Egy tel-avivi bordély bejárataEgy zsidó férfi számára nincs nagyobb öröm és élvezet, mint egy lehetőleg szőke, sovány, és főleg nem zsidó fiatal nőt az ágyba vinni, és előtte, alatta és utána szexuálisan, lelkileg és fizikailag megalázni.

Zehava Galon, a baloldali Yahad párt knesszet-beli képviselőjének vezetésével nemrégiben egy bizottság vizsgálta az izraeli prostitúciós viszonyokat. A bizottság létre jötte és a knesszet elnökének átadott jelentése már önmagában is szenzációnak tekinthető, mert a zsidó államban ez az egész témakör szigorú tabunak számít. Szakértők szerint a Galon-bizottság jelentése azonban még a jéghegy csúcsát sem érintette, ezért az általuk közölt számok csak a töredékét jelzik a valós adatoknak. Hihetetlen, de igaz: Izraelben, a Közel-Kelet egyetlen igazi demokráciájában nem büntetendő a rabszolgatartás, vagyis a személyi szabadság erőszakkal történő akadályozása.

Nos, Galonék szerint minden évben 3000 és 5000 között van az Izraelbe csempészett, vagy turista útlevéllel behozott, és ott fogva tartott és prostitúcióra kényszerített külföldi lányok száma. Az áru ellenkező irányú forgalma csak a töredéke ennek a megdöbbentő adatnak, így a zsidó férfiak sokszor brutális szexuális kívánságainak évről évre több és több, zömmel kelet-európai szexrabszolga tesz eleget. A makacsabb, ellenállóbb lányokat a veréseken, az éheztetésen és a csoportos megerőszakolásokon kívül az otthon maradottakkal is zsarolják. Előfordult, hogy egy nehezen kötélnek álló moldáv lány szüleinek a viskóját, amiben a kisebb testvéreivel lakott az egész család, zsidó bűnözők késő ősszel, a tél beállta előtt pár héttel felgyújtották.

A becslések szerint Izraelben közel 500 bordélyház működik. Az ezekben dolgozó nőket rendszeresen verik és kínozzák a "tulajdonosaik", a lányokat nem tekintik embereknek, csak "chattel", azaz ingó vagyoni értékük van, elképesztően primitív körülmények között napi 16-18 órát kell dolgozniuk, a pénzt nem, vagy alig tarthatnak meg, gyakran még az utcára sem mehetnek ki, vagy csak rövid időre és kísérettel. A lányok kezdő vásárlási ára 8-10 ezer dollár, szebbeké elérheti a 12-13 ezret is.

A prostituáltak zömmel Romániából, Bulgáriából, Moldovából, Oroszországból, Ukrajnából, Üzbegisztánból, Kazahsztánból érkeznek, de vannak szép számmal cseh, lengyel, francia, kanadai és sajnos, magyar lányok is. A prostitúciós ranglétra legalján a románok találhatóak - nem csak Izraelben, de az egész világon - a tetején pedig a szép szőke szláv lányok, a cseh, a szebb orosz és az Izraelben kevés lengyel lány tanyázik. A nagy nehezen kiszabadult lányokat megfélemlítik, nem véletlen, hogy nem hallani semmit, vagy nem lehet olvasni élménybeszámolókat a Magyarországra épségben hazakerült volt prostituáltak Izraelben szerzett munkaügyi tapasztalatairól.

Prostitúció Izraelben - Welcome to Israel:

A tel-avivi, haifai és általában az izraeli nyilvánosházak többsége kívül-belül a leglepusztultabb dél-amerikai favellák, törökországi vagy afrikai bordélyházak színvonalán áll, de az izraeli politikai és gazdasági élet kiválóságai, az orosz, az ukrán, a bolgár, az amerikai és magyar alvilág sokszor kettős állampolgárságú zsidó tagjai a gazdag izraeli maffiózó társaikkal egyetemben a gondosan őrzött külvárosi épületekben, a kívül szerény, belül luxus körülmények között találják meg élvezetük tárgyát.

A tel-avivi Hebrew Egyetem szép nevű emberjogi csoportja (Center to Help Foreign Workers and the Clinic for the Fight Against Women Trafficking) és egy amerikai-izraeli közös emberjogi szervezet pár évvel ezelőtt megszöktetett néhány kelet-európai szexrabszolgát a gazdájuktól. A lányok kaptak pénzt a hazautazáshoz, de cserébe arc nélküli fotókon és plakátokon az izraeli zsidók "felvilágosítása és továbbképzése érdekében" el kellett mondaniuk a velük történteket. A plakátokat a tel-avivi központi buszpályadvaron közszemlére tették, de pár hét múlva eltávolították őket, mert a a felvilágosításuk iránt közönyös zsidók összefirkálták, megrongálták és gúnyos megjegyzéseket firkáltak rájuk.

