Internetbetyárok betörtek a Nemzetközi Valutaalap központjának számítógépes hálózatába – közölte a Fox News. A sikeres internetes támadás még a múlt héten történt, ami súlyos válságot idézett elő a szervezet működésében.
A támadás eredményeként a Nemzetközi Valutaalap teljes számítógépes rendszere leállt néhány napra. A Fox News egyelőre még nem tudja, hogy bármiféle információ is az ismeretlen támadók birtokába jutott volna. A Valutaalap persze váltig tagadja, hogy jelentős külső támadás érte rendszerüket.
A számítógépes rendszerben működő kémprogram felfedezése egy rendkívül kritikus időpontban történt, ugyanis a Valutaalap éppen a nemzetközi “segítségnyújtás” program közepén van a másik, hasonló érdekeket szolgáló Világbankkal egyetemben.
A Valutaalap elleni sikeres internetes behatolás is bizonyítja hogy a világ pénzügyi rendszerét összekötő kábelrendszer rendkívül sérülékeny. “A világ pénzügyi rendszerének elektronikus biztonsága irtózatos veszélyben van” – mondta Tom Kellermann, aki korábban a Világbank hatalmas biztonsággal őrzött kincstári részlegénél dolgozott mint a számítógépes támadások elleni csoport tagja.
Kellermann ma a 44-ik Elnökség Internetes Biztonságáért Csoportban dolgozik, amely a Stratégiai és Belső Tanulmányok Központjának egyik egysége – ez egy Washingtonban székelő agytröszt, amely azon dolgozik, hogy elhárítsa az ország ellen irányuló külső internetes támadásokat.
A Valutaalap határozottan cáfolja, hogy számítógépes hálózatukban bármiféle leállás is történt volna, és kitartanak azon álláspontjuk mellett hogy fontos illetve titkos gazdasági információk semmiképpen sem érintettek ez ügyben.
A Fox News már október 10-én közölte hogy a Világbank sorozatos támadásoknak van kitéve, amelyek még 2007 nyarán kezdődtek és a bank központja éppúgy áldozata ezen támadásoknak mint a világ más tájain lévő egyéb Világbanki irodák.
A Világbank szintén határozottan visszautasítja hogy ellene internetes behatolások történtek volna és e témával a Fox News által megkeresett 24 igazgatósági tag egyike sem volt hajlandó érdemben nyilatkozni.
(FoxNews nyomán Szent Korona Rádió - krampus)





Hozzászólások
Kedves Diabolis!
Igazából mivel ök még akkor is hazudnak ha igazat mondanak, ez nem hír, nem is kell elemezni.
A hír az volna, hogy valakik elrabolták a Rothschield-Warburg-Oppenheimer-Rockefeller-Bush-stb... családok összes tagját és csak annyit kérnek a postától, hogy sürgösen kézbesítsék a csomagokat amikben alkatrészenként szétküldik öket (szag miatt).
Nos: "Ami elromolhat az el is romlik. Ami nem romolhat el, az is elromlik"
Fordítás: Amit fel lehet törni....
Nincs tuti biztos rendszer, ahogy nincs ellophatawtlan autó.
Visszanyomozás: Ha valaki körbenéz a neten, 5 perc alatt legalább 20 IP-rejtő progit talál. Amit már bármelyik kezdő is tud használni.
Oké, az IMF ezeket még le tudja nyomozni, mindössze érzékeltetni szeretném a dolgot: Igenis el lehet a nagy hálón rejtőzni, csak érteni kell hozzá.
Szóval én hihetőnek tartom a dolgot. Feltrörhették, lekapcsolhatták. Bár a lekapcs még húzósabb mint adatokat letölteni...Pláne ekkora rendszeren, ahol elvileg nincs egy szál központi gép....
Kedves Krampus!
Úgy van ahogy írod csakhogy ezt nevezik más országokban hamístásnak, csúsztatásnak - és ennyire nem megbízhatóak a szótáraink (tényleg teli vannak szándékos hibákkal) és a médiánk.
A lényege a szándékos ferdítésnek a félrevezetés, ez mindenütt igy van ahova ök írogatnak: a csúnya a szép, a nyúl hordja puskát, a kisunoka szüli a nagymamát, a holokausztnak 666 millió áldozata volt, és én meg buzeráns, féllábú, zsidónö vagyok. De az észrevétel helytálló, köszönöm.
kardos, az IMF elfogadott magyar elnevezese valutaalap, s nem penzugyialap. nezd meg a neten, a szotaraktol kezdve a median at mindenhol igy hivjak. mint ahogy elnok urazott mindenki s nem patkanyozott, noha jo paran tisztaban voltak azzal, hogy az patkany s nem elnok.
Bármikor be letet lépni egy ilyen rendszerbe, de ez nem jelenti azt, hogy adatokhoz is hozzáférj. Az IMF egyébként eddig még mindig hazudott. Miért kezdené el pont most az igazmondást? És ki lépett be a rendszerükbe? Mert ez visszakövethető! Sok simlis. Akik állandóan áldozatnak állítják be magukat. Holott már a fél világot kirabolták.
Azért nem adják olyan könnyen magukat szerintem.
----------------------------------------------
www.ztracker.hu
Magyarország EGYETLEN szabad adatmegosztó közösségi portálja
Mindjárt beájulok!
Jóreggelt Kedves honfinövéreim és bátyáim!
Kacagjunk együtt mert újabb írtózatos hazugság és baromi nagy lopások kortanúi lehetünk, már megint teljesen hülyének néznek minket. Ettöl eltekíntve nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét arra, hogy az IMF nem valuta hanem PÉNZÜGYI (monetary:pénzügyi) alap (ez a zsidó müpénz manipulációs alapja - ez a válságteremtö, kizsákmányoló pénz - ez a világháborúkat, trianonokat eredményezö pénz) jó lenne ha legalább a nemzeti sajtó helyesen fordítana és értelmezne - szóval ök a SÁTÁN és gyurcsány tölük kap pénzt, rosszabb mint a providencia 400 %-os uzsorakamata - ezek minket teljesen kiakarnak nyírni. Ne hagyjuk! Helyesebben ártsunk nekik ahol lehet!
Érdekes! Éppen most?
Miféle disznóságot fognak erre az akcióra kenni. Csak nem azt, amit szept. 11-ével nem sikerül????
Inkább Isten veled szabadkőműves koszfészek
Hát igen! És Isten veled adósság!