Budapest sosem kapja meg a felvételeket - mert nincsenek

Nem létező felvételekre vár Gyurcsány a tótoktól, akik nevetnek a markukba.

Budapest soha nem fogja megkapni a dunaszerdahelyi rendőrattak bizonyítékait Pozsonytól, mert Pozsonynak nincsenek ilyen bizonyítékai - írja kedden megjelent számában az Új Szó.

A Pozsonyban megjelenő "magyar" napilap kommentárja szerint úgy lenne rendjén, ha két szomszédos ország miniszterelnöke a felmerülő problémák esetén operatív módon konzultálna egymással, s "ha valamilyen probléma felmerül, azonnal megbeszélik. De nem ez történik, mert az egyik kormányfő cinikus, a másik meg saját hazájában kisebbségben van". Szerintünk pedig más lenne a valódi magyar érdekképviselet...

A lap szerint a szlovák kormány nem fogja elfogadni Gyurcsány Ferenc hatpontos javaslatát, mert ha megtenné, "azzal kiürülne a nemzetpolitikája, amely a mai napig nem valamiért, hanem valami, vagyis a magyarok ellen határozza meg magát".

Mint írja, Gyurcsány kettős csapdában van, mert a belpolitikai harc részeként saját ellenzéke cincálja őt darabokra "erélytelensége" miatt, amire a szlovák miniszterelnök még rájátszik." Ficónak pedig csak a médiával kell megküzdenie a szlovák-magyar kérdésben, mert a szlovák ellenzék hallgat. A szlovákiai magyarok pedig permanens túszaivá váltak a két nemzet viszonyának" - fogalmaz politikailag korrektül, a lapot főszerkesztőként jegyző Molnár Norbert.

Kedves Új Szó! Milyen szlovákiai magyarokról irkáltok? Nincs is Szlovákia, csak egy 15 éve, mesterségesen létrehozott műállam van. Azok a magyarok Felvidéken élnek több ezer éve - fogalmazunk mi.

Egyébként Slotának meg kell halnia...

(mti-mno nyomán Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Ha van videó. Tegyük fel. Akkor azt miért adnák át? Ki az a hülye, aki saját maga ellen szolgáltat ki bizonyítékot? De szerintem videózott, meg fényképezett ott egy rakás szurkoló. Ők adják ki az anyagot!

#2

Meg lesz az a videó, csak Hollywood késik a hiányos díszletek, és a helyszínismeret hiánya miatt a gyártással! Az ár nem számit, Elqró fizeti, Illetve mi!

#3

Létezik az, csak nem olyan minőségben Eye-wink

#4

slovakiát meg kikell radírozni mindenhonnan!

#5

slotának is gyurcsánynak is, meg az összes rohadéknak. Szerintem

#6

Akár tetszik- akár nem szlovákia létezik, mert van olyan, hogy szlovákia. Egy elszakadt terület, jó adag szakadárral.

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!