A Vallásóra archívumában három műsort találhatunk a Reformáció témájában. Ezek a cikk végén, a kapcsolódó linkeknél megtalálhatóak.
Luther Márton kiszögezi a 95 tételét A tavaly felavatott Reformációi Emlékparkban (VII. Városligeti Fasor, Bajza u. sarok) emlékeztek egy ökumenikus Istentisztelet keretében, október 31-én, délután 4 órától a budapesti és a Budapest környéki gyülekezetek, egyházi intézmények és szervezetek részvételével a Reformációra.
Műsorajánló
A szolgálattevők: Szabó István református püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök, Mészáros Kálmán baptista egyházelnök, Csernák István metodista szuperintendens és a fasori gyülekezet lelkészei voltak.
A Reformációról: történeti áttekintés
A Reformáció 491 éve, 1517. október. 31-én indult el. Vezéralakja Luther Márton volt, célja az egyház megújítása volt, nem pedig új egyház alapítása. Ennek szükségességét a római katolikus papok (és összességében az egyház) erkölcstelen életvitele indokolta. Luthert rendkívül megdöbbentette egy római útjának tapasztalatai, miszerint a papok bűnbocsátó cédulákat árulnak. De ez idő tájt megtörtént az is, hogy egy pápa a saját fiát ültette maga helyére, annak ellenére, hogy ekkor már érvényben volt a cölibátus, azaz a papi nőtlenség. Egy ilyen erkölcstelen légkörben érzi úgy Luther Márton, hogy lépnie kell.
Egyébként fontos megemlíteni, hogy nem minden katolikus pap illetve közösség élt ilyen életet. A szerzetesrendek például sokszor egyfajta belső megújulást sürgettek. Egyébként Luther maga is szerzetes volt.
A Reformáció eredménye lett többek között az, hogy anyanyelven olvashatjuk és hallhatjuk Isten igéjét. Luther németre fordította a Szentírást, a teljes magyar fordítást pedig Károli Gáspár jóvoltából forgatatjuk 1590 óta. (Az anyanyelvi misézést már a Római Katolikus Egyház is gyakorolja, igaz csak a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) óta.)
A Reformáció emlékezete napjainkban
Tavaly, a Reformáció 490. éves évfordulóján Budapesten emlékparkot, Szabadkán emlékteret avattak. Idén Németországban a Német Protestáns Egyház (EKD) azt javasolta, hogy a Reformáció legyen a németek nemzeti ünnepe. W. Huber berlini püspök, az EKD elnöke az október 31-re időzített Halloween-kultuszt élesen bírálta. A Reformáció napjának ünneppé tételével egészen tudatosan törekedni szeretnének a Halloween szokás visszaszorítására.
(reformatus.hu, Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
1 óra 15 perc
1 óra 31 perc
1 óra 51 perc
1 óra 52 perc
2 óra 7 perc
2 óra 13 perc
2 óra 15 perc
2 óra 20 perc
2 óra 33 perc
2 óra 39 perc