Egy üres SMS küldésével megváltható a városi közösségi közlekedési eszközökre szóló jegy Pozsonyban - írja a Felvidék Ma hírportál.
A felvidéki főváros újdonsága, hogy ezentúl elegendő egy üres üzenetet küldeni az 1100-as számra és 70 percen át utazhat a visszaigazoló SMS birtokosa a város villamosain, trolibuszain és buszain.
Az SMS ára 24 korona (0,8 euró, vagyis 216 forint), és 70 percig bármelyik járaton való utazásra, valamint átszállásokra is jogosítja az utast. A felvidéki T-Mobil valamennyi ügyfele használhatja ezt a szolgáltatást, az Orange-nak pedig csak az előfizetési szerződéssel rendelkező ügyfelei. A harmadik mobilszolgáltató, az O2 november végén teszi lehetővé mobilosainak a virtuális jegyvásárlást.
A visszaigazoló SMS két perc várakozással érkezik meg a küldő telefonjára, ezzel a bliccelés lehetőségét akarják csökkenteni. A szabály ugyanis az, hogy az utasnak már a visszaigazoló SMS-sel kell felszállnia a járműre.
Sokkal több értelme van ennek a módszernek, mint annak, hogy az ember kilukaszt egy 270 Ft-os jegyet akkor is, ha csak két megállót megy. Aztán a következő három megállóra megint 270 Ft. Persze leshetjük, hogy a mélyen tisztelt BKV mikor vezeti be az ésszerű megoldásokat. És amíg mi bőszen lukasztgatunk vagy megvesszük a bérletet potom 8250 Ft-ért, addig megint megelőztek minket valamiben...
(hírextra nyomán Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
Logikus telefonba a visszaigazoló sms-t kell megmutatni. Azon meg ugye van idő h mikor kaptad. Szoval pofon egyszerű.
Azt még ők sem tudják
És hogy ellenőrzik a virtuális jegyeket?