Eörsi nagy barátja Slota és birkapásztor holdudvara valószínűleg a magyar önkormányzatokat megkerülve szeretné folytatni tőlünk lopott kettős keresztjeinek és hamis történelmük jelképeinek állítását a Felvidéken.
Ha elfogadják a soviniszta Szlovák Nemzeti Párt javaslatát, akkor az önkormányzatok beleegyezése nélkül is állíthatnának szobrokat, emléktáblákat a községek, városok területén. A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján az önkormányzat építésügyi hatósága adja ki a szobrok, emléktáblák állítására az engedélyeket.
Mivel egy település nem adhat ki saját magának engedélyt, ezért a kerületi építésügyi hivatal határozza meg - az adott község javaslatára -, hogy melyik település állíthatja ki az építési engedélyt. Az SNS nem titkolja - ez szerepel a törvény indoklásában -, hogy javaslatával a komáromi Szent Cirill és Metód-szobor körül kialakult konfliktusra kíván reagálni.
Az SNS több, mint érdekes indítványát elutasítja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. Jozef Turčány alelnök szerint elfogadása csak az SNS érdekeit szolgálná. „Ez egy egyoldalú javaslat, nem a községek érdekeit szolgálja“ - mondta Turčány. A módosítás jóváhagyása súlyos beavatkozást jelentene az önkormányzatiságba; a polgármesterek úgy vélik, hogy a szobrokat elsősorban az ott élőknek állítják, nem pedig az SNS-nek. „Bízom benne, hogy ezt a destabilizáló javaslatot nem fogadja el a parlament, hiszen az önkormányzatoknak bele kell szólniuk a város, község területén történő ügyekbe“ - fejtette ki véleményét Juhász György parlamenti képviselő, Tardoskedd polgármestere. Rámutatott: a helyi testület tudja eldönteni, hogy az elhelyezendő szobor összhangban van-e a város történetével, az ott lakók nézeteivel. Az SNS terve azonban nem egyedülálló, volt már hasonló próbálkozás. „Májusban a Smer javasolta, hogy a kerületi építésügyi hivatalok engedélyezzék a szoborállításokat“ - tájékoztatott Juhász. Ezt a módosítást azonban a köztársasági elnök -más pontok miatt - megvétózta, és a parlamentnek nem sikerült megtörnie az államfői vétót. Juhász véleménye szerint a májusi törvénymódosító javaslat is önkormányzatellenes volt, és ezt a jelenlegit sem támogatja az MKP. Anna Belousovová, Ján Slota, Rafael Rafaj és Rudolf Pučík javaslatát a novemberben kezdődő ülésén tárgyalja első olvasatban a parlament, elfogadása leghamarabb jövőre várható.
(ÚjSzó nyomán Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
Nem rossz videó. 2 hónap után én is így tudok beszélni, oroszul. Egyébként meg Szvatopluk germán volt. A morva birodalom egy hamis bizonyíték volt Trianonra.
Még rendesen tótul sem tud.
www.youtube.com/watch?v=arjShY58dFE&feature=re lated
Pfff... bazze Rettegett Ivánnak nem akar szobrot ez a zsidajbérenc? Kb annyi köze van a szlovákoknak a morvákhoz, mint Rettegett Ivánhoz: Semmi!
Szebb jövőt!
Ez az idióta csak magát égeti.
Szvatopluknak semmi köze a mostani korcs tótokhoz, hiszen azok a 14-15. század körül jöttek létre csehek-lengyelek-magyarok és egyéb (főleg a Kijevi Nagyfejedelemség területéről beszivárgó) szlávok keverékeként.
Akire ez a barom gondol azok az ószláv törzsek, akik valóban éltek a Kárpát-medencébe, de semmi közük sincsen a mostani korcs tótokhoz azon kívül, hogy ugyanolyan suttyók lehettek elvégre egy fehér lóért eladták az egész országukat.
________________________________________________________
Mózes V 15.6. "Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak."