Mivel a Képviselőház elfogadta az egészségügyi törvény egyik cikkelyének módosítását, ezután hamarabb állhatnak munkába a frissen végzett orvosok, fogorvosok és más diplomások.
Az eddigi törvény szerint nem vállalhattak munkát, és nem nyithattak rendelőt az orvosok, fogorvosok, amíg nem kapták meg az egyetemi diplomájukat, ami akár egy évig is eltarthatott. E miatt a fiatal fogorvosok munkasegélyre kényszerültek, miközben orvoshiány van Romániában, de más szakok végzősei is hasonló problémával küzdenek.
A fiatal végzősök egy igazolást kaptak az államvizsga után, de a dokumentum hat hónap után érvényét vesztette, így a frissen végzetteknek semmilyen bizonyítékuk nem maradt képesítésükről, nem is alkalmazhatták őket olyan munkahelyeken, ahol egyetemi diplomát kértek.
Ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére hozták ezt a törvénymódosítást. Ezután a bizonylat érvényes lesz mindaddig, amíg az egyetem a diplomát kiadja – nyilatkozta Erdei D. István képviselő.
Azoknak a fiataloknak volt a legrosszabb a helyzetük, akik külföldön helyezkedtek volna el, mert ott azt az igazolást nem veszik figyelembe, csak a hivatalos diplomát.
Végh Balázs Béla egyetemi adjunktus elmagyarázta miért ennyire hosszadalmas a diplomák kiadásának az eljárása: a végzősök jegyei, osztályzatai minden egyetemről felkerülnek a minisztériumba, ott mindent leellenőriznek, így próbálva megelőzni a hamis diplomák kiadását.
(Duna Tv nyomán Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
13 min 42 sec ago
52 min ago
3 hours 41 min ago
8 hours 56 min ago
10 hours 23 min ago
10 hours 51 min ago
12 hours 50 min ago
12 hours 51 min ago
14 hours 52 min ago
22 hours 25 min ago