Az esetleges választási együttműködésükről tárgyalt csütörtök este Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP).
Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a párt tárgyalódelegációjának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a csütörtök esti tárgyalásokat felfüggesztették. Hétfőn Marosvásárhelyen ülnek ismét tárgyalóasztalhoz azzal a reménnyel, hogy akkor már végleges eredményt közölhetnek. „Az álláspontjaink közeledtek; gondolom, hogy közel állunk a megállapodáshoz" – jegyezte meg Papp Előd.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt szombaton megválasztott elnöke is megerősítette az MTI-nek, hogy közeledtek az álláspontok. „Nem kizárt, hogy megtaláljuk az okos kompromisszumot, és nem egymást kioltva, hanem egymást erősítve veszünk részt a decemberi parlamenti választásokon" – mondta.
Romániában december 9-én tartják a parlamenti választásokat, amelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett az EMNP és az MPP is versenybe száll a magyar szavazatokért.
(MTI nyomán Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
2 hours 36 min ago
6 hours 37 min ago
7 hours 8 min ago
16 hours 16 min ago
16 hours 21 min ago
16 hours 33 min ago
17 hours 40 min ago
18 hours 43 min ago
19 hours 2 min ago
23 hours 34 min ago