Lemondott az anglikán egyház melegbarát vezetője

Távozik tisztségéből az idei év végén Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága. Az új intézkedések értelmében az sincs kizárva, hogy egy nő vegye át helyét.

"Nincs baj a azzal a pappal, aki meleg"

Rowan Williams 2010 szeptemberében nyilatkozta azt, hogy szerinte nincs semmi elvetendő abban, ha egy anglikán pap homoszexuális, és nagy bajnak tartja, hogy a tradíciók nem engednek nagy teret ennek felvállalására.

A 61 esztendős Williams érsek, aki éppen tíz éve áll az anglikán egyház élén, pénteken jelentette be, hogy decemberben lemond, és erről már értesítette II. Erzsébet királynőt.

A brit uralkodó az anglikán egyház főkormányzója, és így az ő felelősségi körébe tartozik Williams utódjának kiválasztása a brit miniszterelnök javaslata alapján. A kormányfőnek egy külön egyházi jelölőbizottság tesz javaslatot arra, hogy kinek a nevét terjessze jóváhagyásra az uralkodó elé.

Rowan Willams, Canterbury 104. - egyben első walesi - érseke pénteki londoni kommentárok szerint mindenekelőtt az anglikán világuniót a homoszexuális papok, illetve a női püspökök beiktatása ügyében jó ideje szaggató belső vita miatt döntött a távozás mellett.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Hegylakók (ismétlés)

4:00–5:00
Egy-egy aktuális esemény, vagy egy, a nemzetünk sorsát érintő kérdés kivesézése Egerből. Avagy egy kötetlen beszélgetés Zagyva György Gyula szobájából. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Beszélgetős)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

5:00–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!