Óriási anyagi kár keletkezett az Szentegyházán, amikor három ház tetőszerkezete és egy olyan melléképület vált a lángok martalékává, melyben két traktor, egy bálázó- és egy kaszálógép is bent égett, valamint négy sertés is elpusztult. Az ott élő magyar Lőrincz család segítségre szorul, hiszen mindenük odalett.
Hihetetlen gyorsasággl terjedt a tűz egyik házról a másikra
„Este háromnegyed kilenckor vettem észre, hogy ég a szomszédom háza, de a készülő vihar miatt akkora szélfúvás volt, hogy percek alatt továbbterjedt a tűz, képtelenség volt megállítani” – mondta el Balázs Pál, a Szentegyházi Önkéntes Tűzoltók parancsnoka.
Három ház teljes tetőszerkezete porrá égett, akárcsak egy melléképület is, semmit nem tudtak kimenteni a perzselő lángokból. A melléképületben a traktorokon, bálázón és kaszálógépen kívül 3000 bála széna is volt, az istállórészben pedig négy sertés. A helyi, a székelyudvarhelyi és a kápolnási tűzoltók nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal.
„Emberi sérülés nem történt, hétfő reggel 5 óráig oltottunk, a helyieken kívül Székelyudvarhelyről, Kápolnásról és Oroszhegyről is átjöttek a tűzoltók, hogy segítsenek” – tette hozzá a parancsnok, aki szerint villámcsapás vagy rövidzárlat okozhatta tüzet.
Segítségre várva
Aki ezen nehéz időkben bármilyen kis összeggel tudja támogatni a szerencsétlenül járt magyar családot az a 50100019-10042810 (számlatulajdonos - Lőrincz Mária Magdolna) számlaszámra küldheti felajánlásait, hogy a segítséggel újra felépülhessen egy erdélyi székely magyar család élete.
(szekelyhon.ro nyomán Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
1 óra 52 min ago
2 hours 27 min ago
3 hours 21 min ago
4 hours 4 min ago
4 hours 35 min ago
5 hours 44 min ago
6 hours 21 min ago
8 hours 23 min ago
9 hours 22 min ago
10 hours 29 sec ago