Petrozsény és környéke a múlt században zömében magyarlakta bányászvidék volt. A 2002-es népszámláláskor már csak 18 ezren vallották magukat magyarnak. Az anyanyelvű oktatás az utóbbi évtizedben villámgyorsan leépült: 1998-ban még volt érettségiző magyar osztály Petrozsényban, 2003-ra viszont mindössze egy tanító maradt hat gyerekkel. Az 1948-ban államosított, és a '90-es években visszaszolgáltatott egyházi ingatlant ma újra gyermekzsivaj tölti meg.

„2006-ban a Szent Ferenc Alapítvány szerződést kötött, az egyházmegyétől átvette teljes egészében ezt az épületet, és alapjaitól a plafonig, a cserepekig mindent megújítottunk. Több mint 260 gyermek lakja, óvodai csoportok vannak, egy-nyolc osztályosok, többen vannak, mint amennyien beférnek” – mondta Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke.

Az Erdélyben fenntartott négy tucat gyermekotthon mellett az új iskola költsége is a Szent Ferenc Alapítvány kasszáját terheli. A nagy család pedig egyre gyarapodik.

„A szülők kimennek külföldre, elhagyják a gyerekeiket, most ez a legnagyobb problémám. Konkrétan az anyukák elhagyják a gyerekeiket, és sokan még egy telefon erejéig sem tudatnak magukról” – mesélte Ács Éva igazgató-nevelő.

A bentlakók húsz százaléka már évek óta nem látta szüleit, legfeljebb telefonon jelentkeznek néhanapján. Tucatnyi felnőtt látja el a család sokrétű gondjait.

„Mi a saját munkahelyünkön lakunk. Tényleg éjjel-nappal itt vagyunk jelen, és a gyerekeknek megpróbálunk azt adni, amit tudunk, azt, ami hiányzik nekik. Nem vagyunk mi természetes anyukák, de azért a simogatás, a puszi csodákat tud művelni” – tette hozzá az igazgatónő.

A nevelőanyák a legkülönbözőbb helyekről szegődtek az elszegényedett bányavidéki központba. S hogy mi vonzza ide őket?

„Én Kolozsvárról jöttem, és azért vállaltam, mert szeretem a gyerekeket. Hogy él itt, szerényen jól, 14 gyermekkel, van két kislányom is. Ők is itt vannak” – mondta Zsebe Gizella gondozónő.

Mivel és hogyan telnek hétköznapjaik? A háromemeletnyi szoba, a sok csöppség és a felsorakozó sok-sok gyerekcipő láttán könnyű kitalálni: „Sok munkával. De megéri, mivel látjuk, hogy a gyerekek haladnak. Reggel félhétkor kelünk. Utána a gyerekeket iskolába küldjük, takarítás, délután tanulás. Sok lelki erő és energia kell!” – tette hozzá Zsebe Gizella.

Az ötödikes, hatodikos fiúknál tett látogatás győzi meg az idelátogatót. Itt mindennapos a sikerélmény. A 11 éves Doru két testvérével együtt itt, a Jézus szíve otthonban hallott először magyar szót. Mára nemcsak szépen olvas, hanem a magyar beszéd sem okoz neki gondot.

A gyerekek részt vesznek a november 14-iki budapesti jótékonysági koncerten, ahol énektudásukat csillogtatják meg. Ízelítőül rögtönöztek is egy mini koncertet a kedvünkért… A fellépés is egy lehetőség, amellyel a petrozsényi magyar oktatást ügyét szolgálják. A segítségnyújtás legmélyebb értelmét a mallersdorfi ferencesrendi nővérek egykori kápolnájában érthetjük meg:

„A Jézus szentsége szívéről elnevezett kápolna névadója az egész kollégiumnak. Az a szobor nagyon sokat mond, mert három nap múlva feltámadott. Itt 50 évet kellett várni a kommunisták ideje alatt. Amikor azt az épületet elvették a nővérektől, mindenki úgy tudta, hogy felrobbantják, és lám a romokból újjáépült az élet. Szimbolikusan és konkrétan is Jézus szíve előtt vagyunk” – tette hozzá Ács Éva, az intézmény igazgatója.

(Erdély Ma)