Az RTV International orosz nyelvű híradójának tudósítása Izraelből:

K. nevű orosz lány:

"Tel Avivban, az Erlinger utcai bordélyban dolgoztam, a tulajom mindenért megbüntetett vagy pénzt vont le tőlem, ha meg akartam mosakodni két vendég között, akkor azért, ha ki mertem menni az utcára pár percre, akkor azért, eleinte adott nekünk eleget enni, de aztán azt mondta, hogy drága az élelmiszer, és sokat éheztünk, később már a szappant is alig kaptunk, ez volt életem legpiszkosabb időszaka"

N. nevű orosz lány:

"Az én tulajom mindenért minket adott cserébe, a piacon is úgy vette a zöldséget, hogy az árusnak egy-két alkalomra kölcsön adott engem, de "vett" ilyen módon ékszereket, élelmiszert és még sok mindent"

Y. nevű moldáv lány:

"Engem akaratom ellenére előszeretettel adtak oda szado-mazochista kuncsaftoknak, különleges, nem mély nyomokat hagyó dolgokkal vertek naponta többször is, forró viaszt csöpögtettek a mellemre és a lábam közé, és fájdalmas, megalázó dolgokat kellett csinálnom, ők nagyon élvezték, mindenért extra díjat fizettek a tulajnak"

S. nevű moldáv lány:

"Én egész végig egy sékelt sem kaptam a munkámért, a tulaj azt mondta, hogy 50,000 sékelért vett engem, de lassan dolgozom, ezért több idő kell neki míg visszanyeri rajtam a pénzét, egy könyvben naponta jegyezte, hogy később mennyit fog tőlem levonni az élelmiszerek és az elhasznált óvszerek fejében"

L. nevű lány Ukrajnából:

"Általában a menstruáció első napján nem kellett dolgoznunk, de a többi napokon igen, engem arra kényszerített, (a tulaj) hogy diafragmát (lyukas vérzésakasztó lapocska) dugjak fel és úgy fogadjam a kuncsaftokat, mert sokan véresen szerették csinálni."

H. nevű lány Ukrajnából:

"Én is Tel Avivban, a Peretz utcai bordélyban dolgoztam, onnan megszökni nem lehetett, az ajtókon lakatok, az ablakokon rácsok és lehúzható rolók voltak, mindenhova kamerákat szereltek fel, de nem is tudtunk volna hova menni, nem is tudtunk volna mit csinálni, rögtön utánunk jöttek, ha valaki mégis elszökött, azt elkapták és nagyon megverték, a vendégek között sok rendőrtiszt és katona volt, összejátszottak velük, nem is voltunk izraeli állampolgárok, semmi jogunk nem volt, senki sem törődött velünk."

Felmerült a lehetősége, hogy a Budapesten december elején eltűnt francia diáklányt nemzetközi embercsempészek külföldre, esetleg Izraelbe vitték. Nem lehet teljesen kizárni ezt sem, de ennek a valószínűsége kicsi, és csak nehezen és rizikósan kivitelezhető, hogy egy fiatal és életerős embert akarata ellenére országokon, határokon, tengeren keresztül transzportáljanak az arabok földjére. A hazájukban nehéz anyagi körülmények között élő lányokat legtöbbször a beleegyezésükkel, a saját lábukon és a saját útlevelükkel, különféle munkaalkalmakkal csábítják Izraelbe, ahol aztán a határon elveszik az irataikat és megkezdődik a kálváriájuk.

Ezzel szemben Ophélie Bretnachert okos, kiegyensúlyozott, megfelelő anyagi körülmények és stabil párkapcsolatban élő lánynak írták le a családtagjai, a diáktársai és az ismerősei, akit már ideiglenes állás várt pár hét múlva külföldön, és aki semmi pénzért nem hagyta volna ott szó nélkül a szüleit és az iskoláját. Sajnos, a hasonló esetek tapasztalatai alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Demszky és a Gyurcsány-féle zombik által vadkeleti állapotok közé taszított Budapesten véletlenszerűen és találomra elrabolták, valószínűleg azért, hogy megerőszakolják.

Hogy mi történt valójában, hogy sikerült-e a tervük az elkövetőknek, és hogy Ophélie életben van-e még, azt e pillanatban nem tudni. Mindenesetre az optimizmust csökkenti az azóta eltelt idő, a judeobolsevista politika által gúzsba kötött, szakmailag a béka segge alá merült, a valódi bűnözőket messziről elkerülő, végtelenül korrupt, pártvédelmi munkásőrséggé lefokozott, a bűnözők helyett képzelt belpolitikai ellenségre vadászó, izraeli "tanácsadókkal" kiegészített hazafiatlan, többnyire buta taknyos kölykökből és szakmailag felkészületlen tisztekből és tiszthelyettesekből álló magyar rendőrség tanácstalanságból és eredménytelenségből fakadó hazudozásai, és a magyar titkosszolgálatok már évtizedek óta ismert ügyetlensége és szakmai tehetetlensége.

Nem csak a gyilkosságoknál és az emberöléseknél, de az ilyen emberrablásos esetekben is kiemelkedően fontos az idő szerepe, a hatóságok és a nyomozók gyorsasága és összehangolt tevékenysége. Az ORFK vagy a BRFK egyikről sem híres, dicső rendőreink ezeknél nagyságrendekkel kisebb ügyeket sem voltak képesek felderíteni.

Most Ophélie mellett szegény Horák Nóri ügyében is gyomorforgatóan sunyítanak, lapítanak és hazudnak, úgy hogy a kétségbeesett francia szülők - a meggyilkolt Horák Nóri és a 1998-ban Körmenden brutálisan megölt Zsófika családjához hasonlóan - az analfabéta és az igazi bűnözőket fedező rendőrök helyett csak az elkövetők hibáiban, a jó Istenben és a csodában reménykedhetnek. Az sem jó jel, hogy Ophélie még mindig nem adott életjelt magáról.

A Gurcsány-féle szocialista és szabaddemokrata magyarországi bábkormány védelmével és életben tartásával elfoglalt fegyveres zsidó magánhadseregek és rendőrök (mert remélem, hogy senki sem hiszi el "az egypárti, kisebbségi kormány vagyunk" gyurcsányi meséjét) sok időt, nagyon sok értékes napot veszítettek azzal, hogy a számukra kényelmes "öngyilkos lett, majd megkeressük a vízben" nevű, teljesen valószínűtlen és nevetséges verziót erőltették, majd beképzelt módon sokáig késleltették a francia kollégák segítségének elfogadását. Már csak ezért is jogosnak tekinthető az édesapának, Francis Bretnachernek a totál eredménytelen rendőreink részére címzett keserű nyilatkozata.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Izraelbe viszik a lányokat - prostitúció határok nélkül

Egyre nagyobb gondot okoz a tel-avivi és a jeruzsálemi rendőröknek a volt Szovjetunió országaiból, elsősorban Oroszországból kicsalt és prostitúcíóra kényszerített lányok tömege. A módszer nagyon régi: az apróhirdetésekre jelentkezőket először szép szóval, majd veréssel kényszeríti az orosz maffia arra, hogy elhagyják hazájukat, majd a határ másik oldalán azonnal elveszik tőlük az útlevelüket.

A Közel-Kelet felé vezető sivatagi úton gyakran már különböző nomád arab törzsek viszik az embereket. Sokszor ugyanaz a tevekaraván viszi Izraelbe a fegyvereket és a csak az anyanyelvükön beszélő áldozatokat is. A zsidó államba az egyiptomi sivatagon keresztül becsempészett nőket először szexuális "teszteknek" vetik alá fogvatartóik, majd az eredménytől függően 4-10 ezer dollár körüli összegért értékesítik őket a nyilvánosházaknak. Izraelben több százezer Szovjetunióból elmenekült zsidó él.

Az orosz lánykereskedők az izraeli rendőrség adatai szerint évente 21 millió dollárt költenek a sok ezer különböző korú nő Izraelbe hurcolására. A maffiának megéri a befektetés, hiszen egy prostituált egy év alatt a tehetségétől függően 200 ezer dollárt is forgalmaz a bordélyháznak, és csak ezen az egy "üzletágon" évente kb. 62 millió dollár haszonhoz jut a maffia Izraelben. (2003-as adatok)

"Ezek az emberek nagyon brutálisak, ez az egész olyan mint egy húspiac vagy egy aukciós vásár" - nyilatkozta a Fox News Channel riporterének Gadi Eshed, az izraeli rendőrség tisztje. Elmondása szerint tavaly több mint 200 nyilvánosházban tartottak razziát, és 150 emberkereskedő ellen indítottak eljárást.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint az tel-avivi kormány kérésére a közelmúltban levették Izraelt az emberkereskedelmmel vádolt országok feketelistájáról.

(Jack Corn - Magyar Nemzet Online, 2004. augusztus 23.)

Pedig ők a segítőikkel együtt sokat rátettek arra a mérlegre, amin az európai történelem egy véres időszakában a bátorságot és az igazságtalanság elleni tenni akarást mérték.

