "Lenin", vagy a "Vörös Hadsereg" utcanevek megváltozatását, hogy a lakosságra anyagi terhet ró a személyes okmányok korrigálása, azonban a kormány most átvállalná a felmerülő költségeket. Több esetben a település - előző rendszerből itt ragadt – vezetése állta útját a változásnak, de előfordult, hogy Fideszes polgármester ragaszkodott a vörös rongyokhoz – világított rá a vita keretében Z. Kárpát Dániel a Jobbik frakció képviselője.

Zagyva György Gyula (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég csupán utcaneveket átírni, hiszen számos település összképét a szovjet megszállást dicsőítő emlékmű rondítja el. Ezzel kapcsolatban módosító indítványt is benyújtott a Jobbik, mely, ha sikerrel jár, többek közt a fővárosi rémemlékmű is flex alá kerülhet, de számtalan település lélegezhet fel a Csonkahonban.

A jobbikos Novák Előd kiemelte, hogy ennek a törvénynek a helyes alkalmazásához is feltétlenül szükséges lenne az állampárti múlt hiánytalan feltárása. Novák felszólította a kormányt, hogy ne halogassa tovább ennek megkezdését.

Nem maradhatott távol a vitától a baloldal sem. A "független" Kolber István, aki mellesleg a DK sorait erősíti, azonnal hangos ajvékólásba kezdett, és követelte, hogy Horthy Miklósról se nevezhessenek el utcát. Ennek kapcsán meg kell jegyezzük, hogy a szóban forgó új törvény elé is nyugodt szívvel odaszúrhatjuk a „gumi” jelzőt, hiszen a tervezet indoklásában jelen pillanatban valóban csak kommunista elnevezések sorakoznak, azonban jelen formájában arra is alkalmas a törvény, hogy tiltólistára tegye Prónay Pál, vagy Héjjas Iván neveit.

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Nemrég Bécsben jártam és a centrumban fedeztem fel egy Szabadság térinél sokkal nagyobb, a szovjet felszabaditást éltető műemléket... Úgy néz ki az ottani politikusokat ez nem zavarja, szégyellhetik magukat... Igaz, náluk a szovjet megszállás nem 66 évig tartott mint nálunk, mégis ez nem mentesíti őket a szánalmas szégyenteljes behódolástól...

#2

Ha már itt tartunk, azt is elmondom, hogy hibái ellenére is a Jobbik megemlékezésre megyek el mert az összes párt közül egyedül őket tartom legitimnek arra, hogy megemlékezzenek 56-ról.
Nem lehet legitim egyetlen olyan gyülekezet amelyiknek a szónokai „volt” kommunisták vagy kölkeik. Október 23-án a nyíltan bolsevik MSZP/DK és az amerikai pénzelt, ávós unoka LMP ne menjen az utcára mert ezek hazánk szabadságáért tüntető és harcoló hőseink emlékét meggyalázzák. A Fidesz-KDNP se sokkal különb.
Ne” volt” kommunisták szónokoljanak 56 -ról hanem szabadságharcosok és politikai elítéltek. Jobbik megemlékezését az teszi legitimé, hogy a szabadságharcos, politikai elítélt Murányi Levente beszédet mond. Azért megyek oda. Fidesz is megtehetné, hogy megkéri Wittner Máriát de nekik inkább egy KISZ titkár kell.

#3

Csak azok a bolsevik szemetek nem akarják eltávolítani ezt a szörnyet hazánk letiprását mint „felszabadítást” dicsőítik.

Sokak szerint nincsenek halott katonák az emlékmű alatt és az egyetlen célja a Szovjet hadsereg és az avval járó pusztítás, több száz ezer kicsi lány és nagyon öreg asszony megerőszakolása, több száz ezer fiú és férfi elhurcolása és legyilkolása.
Ennek a szégyenfoltnak menni kell és aki ezt nem tudja megérteni és támogatni annak Magyarország nem a hazája.

Nincsenek de ha lennének holtak a szörny alatt akkor azok békésen tudnának nyugodni egy temetőbe, nem egy olyan emlékmű alatt mait mindenki aki magyar utál.

#4

Van elég híres magyar akinek jobban hangzik a neve,mint a sok idegen,magyarellenes tetűnek.Magyar neveket kell előnyben részesíteni az elnevezésekkor,de MAGYAROKAT NEM MAGYARORSZÁGON ÉLŐSKÖDŐ ZSIDÓKAT.

"Mert bizony magyar honban akkor lesz rend, ha a döntés joga a magyarságé!
A vendég joga – vendégjog!
A belső ellenség lehetőségei:
Börtön, útilapu, ha szerencséje van és méltányosak vagyunk, a meghunyászkodás!"

#5

FW-190, ha nem lesz eltávolítva az emlékmű, akkor a szovjet katonák dícsőségét örökre hirdetni fogja Budapest szívében. Bizony annak idején a Sztálin szobor pofáját is szétszedték, annak ellenére, hogy akkor még tankoktól is tartaniuk kellett.

#6

Nem nemzetközi egyezmény, hanem államközi szerződés. Nagyon nem ugyanaz a kettő. Az orosz és magyar fél között, amely a katonasírok gondozásáról szól.

#7

A bolsevista emlékmű eltávolítása a Szabadság térről nem ütközik nemzetközi egyezménybe. Csak politikai akarat kérdése.

#8

Még mindig nem fogják fel, hogy a budapesti emlékmű nem egy sima utcanév tábla, amit le lehet szedni és a helyére másikat rakni. Nem Moszkva tér (ami megkockáztatom, senkinek nem szúrta a szemét a környéken) , vagy Lenin köz, amit át lehet nevezni. Annak létét államközi szerződések garantálják.Külügyminiszterünk is kijelentette, hogy marad. Ha pedig a "honatyáknak" nevezett jöttmentek ragaszkodnak az eltávolításhoz, akkor tárgyalóasztalhoz kell ülni az érintett feleknek és valami olyat ajánlani, ami miatt a másik fél szemet hunyna a számára nagyon fontos emlékmű eltávolításához. Nem lenne olcsó és minimum megkérdőjelezné a keleti nyitás politikáját.

Szándékosan nem neveztem meg a feleket, mindenki tudja kikről van szó.

#9

El kell ismerni, hogy hibái ellenére is Jobbik a Magyar Nemzet lelkiismerete.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

13:00–14:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Mi Magunk (ismétlés)

14:00–15:00

<<<Zene>>>

15:00–17:30

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!