Kedves Olvasók!
Az előző részben a házépítéshez használt anyagokkal, és a fűtéssel foglalkoztam, most pedig nézzük a kerítés kérdéskörét.
A házépítés sokszor legutolsó mozzanata, a végleges kerítés elkészítése, készíttetése.
Ebben szakinak mondhatom magam, közel 20 évet tanultam ezt a fémipari anyagismereteket és hegesztéstechnikát oktató Apukámtól, majd évekig dolgoztam vele, előállítva gyönyörű kerítéseket.
Először is, azzal kezdeném, hogy ideiglenes kerítést célszerű húzni addig, míg minden össze nem áll, nem érdemes elkapkodni.
Mivel a kerítést sokáig fogjuk látni nap mint nap, nem mindegy hogyan, mennyiből, és milyenre csináljuk.
A kerítéseket bontsuk három csoportra:
-a tömör beton, tégla stb.kerítések
-a vasból készült kerítések
-a fából készült kerítések
Az első csoport:
legutóbbi információim szerint már nem kell külön építési engedély de a 2,5 méter max.magasságot be kell tartani.
Aki tömör "falazatkerítést" akar, annak a következőket tanácsolom:
Az alapot irdatlan erősre csinálja, mert a föld mozgása, a fal süllyedését eredményezi, ha nincs megfelelő alap, és akkor a megrepedt falat javítgatni, "enyhén" idegtépő, ráadásul megint össze van csapva a töve, amin már szép fű vagy ültetett virágok cserjék vannak.
A legbiztosabb, ha házalapot csinálunk a kerítésfalnak, ráadásul 5-6 sor 10-es gömbvassal megerősítjük, de lehet többel is. Én vaskoszorút öntöttem be betonnal.
A tömör falazatnál figyelni kell a függő, vízszintre, mert a "majd kihozzuk a vakolattal egyenesre" módszerrel a vakolatréteg túlzott vastagsága visszaüthet a téli fagyok után, tavasszal.
Jobb tehát odafigyelni erre.
Aki vaskos téglafalat épít, annak ajánlom figyelmébe, hogy szellőző vakolattal vakoltasson, vakoljon ha tud. Ha pedig, csupaszon hagyja a téglát, akkor mindenképp lenolajos ecsettel kenje át a kész falból látszó részeket, ameddig szívja az olajat.
Különben a beszívott víz (ősz-tél)határán megfagy és szétlöki a téglát.
Én nem vagyok híve a hiperszuper impregnálóknak, sokkal inkább az öregeknek hiszek, akik 50 éve építették a sajátjukat és még mindig szép.
Aki szeretné hogy a fala ne látszódjon, be is futtathatja például vadszőlővel, ami fantasztikus zöld-vörös-sárga színpompát ad ősszel!
2. A vaskerítésről:
A vaskerítés hihetetlen sok variációt ad, és pénztárcakímélő megoldások is lehetnek.
Itt oldalakat tudnék írni és képek százait feltölteni, de ha valakit érdekel keressen meg!
A leglényegesebb a vaskerítésnél a felületkezelés. Ha az nem megfelelő, akkor évekig csak a nyűg és az idegesség jár osztályrészül.
A felület mindig "fémtiszta", zsírtalan legyen. Sokszor a vastelepről hozott vasakat nem zsírtalanítva alapozzák le, ami hatalmas hiba, a tapadófelületnek annyi.
Inkább hígítós ruhával töröljük át jól, ha új a vasáru, ha nem akkor mindenképp rozsdamarót alkalmazzunk lehetőleg RO-55-öt.
Utána nem árt egy kis csiszolás, drótkefézés, majd hígítós áttörlés az alapozás előtt. Az alapozáshoz mindig rázzuk fel a festéket, hogy az olajszármazék elvegyüljön benne. Az alapozás kézi és gépi is lehet, ha fújjuk akkor több réteget vigyünk fel, fokozatosan.
A vaskerítésnek 2 ellensége van : az egyik a víz, a másik a "fémgyűjtők"
.Csavarozott elemeket felejtsük el, inkább vágjunk, hegesszünk pár évente, ha kell.
Amennyiben ívvel hegesztjük a kerítést, nagyon ügyeljünk a salaktalanításra, mert az a rozsda melegágya. Én is inkább co(védőgázas) géppel hegesztek.
Ha van ötlet, akkor egy egyszerű oszlopok közé behegesztett, szépen lefestett, és növénnyel befuttatott rácsháló is mutatós lehet, és erős is.
A kovácsoltvassal pedig vigyázzunk, mert lehet gépi és kézi, de a különbség hatalmas, ráadásul a gépit sokszor kézimunkára hivatkozva adják el aranyáron! A díszműlakatos nem díszműkovács!
3. A fakerítések:
A fakerítés alapja az alapanyag, ami az öreg asztalosokat megkérdezve: csakis keményfa, (akác ,bükk, tölgy)
Ezeket is hosszú olajáztatásba kell tenni, ha hosszú életet akarunk neki. Addig kell "áztatni" kenni, amíg beszívja a felület az olajat. Ezután mehet rá a lazúr vagy pác. Mondjuk, mi mindig vastaglazúrt használtunk.. az a biztos.
Aki festeni szeretné a fát az jó ha tudja: zománccal soha!!Hiába írják hogy jó a fára, ne tegyük mert nem fog tágulni és lepereg, cserepesedik.
Az olcsóbb olajfestékek kiválóan alkalmasak, 4-5 évente pedig át kell kenni felületkezelés után a kerítést.
Csakis olajos festéket a fára!
Kitartás!









Hozzászólások
10 min 27 sec ago
25 min ago
1 óra 9 min ago
1 óra 45 min ago
3 hours 1 min ago
4 hours 13 min ago
13 hours 22 min ago
13 hours 40 min ago
17 hours 28 min ago
18 hours 26 min ago