Nehéz hősnek kevésbé alkalmas természetű embert elképzelni, mint az 1909-ben született Koffán Károly. Rendkívül sokoldalú, mindenre nyitott, érzékeny és szentimentális művészlélek volt, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt.

Koffán a háború kitöréséig Párizsban élt, festegetett, szobrászkodott, rajzolgatott, bútorokat fabrikált és bábszínházat alapított, vagyis gondosan vigyázott arra, hogy mindig olyannal foglalatoskodjon, amiből még véletlenül sem gazdagodhat meg. Mikor a Wehrmacht végig trappolt a Champs-Elysees-n, akkor Koffán kisétált a párizsi pályaudvarra és felszállt a budapesti gyorsvonatra.

Rövid idő múlva Budapesten nyitotta meg azt a Nyitott Művészetek Iskoláját, ami pár év múlva sok száz budapesti zsidó számára a menekülés útjává vált. Erre a nyitás körüli napokban még senki sem gondolt, csak a magyar királyi szervek fanyalogtak az első perctől kezdve a sok "Párizsból hozott újhullámos dolog" miatt: Koffán nem törődve a rendeletekkel, minden jelentkezőt, köztük zsidókat is felvett a tanítványai közé, a szegény diákok tandíját elengedte, vagy "elhitte" hogy becs'szóra megkapja, nem volt nála kötelező látogatási óraszám, lehetett egy-egy oktatási napot is venni, a diákok átmehettek az egyik tanártól a másikhoz, festőtől a szobrászhoz, akinek nem volt hol aludnia, az napokra meghúzódhatott az Erzsébet téri ház műteremlakásában (ma a KGB ellen foggal-körömmel harcoló Medgyessyről elhíresült koccintós Kempinski hotel van a helyén) a felesége és gyerekei már úgy megszokták az idegeneket, hogy reggelente nem is kérdezték meg senkitől, hogy meddig maradnak.

A bohém párizsi éveket idéző családias idill 1944 márciusáig tartott, mikor a Wehrmacht úgy döntött, hogy követi Koffánt és betrappolt az Andrássy útra is. A németek körül sem néztek a csodás magyar fővárosban, (akkor még rend és tisztaság volt Budapesten, Demszky Gábor 1952-ben született) hanem azonnal elkezdték összeszedni a nekik nem tetsző embereket. A német katonák egy csendes hajnalon becsengettek az iskola legkedveltebb festőtanárának, Szentiványi Lajosnak az édesapjához is, akit pár nap múlva már be is vagoníroztak Mauthausen felé.

Az ijedtség és a döbbenet elmúltával a diákok és a tanárok között a tenni akarás érzése kerekedett felül. Koffán és Szentiványi mindenkitől független ellenállási sejtet szervezett, tevékenységükről csak a feleségek és a beavatott diákok tudtak, a két főszervező munkáját három fiatalosan sovány művészpalánta, Mészáros András, Ridovics László és Kovács Sándor segítette.

Az egyik diákjuk, aki hivatalban dolgozván hozzájutott üres keresztlevelekhez és születési anyakönyvi kivonatokhoz, szorgalmasan lopkodta is azokat, és Szentiványiék a maguk készítette nyomdai betűkkel és pecsétekkel mindenkinek kitöltötték, a legtöbbet zsidó családok kapták. A nyomdászok a nyilas hatalomátvétel után arra is vigyáztak, hogy mindenki olyan iratot és születési anyakönyvi kivonatot vegyen kézhez, amin születési helyként az oroszok által által már leigázott keleti országrész helységnevei voltak.

Koffánék és Szentiványiék lakása állandó jelleggel tele volt zsidó és kommunista menekültekkel, akik alig várták kivárni míg sorra kerülnek és átvehetik az életmentő iratokat. A Mészáros-Ridovics-Kovács trió magyar honvédségi télikabátban bejárt a pesti zsidó gettóba és a Dávid csillaggal megjelölt zsidóházakba is, kapualjakban osztogatták szét a dokumentumokat, volt akin segített, volt akin nem, mert számos zsidót ennek ellenére elvittek. Előfordult, hogy az őrök szeme láttára Mészáros maga előtt lökdösött ki egy zsidót a gettóból - munkára viszem, na, mozgás, menjél már! felkiáltással - majd Koffánék lakásán elkészítették neki az új születési bizonyítványt.

A három fiú nem csak a Koffán-csoport által készített iratatokat forgalmazott: a svájci Carl Lutz és az oroszok által később elhurcolt svéd Raoul Wallenberg által kibocsátott Schutzpasse-kat (menleveleket) is százával csempészték be a gettóba és személyesen vitték el olyan lakásokba, ahol zsidók bújtak meg.

