Az ősziesre fordult időjárás ellenére szombat délután zsúfolásig megtelt az Úri utcai Premontrei Préposti Széktemplom. A búcsúünnepségen megjelenteket Fejes Rudolf Anzelm apát, prépost köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: több mint harminc éve tartó barátság köti a váradi származású Dudás Zoltánhoz, akivel annak idején együtt készült a teológiára, és akit az idei év tavaszán szentelt állandó diakónussá Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Elmélkedése elején Dudás Zoltán elmagyarázta, hogy a diakónusok nem kispapok vagy „félszerzetesek”, hanem családos emberként az a feladatuk és küldetésük, hogy a közösségek perifériáján tevékenykedve megelőzzék azt, hogy valaki leszakadjon. Tehát „húzzák” magukkal a híveket, és ugyanakkor a középpontra mutatnak, arra, hogy a papok miként ünneplik az Eucharisztiát. Úgy fogalmazott: a szolgáló Krisztust jelenítik meg az egyházban, ő pedig egy budapesti ferences rendi plébánián foglalkozik nehéz helyzetbe került családokkal.

Mária élete a tudatosság jegyében

Ezt követő prédikációjában a diakónus emberséges módon körvonalazta Szűz Mária azon három életszakaszát, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy társszenvedőjévé váljon szent fiának. Először a fogantatás körülményeire hívta fel a figyelmet, amikor Máriához, a törékeny kislányhoz eljött az angyal és elkezdtek gyengéden beszélgetni. Szerinte a jelenet érdekessége, hogy bár tisztaságot tükröz, azért nem torkollik szervilizmusba, inkább tükröz királynői méltóságot. Mária nőhöz illő alázattal fogadja el sorsát, de ugyanakkor szeretné látni a tényeket, és bölcs asszonyként tudatosan készül a életére Isten fiát szolgálva. Az évek ezután csendesen telnek és bekövetkezik az a pillanat, amikor Jézus színre lép. A kánai menyegzőn mindenki boldog, de elfogy a bor, és Mária talán a szemének egy pillantásával, melyben hatalmas harmónia fedezhető fel anya és fia között, támogatja Krisztust, hogy csodát tegyen.

A következő mozzanat, hogy Jézus pályája elindul felfelé, megkerülhetetlen személyiség lesz, mindenki őreá figyel. Mária büszke rá, örömmel tölti el, hogy virágvasárnap a fiát királyként ünneplik és tisztelik, édesanyai érzése ekkor éri el csúcspontját.

Néhány nappal később azonban, a keresztre feszítéskor Máriát mély lelki fájdalom éri, belülről marcangolja a gyász, hogy nem tud segíteni. Ezért tudunk hozzá fordulni bizalommal bármely helyzetben, amikor fájdalomban vagy szomorúságban van részünk, hiszen ő tisztában van azzal milyen a bánat. Nem véletlenek a Mária-jelenések sem, az, hogy a Szűzanyának a nagyobb szerencsétlenségekkor mindig van egy fájdalomtól átitatott megnyilvánulása, mert ő tudja, milyen a valódi fájdalom- hangsúlyozta Dudás Zoltán.

(Erdon.ro nyomán Szent Korona Rádió)