Úriemberek vs "vadparasztok"

Kedves Olvasók!

Az alábbi írásommal szeretnék hatni, illetve gondolkodásra ösztökélni mindenkit!
A nemzeti oldal is, mint a másik sajnos teljes erkölcsi és morális káoszban fürdik. Ennek oka talán az, hogy míg a nemzetidegen oldalon kialakult értelmiség (igaz aljasul)dolgozik az eszével addig mi, megosztva ezerfelé, ki jobban ki kevésbé vicsorgunk harapásra készen.

A radikális oldal értelmiségi részének egy jókora szelete papíron értelmiségi, de a gyökerek hiánya miatt, (értelmiségi család) rögtön zsigerből rossz válaszokat ad a történésekre legtöbbször. Keverve minden ideológiát, kereszténységet, sokszor teljesen antikeresztényi cselekedetekkel fűszerezve.

Ez talán abból gyökerezik, hogy jó páran nem is tudják, sőt nem is volt honnan, magukba szívni gyerekként az úriemberséget, és sokszor félresöpörve az általános tiszteletet, valamint a felebaráti szeretetet, olyan módon nyilatkoznak meg, ami egy hátralépésre ösztökél többeket.
Nem tehetek róla, tanár szülők, tanár gyermekeként rosszalva, néha szégyenkezve kell végignéznem, amint porrá égeti magát vállalhatatlan viselkedésével a nemzeti radikális oldal bizonyos része.

Bizonyára sokan vallják itt a parancsuralmi, illetve királyságpárti, nemzetiszocialista nézeteket magukénak.

Itt azonban álljunk meg egy kicsit!

Hogy akarunk előre haladni, ha nem tisztelve se Istent, se embert mindenkinek, nekimennek megfontolás nélkül ifjonti hévtől fűtötten olyan fiatalok, akiknek még a főiskola padjában csöndben kellene okosodni, nem beleokoskodni dolgokba?!

Vannak idősebbek, akikre hallgatva, alázattal kellene végrehajtani és tanulni a kiadott feladatokat. Nem kellene a liberalista gilisztanyakú fiatal söpredék módszereit követni, még akkor sem, ha az általuk is észlelt vérlázító dolgok ellen kell fellépni.

Építkezni kellene szellemileg és úriemberré válni (hozzáteszem az urak sem vetették meg a radikalizmust-párbaj) és stílusosan válaszolni az élet nagy kérdéseire, ha egyáltalán kell abban a pillanatban. Sokkal többet érne, ha a főiskolai propagandával (ami tényleg keresztény-nemzeti) ráébresztenének többeket vagy kevesebbeket, mint a híd közepére kirohanva, átvéve a harcosok szerepét, piszlicsáré dolgok miatt, idegességet és forgalmi dugót okozva pont azoknak akik nem is célpontok.

Ennek is megvolt, megvan a maga ideje és helye, amikor kötelező is.
Flashmobot szervezni?

Na mindegy.

Szóval az ész és értelem sokszor hiányzik. Amikor pedig nemes harcot kellett vívni egy elnyomó rezsim ellen, megmutattuk a nemesi arculatot, és okosan, kis létszámmal stílusos pofonokat osztottunk.
Építkeztünk szellemileg is, egyre több előadás és akadémiák formájában. Azért, hogy többek legyünk annál, minthogy gyerekszoba nélküli "vadparasztként", adjunk kiszámítható választ a nemzetidegen provokációkra.

Főleg nem beállni a liberalista kánonba. Ha már a köztársaságot elvetjük, mégis részint kényszerből betartjuk a törvényeit, akkor mivel a mostani, igaz "tákolt" alaptörvény a köztársasági elnök, mint intézmény sérthetetlenségét írja, sokkal stílusosabb lett volna a lemondását úriemberekhez méltóan követelni. Nem pedig randalírozó módon sem hídon, sem pedig kurucos hírportálokon. (Mekkora disszonancia: kettőskereszt-flasmob)

Sokan azért viszolyognak támogatni a radikális oldalt, mert bár itt-ott fellelhető az úriemberség, mégis vadparaszt módjára nem pedig nemeslelkű harcosok módjára van lerendezve sok minden.
Ha nem alakít ki egy színvonalas stílust az oldalunk, akkor örök káosz és zűrzavar lesz minden.