A csoport 1945 februárjáig működött, és addig Koffán Károly és Szentiványi Lajos társaik segítségével zsidók százait mentették meg a biztos haláltól. Februárban az orosz hordák elfoglalták és végig gyilkolták, rabolták, és erőszakolták Budapestet, a Koffánék művészeti iskolájának otthont adó Erzsébet téri lakóházat súlyos bombatámadás érte, így további mentőakcióknak már sem értelme sem lehetősége nem volt.

A történet fő- és mellékszereplői hónapokon belül szétszéledtek a világ minden pontjára: a festő és szobrász palánták egy része Nyugat-Európába és Észak-Amerikába került, legtöbbjük művész lett, Kovács Sándor eltűnt Kanadában, a megmentett zsidók egy része Izraelben telepedett le, és volt aki Magyarországon maradt. A közös az lett bennük, hogy a megmentők és a megmentettek bárhol is folytatták az életüket, az 1944 márciusától 1945 februárjáig tartó időszakról mélyen hallgattak.

A Rákosi-féle Magyarországon maradtak több okból nem propagálták a háború alatti tevékenységüket vagy sorsukat: hirtelen mindenki amnéziás lett vagy annak tetette magát, és mindenki úgy csinált, mintha csak a békekölcsön, az aranycsapat, az ötéves terv vagy a Rákosi elvtárs fésűje érdekelné.

Ennek a feledésbe menekülés mellett az volt az oka, hogy a nemzetközi zsidóságnak óriási erkölcsi veszteséget okozó holokauszt-ipart csak az 1967-es hatnapos izraeli-arab háború után találták ki, és az elvtársak akkoriban csak azokat ismerték el igazi ellenállóknak, akik hivatalos keretek között álltak ellent, tehát vagy partizánok voltak, vagy annak mondták magukat, vagy a maroknyi illegális kommunista pártnak voltak a tagjai, vagy annak mondták magukat, vagy Moszkvában várták ki amíg elmúlik a vihar, és utána nagy mellénnyel szovjet harckocsikon és katonai repülőgépeken jöttek vissza Magyarországra kommunizmust csinálni.

Koffánnak a jellemével nem illett össze a dicsekvés, Szentiványi is az ügyetlenségig szerény ember volt, így aztán csak nagy ritkán egymás között emlegették fel a régmúlt eseményeit. Koffán Károly "nemzetközi kommunista múltját" azért valahogy elismerték, jónevű művész lett, 1956 októberéig tanított is a képzőművészeti főiskolán, de aztán őt is elkapta az őszi vihar, természetesen azon az oldalon, ahova a szíve húzta, ezért Kádárék 1957-ben egy szó nélkül kirúgták a főiskoláról. Koffán az 1960-as években a fényképezés felé fordult, országos hírű fotóművész lett, az állatvilág, különösen a madarak mesteri fényképezője, 1985-ben hunyt el.

Koffán Károlyról ezt írja a Magyar Színházművészeti Lexikon:

"Koffán Károly (Geresd, 1909. okt. 17.-Bp., 1985. nov. 9.): grafikus, festőművész, bábművész. 1933-1939 között Párizsban élt, eközben pár évig mint bábos közreműködött az Arc-en-Ciel bábegy. tevékenységében. Részt vett az 1937-es Az ember tragédiája előadásban, ő készítette a Thanatos, az utazó c. előadás sikeres bábuit 1937-ben. Hazatérése után felhagyott a bábozással."

Ennyi.

"Koffánt az élet minden területe érdekelte. Festő volt és grafikus, bábszínész és ornitológus, tanár, fotográfus és élete végén fát szoboroló alkotó, de zenészként sem lett volna utolsó. Kitűnően sakkozott, igazi ezermester volt, aki minden tárgyban felfedezte a csak neki szóló üzenetet. Puritán, szigorú, igényes és meglehetősen magának való művészember. Pogány Ödön Gábor szerint „elmélyülten gondolkodó elme, éles szemű megfigyelő, hangulatokra érzékeny kedély, lélektani rejtélyekkel vesződő intellektus". Pogány Ödön Gábor ismerte őt. Szeretnénk, ha e könyv segítene abban, hogy Önök is megismerhessék."

E szavakat már Kincses Károly mondta Koffán Károlyról 2003 április 17.-én, A madaras Ember c. Koffán Károly természetfotóit bemutató könyve ismertetőjén.

