Mára szinte feledésbe merült bár még elég közeli gyermekkoromban sokat hallottam nagyapámtól és apámtól mindenféle katonai történetet, amolyan családi legendát. Apám kényelmesen elnyújtózott kedvenc fotelében, majd egy pohár bort kortyolgatva belekezdett a mesélésbe. Ilyenkor mindig köré gyűltünk, lekuporodtunk a szőnyegre és tátott szájjal hallgattuk nagyapáink erőfeszítéseit, hőstetteit ki és hol, milyen rangot vívott ki bátorságával. A szőnyegen ülő kisfiúból fiatalember cseperedett és a régi mesék emlékétől feltüzelve a történelmi útkeresés rögös útjára lépett. Így ismertem meg a világháborúk lövészárkainak poklát, az árulás keserű szájízét. Megtanultam, hogy a történelem viharai miként tépték kis hazámat, hogy árulták el a nagyhatalmak és dobták a vörös pokol tornácára koncként. Ebben az időszakban mindig voltak olyan emberek, akik küzdöttek a túlerő ellen, életüket adva a hazáért. Ilyen időkben születnek a hősök, a mai példaképek. Olyanok, akikre büszkén, bátran felnézhetünk, akik más nyelvet beszéltek, más kultúrát szívtak magukba kisgyermekként mégis a magyar történelem legnagyobb hősei lettek ők. De persze vannak itt kis hazánk szülötteiből is sokan. Ilyen példakép Eszterházy János, aki a mai napig Szlovákiában háborús bűnösként van kikiáltva.

Egy magyar honvéd régről

Apropó Szlovákia. Ez a kényszerből született ország és elmegyógyintézetbe vagy inkább állatkertbe illő vezetői a nap 24 órájában igyekeznek a Felvidéken élő magyarságot megfosztani, az egyébként senkinek sem kellő szlovák állampolgárságtól. Malina Hedvig brutális megverése hab volt csak a tortán. Gondoltuk nagy naivan ezt nem lehet már megfejelni. Nekik sikerült. A mazsolaszemek abban a bizonyos tortában pedig az új, kettős állampolgársági törvények lettek. Köszönjük szépen, hogy ezt a tortát a képünkbe, pontosabban a magyar nép arcába nyomták.

De elkanyarodtunk a témánktól! Vissza a gyermekkorba, apám, nagyapám mellé, a pohár borhoz és a talán meg sem történt történetekhez. Sajnos már csak néhány emlékem él nagyapámról. Ő tudott igazán mesélni! Ő még régi vágású ember volt, aki tudta a tiszteletet, a régi katonai erényeket és tudta, hogy a békeidőben mivel töltse az idejét, hogy a falubeliek, az utódok felnézzenek rá. Tudta, hogyan alkosson olyat, amire lányai is büszkék lesznek. Megtalálta az életörömöt kis falujában és nem kelt nagy utakra, nem hagyta el családját. Pedig sújtotta őket a lakosságcsere a szlovákosítás (reszlovakizáció) is bőven.

Lakosságcsere

Ma már csak a közel-keletet sújtja háború, kitelepítés, üldözés – gondolják sokan. Vagy mégsem? Nem kell messzire mennünk, sőt még drága hazánkat sem kell elhagynunk, elég, ha körülnézünk. A régi erényeink eltűntek a Kárpát hazában: még a sorkatonaságot is eltörölték így az embereket nincs, ahol megregulázzák. Pedig hajdan dicsőség volt a Magyar Honvédségben szolgálni. Azokat az embereket, akik katonák, illetve önjelölt katonaként adták az életüket a hazáért, ma már semmire sem becsülik. Gondoljunk csak a hit gyülekezete ugrabugra-bulijára, amikor egy suhanc bemutat a Szent Koronát tartó Angyalnak. A média szinte tökéletesen elbutította az embereket s a katonaerények feledésbe merültek.

S íme, mára a mese eltűnt a borospohár kiürült és szeretett nagyapám egy hosszú útra indult. Elment nagyanyám után, mikor még gyerek fejjel szinte fel sem fogtam, hogy a meséit apám fogja tovább adni nekünk s majd, megöregszem és kegyes lesz a sors hozzám, akkor én is elmesélem az unokáimnak: tudjátok az én nagyapám egy hős volt. Egy a sok példakép közül, akire már én is alig emlékszem, a világ pedig elfelejtette őt is, és társait is.

„Tiszteld a múltat, és éltesd tovább”
Kőrösi Csoma Sándor