Fotó: Mihály LászlóAz elején bosszankodtunk, majd fokozatosan felengedtünk, a végén jó szájízzel távoztunk a Néppárt országos küldöttgyűléséről.
Csalódniuk kellett azoknak, akik az EMNP csíkszeredai országos küldöttgyűlésétől RMDSZ-ellenes retorikát és néppárti erődemonstrációt vártak. A hangnem meglehetősen visszafogott volt, a szervezők túlbuzgósága több esetben kisebb bakikat, kapkodást eredményezett, de összességében tisztességes, jó hangulatú alakuló ülést tudhat maga mögött az EMNP.
A sajtó képviselői külön bejáratú sajtóközpontban, óriásképernyőn kísérhették figyelemmel a küldöttgyűlés történéseit, a terembe csak az előre regisztrált kamerákat és fotósokat engedték be helyszűke miatt. Harmadik próbálkozásra sikerült működőképes elektromos csatlakozót találnom, amire elhelyezkedtem, máris felcsendült egy Ákos dal az óriáskivetítőn, és kezdetét vette a küldöttgyűlés.
Magam körül egyre több gondterhelt arcot fedeztem fel, nem engedik fotózni őket. Egy operatőr már másodjára jött vissza lelombozódva, hogy ez alkalommal sem sikerült behatolni a terembe, pedig közelharcot vívott a bejutásért. Érkezésemkor öt-hat asztal volt a sajtóközpontban, de a mellettem ülő kollégától megtudtam, kezdéskor a teremben csupán egy asztalt biztosítottak, az újságírók végül kiharcolták, hogy a munkavégzéshez elengedhetetlenül szükséges bútordarabok a helyükre kerüljenek. A félórás késéssel kezdődő küldöttgyűlés elé még befért egy áramkiesés, többen eltökélten kijelentik, hogy összecsomagolnak és hazamennek. Elcsípek egy szófoszlányt, mely szerint az állapot már tarthatatlan, és a Transindexnek jól meg kellene írni, hogy micsoda áldatlan helyzet alakult ki a sajtóközpontban. A türelmesebbek egyszerűen csak megjegyzik, a századik küldöttgyűlés biztosan jobban fog sikerülni.
Egyszercsak felcsendült a varázsszó, szabad az út az operatőrök és a fotósok előtt. Megenyhülnek a zord tekintetek, egyesek még dohognak, de végre beindul a gépezet. Papp Előd székelyföldi régióelnök köszöntő beszéde után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke szólt a küldöttekhez, majd Tőkés László lépett a pulpitusra.
Az EMNT elnökének beszéde egy Fidesz kongresszuson is elhangozhatott volna, hisz hosszú perceken át egyébről sem szólt, mint "az Orbán Viktor és a magyar kormány, a Magyarország elleni összeurópai támadásról, a nemzetközi baloldal aljas akciójáról, amellyel lejáratni igyekeznek Magyarországot". A magyarországi baloldal magatartása kapcsán hazaárulást érez Tőkés, és e gondolat jegyében kijelenti, jelképes formában Erdélyből is kitilthatók azok, akik saját országuk ellen támadnak.
Az Orbán-kormány nevének imába foglalása után a szabadságharc tovább folytatása mellett tört lándzsát Tőkés, majd a romániai helyzetről, a nacionál-kommunizmus örökségéről, a verespataki bányaberuházás leállításáról, a magyar-román stratégiai partnerségről beszélt az EMNT elnöke, és minden jót kívánt az Ungureanu-kormánynak.
A felszólalás végén azért az EMNP-ről is szót ejtett a püspök-politikus, aki Erdély-központú politizálásra biztatta a Néppártot. Nem szabad megengedni, hogy Bukarestben döntsenek helyettünk, szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest – fogalmazott. A nagyobbik romániai magyar párt erőből radírozza le vetélytársait – utalt az RMDSZ-re Tőkés, aki hozzátette, ez csak kiszólás volt, ez alkalommal nem kívánja bírálni az RMDSZ-t. Oldódott a hangulat a sajtószobában, még a román kollégák arckifejezése is megenyhült a beszólás hallatán. Az EMNP-nek nem valami ellenében, hanem valami mellett kell összefogni, a szekeret egyfelé kell húzni – magyarázta Tőkés. Zárásként kijelentette: munkára szerződtek, hisznek Erdélyben, hisz Erdély az erdélyieké, Székelyföld a székelyeké, és mindenki kövesse az EMNP logójában található csillag útját.
Orbán Viktor videóüzenete minden harcias jelzőt mellőzött, és annyira rövid volt, amennyire senki sem várta, így mire felocsúdtunk a meglepetésből, már Toró T. Tibor megbízott elnöki jelentését hallgathattuk.
Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár az öngondoskodás képességéről beszélt. Fontos, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, amit autonómiának nevezünk – jelentette ki. Hozzátette: a magyar kormány továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést.
Ezután Gergely Balázs, az EMNP közép-erdélyi régióelnöke az alapszabályzat módosítását és elfogadását vezette le az Országos Közgyűlésen. A küldöttek egyöntetűen megszavazták a párt jelképének a zöld-piros csillagot, és elfogadták az alapszabályzat módosítását is. Az aktus után vicces helyzet állt elő, kiderült, hogy a küldöttek hamarabb szavaztak az alapszabály módosításáról, mint annak elfogadásáról.