Szentiványi Lajost is gyanús szemekkel méregette eleinte a szocialista hatalom, de neki sokkal könnyebben alakult a sorsa a háború után: önálló kiállításai voltak, kétszer Munkácsy-, egyszer Kossuth-díjat kapott, a Kádár-rendszer több kiemelt ipari létesítményét díszítette fel nagyívű munkáival, tanított a iparművészeti és a képzőművészeti főiskolákon, tanítványok tucatjait indította el a művészpályán, 1973-ban halt meg.

Szentiványi Lajosról már egy kicsit bővebben emlékezik meg a Magyar Életrajzi Lexikon:

"Szentiványi Lajos (Déva, 1909. júl. 6. - Bp., 1973. szept. 9.): festőművész, Munkácsy-díjas (1950, 1956), Kossuth-díjas (1957). Előbb az Iparrajzisk.-ba iratkozott be, majd a Képzőművészeti Főisk.-n Benkhard Ágost osztályán, ill. a mester vezetése alatt álló miskolci művésztelepen tanult tovább (1930-37). A főisk.-n Rudnay Gyula, Csók István, Réti István és Vaszary János korrektúráit is látogatta. Tanulmányai befejeztével elnyerte a római és a Balló Ede-ösztöndíjat is. Ez utóbbi segítségével hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Egy ideig Kárpátalján dolgozott, itt készült A két család c. nagyméretű képe, amelyet - többszöri átdolgozás után - 1946-ban állítottak csak ki. A negyvenes évek elején festett képeit befelé fordulás, lírai megnyilatkozás jellemzi, többnyire az est hangulatát ábrázolta (Kettesben estefelé, 1942; Hajóhíd holdvilágnál, 1943; Esti látogató, Olvasás közben). Művei 1943-ban csoportos kiállításon szerepeltek a Nemzeti Szalonban, Petrovics Elek rendezésében, majd a genfi és a bázeli m. kiállításon kerültek képei a közönség elé. A II. világháború után alapító tagja lett a Művészek Szabad Szakszervezetének és 1952-54-ben a Művészeti Dolgozók Szakszervezetében a festőszakosztályt vezette: 1946-ban a szakszervezet helyiségében, 1947-ben a Nemzeti Szalonban állították ki képeit. 1947-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min. ösztöndíjával egy évet töltött Franciao.-ban. Sok képet festett Párizsban, Cannes-ban és más délfranciao.-i helységekben. Itt készült alkotásait Bartha László és Duray Tibor műveivel együtt a párizsi Galerie Guenegaudban mutatták be, Bp.-en 1948-ban a Fényes Adolf Teremben állították ki. Csendéletein, tájképein ekkor már tudatosan kerülte a formák plasztikus megfogalmazását, egyedül színérzékenységére támaszkodva komponálta műveit. 1945-től kezdődően minden nagyobb kiállításon részt vett. 1946-ban megkapta a Szinyei-grafikai díjat, 1955-ben Bp.-en a mai Derkovits-teremben, 1963-ban a Debreceni Képcsarnokban volt önálló kiállítása, az utóbbin főleg tájképekkel vett részt. 1960-ban a Velencei Biennalé m. anyagában szerepelt tizenöt festménye. Az ötvenes évek végétől érdeklődése a monumentális művészet felé is fordult. Jelentős alkotása a Csepeli Papírgyár kultúrháza számára készített hatalmas falfestménye, amely a papír felhasználásának útját ábrázolja a szellemi élet területén. Huszonhat négyzetméteres seccót készített a nyomdaipari dolgozók bp.-i Dániel úti üdülőjébe. Két sgrafittója díszíti a szegedi Tisza Szállót. Negyvenkét négyzetméteres falképét a pápai pártházban 1965-ben fejezte be. 1952-54-ben a Színház- és Filmművészeti Főisk.-n volt óraadó tanár, 1957-ben az Iparművészeti Főisk.-ra, majd a Képzőművészeti Főisk.-ra nevezték ki alakrajztanárnak. - Irod. Szíj Rezső: Sz. L.-ról (Művészet, 1966. 7. sz.); Újvári Béla: Sz. L. festészetéről (Művészet, 1972. 9. sz.)."

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nevű, érdekes módon évről évre több és több 1945 előtti kommunista harcossal és fasisztaellenes túlélővel büszkélkedő gittegylet helyett Lauren Krupának, egy Berlinben született, félig francia, félig magyar származású 26 éves egyetemistának jutott eszébe, hogy egy magánerőből készítendő dokumentumfilmmel emléket állítson a Koffán-Szentiványi csoportnak. Ő azért volt ilyen jól értesült a 1944-1945-ös magyar zsidómentési viszonyokban, mert édesapján keresztül személyesen ismerte Mészáros Andrást - a három diákfutár egyikét - és a zsidó Weinberger Róbertet, akinek az életét testvérével, Weinberger Edittel együtt Mészáros mentette meg 1944 telén.