A hőbörgést pedig főleg az értelmiségi pályára készülő fiataloknak kellene elfelejteni, mert ehelyett inkább a radikális színvonalas médiáink segítésébe, támogatásukba vethetnék bele magukat. A példamutatás pedig elemi kötelességük kellene, hogy legyen. Minden téren.

Gondoljunk csak bele, hogy az "átkozott" jugendben, mit szóltak volna ehhez a felettes tisztek? Példás szigorral tették volna helyre a tiszteletlen fiatalokat.
Mert minden a rendszerelvűségen alapszik.
Meg kellene állni és átgondolni dolgokat. Úgy ahogyan T.Laci okosan, megfontoltan csinálta, csinálja kivárva és megtervezve.

Bizonyára, hatalmas fejtörést és riadalmat okozva a helytartóknak. Nekik, nem pedig százaknak akik lehet beteg családtagjukhoz siettek volna át a hídon..mert nem volt forradalmi helyzet, mint a választások után 2002 ben.

Én nem láttam a szüleimet meggondolatlanul hőbörögni, talán ezért szúrnak szemet dolgok.
Arról nem beszélve, hogy a gárdista-kersztény-istenfélő hangnem átcsap olykor-olykor kocsmai, popularista, műveletlen, tiszteletlen stílusba, ami éles kontrasztot alakít ki, és ezt kezdik szóvá tenni a másik oldalon ahol nem hülyék ülnek.

Figyelni kellene a jelekre... Azzal pedig végleg szakítani, hogy a "pártokrácia" stílustárának alját alkalmazzuk és azt várjuk hogy ettől majd nő a támogatottság. Pont ettől nem fog!
Az embereknek az a része amelyik a Jobbikkal szimpatizál pont a "korcsosulás" ellen akar fellépni, nem pedig azt látni hogy LMP-s módszerekkel operál a "radikális értelmiség".

Mekkora a határvonal a között ahogy pl.:Sándor Mátyás gróf és a mai nemzeti elit viselkedik.
Azóta, mióta a nemesi vonások és az úriemberség nagyrészt kihalt a nemzetidegeneknek nincs mitől tartani.
Alakítanak ilyen-olyan magánhadsereget, vagy éppen a rendőri erőket bekebelezik és már mehet is mindenki a levesbe.

Viszont a tanult, művelt és nemesi erényekkel felvértezett jelentős számú nemzeti radikális életveszélyes lenne számukra.

Ehhez viszont alázat, kapcsolatépítés, szerénység, megbecsülés kellene ami néhol van csak meg.

Mert így is királyság van, nem kell követelnünk-csak éppen nekik!

Kitartás!

Trackback URL for this post:

http://szentkoronaradio.com/trackback/125887

Comments

#1

Köszönöm! Köszönöm, hogy ismételten a saját gondolataimat és meglátásaimat olvashattam vissza más kútfőből.

Igen, tanulni és még többet tanulni kutya kötelességünk, mert csak a tudással rendelkező ember tud átfogóan gondolkodni és beszélni több témáról. Azok, akik belekóstoltak a mai világ megismerésébe mind tudják már, hogy milyen keveset is tanítottak meg nekünk az iskolában.

Mind tudjuk már, hogy egész taníttatásunk egy életre szóló félrevezetésnek készült.

Éljen a köztársaság, mi?!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Korábbi írások itt találhatóak: http://barikad.hu/oktatas

Kedves Olvasók!
Ezt a blogot azért írom hogy minden honfitársunk elgondolkozzon a hazafias oktatás-nevelés szükségességén!Felvetek témákat,problémákat hogy látható legyen miként próbálják nemzetünket szellemi süllyesztőbe lökni,és ott tartani nemzetidegen,neoliberalista erők.Jó olvasást!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Trón és oltár (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–11:45

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!