Közel egy év után ismét Somorjára látogat a helyi vármegyések meghívására az ismert nemzeti érzelmű versíró, Szőke István Attila. Az előadás a helyi VMK bábtermében kerül megrendezésre 2012. szeptember 28-án, 19:00 órai kezdettel. A belépés ezúttal is díjmentes.
Az egy évvel ezelőtti előadásnak nagy sikere volt a közönség soraiban az előadó humorának és közvetlenségének is köszönhetően. Mindemellett egy lélekemelő előadást halhattak a megjelentek, hogy milyen büszkék lehetünk legnagyobb kincsünkre, az édes anyanyelvünkre. Mily gazdag kultúránk és tudásunk, amelytől hosszú ideje próbálnak megfosztani minket, hogy lelkünket megtörjék. Ugyanis az a nemzet, amelyet megfosztanak múltjától, kultúrájától az elvész, ezért a megmaradás, a puszta lét záloga annak megismerése, művelése.
A rendezők mindenkit sok szeretettel várnak.
Rovástábla avatások Felvidéken
Rovástáblák avatása Felvidéken
"A sikeres csenkei, vajasvatai és csörgei táblaállítás után elhatároztuk, hogy minden csallóközi magyar falut megpróbálunk megszólítani, hogy a falu nevét tüntessek fel rovásírással is" - mondta Molnár Attila, a Csenkey Baranta csapat vezetője. Így hát szeptember 29-én (szombaton) ezúttal egyszerre öt községben avatnak rovástáblákat, szám szerint tizennégyet, mégpedig Illésháza, Bélvata, Tonkháza, Kismagyar és Rónya községekben.
A rendezvény kulturális részének az illésházi kultúrház ad otthont, ahol 14:00 órakor kezdődnek a rendezvények Varga Anita megnyitó énekével. Majd 14:30-kor Salgó Gabriella tart előadást a rovásírásról.
Az avatás díszvendége ismét Dr. Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője és egyben a Jobbik magyar országgyűlés képviselője lesz.
A rendezvény ingyenes, a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!
(Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
17 min 1 másodperc ago
59 min 52 sec ago
9 hours 30 min ago
13 hours 56 min ago
14 hours 18 min ago
15 hours 2 min ago
18 hours 12 min ago
20 hours 24 min ago
20 hours 30 min ago
1 nap 8 hours ago