Krupa filmjében a sok párizsi és budapesti interjúalany mellett elmondja emlékeit a régi ismerős Mészáros András, Ridovics László és megszólal Weinberger Edit is. A két főszereplő, Koffán és Szentiványi már régen meghalt, Mészáros András és Weinberger Edit a film befejezése előtt hunyt el. Kovács Sándornak Kanadában nyoma veszett, senki sem tudja, hogy mi lett vele, így ma már a megmentők közül az egyetlen még életben lévő szemtanú a 83 éves Ridovics László.

A bűzös múltú Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a velejéig korrupt Mazsihisz, Magyar Zsidók Világszövetsége, Zsidó Világkongresszus, Európai Zsidó Kongresszus, a gusztustalan, kettős mércével mérő Simon Wiesenthal Center, a Mazsike, az Szdszke és a többi hazai és nemzetközi zsidó párt és szervezet helyett Lauren Krupa utazott Izraelbe, hogy Irena Steinfeldt-nél, a jeruzsálemi Yad Vashem Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority (holokauszt emlékmúzeum) egyik igazgatójánál és Robert Rozett-nél, a múzeum magyar részlegének vezetőjénél személyesen sürgesse meg az idős és beteg Ridovicsnak szánt izraeli elismerést.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tegnap délután megáldotta a Boldog Salkaházi Sára emlékére elhelyezett táblát a budapesti Bokréta u. 3. számú ház falán. Amíg nem késő, Ridovics László a szülőhazájában is kaphatna egy kitüntetést, és járna egy-egy emléktábla Koffán Károlynak és Szentiványi Lajosnak is - ugyanis Raoul Wallenberg, Per Anger, Carl Lutz, Angelo Rotta, Giorgio Perlasca, Kasztner Rudolf, Bernovits Vilma, Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága mellett ők is letagadhatatlan szereplői voltak azoknak a vészterhes időknek, amikor kevesen mertek kiegyenesedni.

A Koffán-Szentiványi csoportba tömörült keresztény magyar emberek a családjukkal és a társaikkal együtt a lelkiismeretükre és az igazságérzetükre hallgatva ezt megtették, és az életüket kockára téve, hálát, köszönetet, anyagi vagy erkölcsi elismerést nem várva mentették meg a biztos haláltól vadidegen zsidók százait.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Eszerint Rosenblat urat a németek a háború alatt a buchenwaldi munkatáborba vitték, ahol súlyos éh- és gázhalál fenyegette. Szokatlanul sokat kellett dolgoznia, és az éhségét csak akkor tudta csillapítani, mikor a tábor környékén éjjel-nappal teli gyümölcsös kosárral sündörgő zsidó lányok egyike, Roma kisasszony hónapokon át ravaszul kicselezte a hülye német SS őröket, és a kerítésen keresztül almákat dobált be neki.

Aztán a gyáva SS elfutott a közelgő dicső vörös horda elől, és a táborok szocialista elfoglalása után hat millió holokauszt túlélő reppent szét a világban. Rosenblat úr is gondolt egy nagyot, és ő is elhagyta az antiszemita Európát, áthajózott Amerikába. Szíve azonban folytonosan sóvárgott Romája után, nem is akart megnősülni. És láss csodát, Mózes meghallotta Rosenblat úr sóhajait, és 1957-ben New York Brooklyn zsidó negyedében ismét találkozott a szépséges almás lánnyal, azonnal egymásra ismertek, és pár hónap múlva nagy pohártörős esküvőt tartottak.

Rosenblat úr felbuzdulva a hírhedt Imre Kertesz és a még hírhedtebb holokauszt-ipar eddigi sikerein, papírra vetette nem létező emlékeit, kicsit színezgette, foltozgatta, majd ellátta a szívszorongató "Angel at the Fence: The True Story of a Love that Survived," (Angyal a kerítésnél: igaz történet a túlélő szerelemről) címmel, és átnyújtotta a Berkley Books könykiadó cégnek. (Igen, jól látják, ez a két szó is szerepel a címben: "igaz történet.")

A csinos Roma az urával együtt felvett érte sok-sok pénzt, és a zsidó Harris Salomon pedig az Atlantic Overseas Pictures stúdiót rábeszélte, hogy véssék filmszalagra is Rosenblat meséjét. Az Atlantic adott is 25 millió dollárt a megfilmesítésre, és a múlt hét végéig úgy nézett ki, hogy az óriási érdeklődéssel várt film forgatását alig egy hónappal a könyv megjelenése után, 2009 márciusában elkezdik.

