Civil-díjat kapott Malina Hedvig

Zák-Malina Hedvig és ügyvédje, Roman Kvasnica kapta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) Civil Társadalom Fejlesztéséért Díját. Az elismerést Révkomáromban adták át az SZMK éves konferenciáján.

A díjat Malina Hedvig „az emberi jogaiért és igazáért való többéves kiállásáért, töretlen erkölcsi tartásáért és az igazságosságba vetett megingathatatlan hitéért", Roman Kvasnica pedig „többéves kitartó jogérvényesítő munkájáért, Zák-Malina Hedvig méltó jogi képviseletéért és az emberi és kisebbségi jogok melletti önzetlen kiállásáért" kapta – áll a Kerekasztal közleményében.

„Különleges díj ez az életemben, hiszen ez az első elismerés, amit szlovákiai magyaroktól, vagyis az enyéimtől kapok. Nagyra tartom a Kerekasztal tevékenységet, űrt tölt be a munkájuk" – mondta Malina Hedvig a díjátadón az MTI-nek.

A két díjazottat Vrabec Mária újságíró méltatta. Elmondta, hogy Malina Hedvig és Roman Kvasnica példát mutatott polgári öntudatból és emberségből. Hangsúlyozta, hogy Roman Kvasnica ügyvéd volt az, aki felnyitotta a szlovák társadalom szemét, hogy a lényeg nem a nemzetiség, hanem az, hogy a hatalom egy védtelen állampolgárt bántalmazott. „Ez a két ember megmutatta, hogy a tisztesség nem nemzetiségfüggő" – tette hozzá Vrabec Mária.

A Civil Társadalom Fejlesztéséért Díjat a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat alapította 2006-ban; 2011-től gondozója és adományozója a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. A díjat minden évben olyan kiemelkedő személyiségnek adják át, aki önkéntesként, szervezőként, vezetőként, szponzorként vagy mecénásként aktív szerepet vállalt a szlovákiai magyar civil szektor építésében, fejlesztésében, kapcsolatrendszerének alakításában és bővítésében.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00
A trianoni diktátum ihlette revizionista dalokat lehet ebben az órában hallani.
(Revizionista dalok)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Napvágás (ismétlés)

9:00–10:30

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!