A világ kereszténydemokrata és centrista alakulatait tömörítő pártszövetség vezetőit szombaton délelőtt Castel Gandolfóban fogadta XVI. Benedek pápa.
A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor alelnök képviselte a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) szeptember 21-én és 22-én Rómában tartott kongresszusán. A tanácskozáson részt vett Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Vincze Lóránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár.
Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a Népújságnak hangsúlyozni kívánta, hogy az RMDSZ meghívotti státusban vett részt, szavazati joggal az RMKDM rendelkezik. A kongresszus napirendjén választások, új tagok felvétele, beszámolók és határozati javaslatok elfogadása szerepelt. Újraválasztották Pier Ferdinando Casinit a CDI elnökének, megválasztották az alelnököket, közöttük Orbán Viktort. A kongresszuson jelen volt a spanyol, az olasz miniszterelnök, Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke.
– A CDI elkötelezett, hogy határozott lépéseket tesz a válság megoldására, amely megoldható a szervezet alapelveinek – az igazságosság, emberi méltóság, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása, a szolidaritás, mindenfajta diszkrimináció elutasítása – elfogadásával.
Az RMKDM elnöke szerint Wilfried Martens záróbeszédében kitért a romániai helyzetre és újból felhívta a romániai hatóságok figyelmét, tartsák be azokat a feltételeket, amelyek alapján Romániát felvették az Európai Unióba: jogállamiság, demokratikus alapelvek, hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a kisebbségi jogok tiszteletben tartása.
Tájékoztatott, hogy a libanoni küldöttség határozati javaslatot terjesztett elő, amely értelmében csak akkor lehet a konfliktusokat megakadályozni, ha mindenki betartja az alapvető emberi jogok alapelveit.
A kongresszus második napján fogadta a küldötteket XVI. Benedek pápa, aki beszédében kiemelte, napjaink gazdasági és társadalmi kihívásai közepette a politikai vezetőkre különösen nagy felelősség hárul, hiszen erősnek kell lenniük ahhoz, hogy a jövő generációi számára jövőképet és reményt biztosítsanak. Pier Ferdinando Casini, a CDI elnöke a Szentatyához szóló üdvözletében utalt a kereszténydemokrata pártoknak az etnikai és vallási kisebbségek jogérvényesítése iránti elkötelezettségére.
Kelemen Kálmán végül Orbán Viktor beszédét idézte, aki hangsúlyozta: ha Európa nem lesz keresztény, ha az emberek nem becsülik a keresztény értékeket, ha nem tisztelik az emberi méltóságot, a családot, akkor a válság tovább mélyül. Hozzátette: a tanácskozás több jelentős nemzetközi személyiséggel folytatott magánbeszélgetésre is alkalmat adott, amelyek során ismertették a romániai helyzetet és a magyarság gondjait. Ilyen szempontból a romániai magyar közösség számára is hasznosnak tartotta a tanácskozást.
Mint tegnapi lapszámunkban olvashatták, Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Gianfranco Ravasi bíboros, a Szentszék Kultúratanácsának elnöke, akit a romániai politikai fejleményekről tájékoztatott, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válság nyomán társadalmi és erkölcsi válság alakult ki. Példaként hozta fel a Mikó-ügyet, és beszámolt Ravasi bíborosnak a sepsiszentgyörgyi középiskola sorsáról is.
(Mózes Edith-e-nepujsag.ro nyomán Szent Korona Rádió)









Hozzászólások
4 hours 55 min ago
16 hours 15 min ago
17 hours 36 min ago
17 hours 37 min ago
18 hours 12 min ago
19 hours 10 min ago
20 hours 5 min ago
20 hours 59 min ago
21 hours 9 min ago
1 nap 5 hours ago