A csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony Zarándokvonattal érkeznek haza Nyirő József székely író hamvai szülőföldjére. Az író Székelyzsomboron született, 1933 és 1939 között élt Székelyudvarhelyen, és 1953-ban hunyt el Madridban.
„Tégy velem Uram, Jóistenem, amit jónak látsz, (…) de áldd meg a magyarokat (…) ha a testemet nem is, de legalább a lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe.”
Május 24-én, csütörtök reggel a Nyugati pályaudvarról indul az erre az alkalomra kialakított Nyirő emlékkocsival együtt a Boldogasszony Zarándokvonat. A Máriaradnai állomás után többek között Tövis, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik meg Gyergyószentmiklósra. Másnap a hamvak Gyergyószentmiklóson lesznek. A zarándokvonat ekkor elmegy a Gyimesekbe, ahol a zarándokok együtt imádkoznak, szentmisén vesznek részt, és zarándokolnak is egy szakaszon a gyimesi csángók keresztaljával. Pünkösd szombatján a zarándokvonattal együtt érkeznek meg Nyirő József hamvai Csíkszeredába. Innen aztán újabb díszkísérettel megy át a Hargitán Székelyudvarhelyre, ahol pünkösd vasárnapján ünnepélyesen újratemetik.
Nyírő József Székelyzsomboron született, 1933 és 1939 között élt Székelyudvarhelyen, és 1953-ban hunyt el Madridban.
(Magyar Kurír)









Hozzászólások
35 min 23 sec ago
1 óra 34 min ago
2 hours 12 min ago
2 hours 59 min ago
4 hours 53 min ago
5 hours 2 min ago
5 hours 51 min ago
7 hours 48 min ago
8 hours 2 min ago
8 hours 47 min ago