Harsány – Információink szerint egy 21 éves fiút késeltek meg vasárnap hajnalban Harsányban. A fiú – úgy tudjuk -, a helyi csapat focistája volt.
A helyiek szerint egy buli után indult haza a fiatalember, amikor szóváltásba keveredett, dulakodás közben pedig megszúrták. A fiatalember belehalt sérüléseibe. Az elkövető egészségügyi ápolónak tanult, származását tekintve ellentmondásos információk láttak napvilágot Az eset megdöbbentette a település lakóit, mint mondták: szerették a fiatalembert, kedves volt, mindenkihez volt egy jó szava.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Patrik 19 éves miskolci lakossal szemben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság H. Patrikot őrizetbe vette, egyben indítványozta a fiatalember előzetes letartóztatását.
(ÉM - Szent Korona Rádió)









Comments
Nyugodjon békében!