Időközi önkormányzati választásokat tartanak a Jobbik fővárosában, melynek tétje nem csak az, hogy melyik párt szerzi meg a városvezetői pozíciót, hanem az is, hogy a lakosság az aljas, mocskolódó, rágalmakkal és gáncsolásokkal teli, vagy a tiszta, őszinte politizálást választja.
Hiszem, és tudom, hogy tisztességesen politizálunk, ha bármikor tükörbe kell néznem, emelt fővel megtehetem - reagált a kampány során elhangzott vádakra Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere, a Jobbik polgármesterjelöltje a párt lakossági fórumán.
A polgármester úgy véli, azok a körök, akik nehéz helyzetbe taszították Tiszavasvárit, most igyekeznek besározni a jelenlegi városvezetést. Megjegyezte: az utóbbi időben olyan rágalomhadjárat érte, amire még politikusként sem számított.
A lakossági fórumon felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. Rámutatott: olyan helyzetbe akarták hozni Fülöp Eriket és rajta keresztül a Jobbikot, hogy ők legyenek a "balekok". Fülöp Erik ugyanis maradhatott volna a polgármesteri székben, amennyiben mindenben követte volna a Fidesz utasításait, a kormány megszorításaihoz az arcát kellett volna adnia. Vona úgy véli, Fülöp Erik nagyon helyesen döntött, hogy ezt a helyzetet nem vállalta, inkább Tiszavasvári választópolgáraira bízta a döntést.
Vona elmondta, a választáson sajnos szavazatvásárlástól is tartani lehet, ezért egy civilekből álló csapatot állítanak fel, akik a választás napján járják a várost, és figyelik, nem történik-e ilyen jellegű törvénysértés.
Fülöp Erik a Valóságsokknak nyilatkozva elmondta, az időközi választáson a "Tovább a tisztesség útján!" mondatot választották szlogenül, mivel véleménye szerint az elmúlt két évben sikerült bebizonyítani, hogy tisztességgel, becsülettel hogy lehet egy nehéz gazdasági helyzetben lévő települést irányítani. 2011-ben a jobbikos városvezetés azt is megmutatta, hogy a korábbi évektől eltérően lehet pozitív is a város költségvetésének mérlege. Nagy sikerként könyvelte el a néhány héttel ezelőtt átadott új gyárat is, mely 150 család megélhetését biztosítja majd a jövőben.
(Barikád)
Ajánlat : Küldjön virágot, ajándékot a SzivNet Virágküldővel , mellyel rádiónkat is támogatja (X)









Comments
Istenem! Add, hogy Magyarországon végre valamennyi választókerületben a magyarok győzzenek a választásokon, hogy végre saját kezünkbe vehessük saját sorsunkat és teljesíthessük feladatunkat a te szent nevedben, mit te magad róttál ki ránk: -Hogy megmutassuk a háborús világnak, hogyan lehet szimbiózisban élni a népeknek, nemzeteknek egymással a Szent Koronád szellemében.
(ne nagyon nevessetek ki ezért a szövegért, de mi 1100 éven át, igenis megtartottuk az összes velünk együtt élő népet saját nyelvében, kultúrájában, hagyományaiban!!!"
Fülöp Erik magasan megnyerte a választást az
A nem-hivatalos eredmények szerint.Egy válastókerületben valószinű meg kell ismételni csalás miatt.
Sok sikert Fülöp Eriknek,remélem sikerrel jár.Valamint kívánok az elkövetkezendő-időközi és hagyományos-önkormányzati választásokon minél több becsületes,egyenes,magyarszívű polgármestert a hazai településeknek.Az mszp jelöltjei meg remélem buknak.
11 ó-kor 20%-os a részvétel,estére meglesz az 50% talán