A korrigálás után az elnök- és az alelnökjelöltek bemutatkozása következett, ami a legüdébb színfoltja volt az egész küldöttgyűlésnek. A bevett szokásokhoz híven arra számítottam, hogy a jelöltek felvonulnak a színpadra, fülig érő mosollyal integetnek a küldötteknek, szűnni nem akaró taps, levonulás. De nem ez történt, hanem egy power pointos bemutatót láthattunk, amely a jelöltek élettörténetének fontosabb pillanatképeit mutatta be. Volt itt esküvői fotó, gyerekek, kirándulás, halászléfőzés, piknik, fekete-fehér, még a nacionál-kommunimzus idejéből származó fotográfia, mind-mind olyan momentumok, amelyek emberközelivé tették a Néppárt vezetőségét.
A képsorok alatti zeneválasztást gondolom a jelöltekre bízták, Papp Előd kedvence Ákostól az Adj hitet, Gergely Balázs az LGT Egy elfelejtett szó című slágerét preferálta, Zatykó Gyula partiumi régióelnök a Kormorántól a Fohász című dallal rukkolt elő, Toró T. Tibor Zorántól az Apám hitte című klasszikust választotta, míg Szilágyi Zsolt dalát nem sikerült felismernem, de a headbangelésre buzdító riffekért külön köszönet.
A vidám percek után Toró T. Tibor ismertette az EMNP keretprogramját, majd elkezdődött a szavazás. Egész délelőtt az ebédre tartogattam a hasam, de még egy száguldó gyorsnaszáddal sem lettem volna képes időben az ebédlőbe érni, ahol a hatalmas sorok miatt reménytelen vállalkozás volt ételhez jutni.
Délutánra már a helyzet urai voltak a szervezők, a kezdeti bakikat kijavították, zökkenőmentesen folyt a munka. A szavazás eredményeinek bemutatásakor még volt egy derültségre okot adó momentum, az egyik jelölt nevét elírták, így közölték, hogy a küldöttek nem azt szavazták meg, aki a szavazólapon szerepelt, hanem egy másik jelöltet, de aggodalomra semmi ok. Az eredményhirdetés után a konferanszié a Szebb jövőt! felkiáltással búcsúzott. Az első szó kimondása után észbe kapott, hogy ez nem az a párt, de alig észrevehető hezitálás után jobb(ik)nak látta befejezni, amit elkezdett. A régi-új elnökség bemutatkozója után Bakk Miklós, a programalkotó munkabizottság vezetője beszélt a keretprogramról, majd Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár szólt a küldöttekhez, és Szilágyi Zsolt alelnök előterjesztette az EMNP Európai Néppárthoz való csatlakozási szándéknyilatkozatát.
A küldöttek előtt csak soft verzióban kritizálta Tőkés az RMDSZ-t, ám a küldöttgyűlés szünetében tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kijelentette: az EMNP nem gyors politikai sikerekre rendezkedett be, távlati célokban gondolkodnak. "A posztkommunista RMDSZ része a posztkommunista román politikai elitnek, és a szövetséget nem az EMNP, hanem az erdélyi magyar választók fogják összeroskasztani" – fogalmazott az EMNT elnöke.
A munka dandárja után az arcokra derű, mosoly és megkönnyebbülés ült ki, az Oscar gála jegyében mindenki megköszönte mindenkinek a gürizést, ölelkezés és vállveregetés közepette indultak haza a küldöttek. A neheze most kezdődik.
Az EMNP keretprogramja
A pártprogram alapvetése az erdélyi rendszerváltás megújított tervére alapoz. Az EMNP értékei: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A párt a 21. századi Romániát a közösségek szövetségén alapuló köztársaságként képzeli el, az új Románia alapja az alkotmányos régiók szolidaritása. A Néppárt a közigazgatás reformját az aszimmetrikus regionalizmus mentén képzeli el, új alkotmányt, vagy átfogó alkotmánymódosítást kezdeményez. Az EMNP Székelyföldet sajátos, többlethatáskörökkel rendelkező jogállású régióvá alakítaná, és a régióban kulturális autonómiát biztosítana a helyi kisebbséget alkotó románság számára. A párt az Erdély fővárosának tekintett Kolozsvárnak is kitüntetett, az egész nagyrégió multikulturalizmusát és többnyelvűségét szimbolikusan is megjelenítő sajátos jogállást szán. A Partiumban a határmentiség újrafogalmazásával olyan, a határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtését szeretné az EMNP, amelyben a magyarság számbeli többséget alkot és meghatározó tényezővé válik a határ mindkét oldalán. Toró T. Tibor a megoldandó problémák között a mély romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót is megemlítette.
(S.I.-transindex nyomán Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
3 hours 9 min ago
3 hours 26 min ago
3 hours 40 min ago
4 hours 32 min ago
7 hours 22 min ago
7 hours 47 min ago
8 hours 26 min ago
8 hours 55 min ago
8 hours 58 min ago
9 hours 42 min ago