Beindult a zsidó propagandagépezet, interjúk, csöpögős újságcikkek, rádió és tévéműsorok követték egymást a jóképű Rosenblaték főszereplésével. A Rosenblat-mese még egy gyerekeknek szóló holokausztos mesekönyv alapját is képezte, és a szimpatikus Rosenblat házaspár kétszer is fellépett a néger Oprah Winfrey tévéműsorában. Az állandó súlyproblémával küzdő milliomos néger asszony - gondosan vigyázva a műszempilláira - hosszasan törölgette szemeit, és bánatosan belemerevedve a kamerába kijelentette, hogy: "ez volt a legszebb és legmeghatóbb szerelmi történet, ami valaha is elhangzott élő adásban."

Aztán jött Ben Helfgott és egy nagyot köpött a levesbe. Akkorát, hogy a kifröccsenő nyálas leves beterített Romától Salomonig mindenkit.

Helfgott úr ugyanis felhívta a New Republic magazint és felajánlotta, hogy néhány szót mond Rosenblatékkal kapcsolatban. A mérges öreg zsidó a magazinban megjelent interjújában kijelentette, hogy ő másokkal ellentétben valóban ott volt a Buchenwald mellett felállított Schlieben-i altáborban, Rosenblatnak és a szépséges asszonyának almás sztorija egyszerűen pénzcsináló, félrevezető, kitalált mese, Rosenblat úr New Yorkban egy zsidó párkereső cég közvetítésével Amerikában ismerte meg a lengyel zsidó lány Roma Radzickyt.

Helfgott úr bizonyítékait a Berkley Books figyelmesen végég nézte, végig hallgatta, ellenőriztette, majd leállítatta a nyomdagépeket. A kiadó szóvivője a múlt szombaton bejelentette, hogy a jóhírű Penguin Grouphoz tartozó Berkley Books vezetése elállt a könyv 2009 február 3.-ára tervezett piacra dobásától, felbontották a nagy országos könyváruházakkal kötött forgalmazási szerződéseket és a jövőben nem kívánnak Rosenblat úr angyalaival kapcsolatban nyilatkozni, így tehát a hazug Rosenblat úr irodalmi Nobel-díja jó mélyen a kútba esett.

Az Atlantic Overseas Pictures vezetői egyelőre csendben vannak, még nem hallani semmit a filmváltozat sorsáról, bár a producer Salomon annak a reményének adott hangot, hogy az időközben a "The Flower of the Fence" (A kerítés virága) címre átkeresztelt filmet az "utóbbi napokban felmerült új helyzet ellenére" meg tudja csinálni.

A Rosenblat-botrány egyébként már a második olyan holokauszt mese az idén, amin a hátán fekve röhög az egész világ. Még 1997-ben jelent megy Belgiumban egy könyv "Misha: A Mémoire of the Holocaust Years" (Misha: emlékek a holokauszt éveiből) címmel, amiből egy buta zsidó rendezőnő Franciaországban filmet is csinált "Survivre Avec les Loups" (Farkasokkal éltem túl) címmel.

Ezt a nevetséges mesét Misha Defonseca néven egy Amerikába költözött, magát zsidónak hazudó katolikus belga nő, a gyurcsányi hajlamokkal megáldott Monique de Wael írta, és még Rosenblat sztorijánál is röhejesebb: arról szól, hogy a gonosz német zsidógyűjtők elől egyedül bújkáló négy éves belga zsidó kislányt (ő a Misha) jószívű erdei farkasok veszik védelmükbe, és a kislány a háborúban álló Európában a farkasokkal együtt országról országra menekülve a farkas falka védelme alatt éli túl a holokausztot.

Sokszor még a kaját is a farkasok fogták neki, ha nem, akkor gilisztát evett, a farkasokkal gyalogolt télen-nyáron Belgiumtól a mai Ukrajnáig hóban, napsütésben, szélben, esőben, golyózáporban, keresztül a balkáni országokon, a náci Németországon, a megszállt Lengyelországon, Varsóban ki-be szökött a zsidó gettóból, a farkasokkal hajóra szállt és a fasiszta Olaszországba hajózott, majd a farkasokkal vonatra ugrott és meg sem állt a megszállt Franciaországig, és még arra is volt ideje, hogy a zsebkésével halálra szúrjon egy német katonát, aki őt, a négy éves védtelen gyermeket akkor akarta megerőszakolni, mikor a farkasok egy pillanatra nem figyeltek oda.

Aztán idén februárban a több mint tíz éve tartó kritikákkal már régen a földbe döngölt Misha/Monique de Wael végre a mikrofonok elé állt és mosolyogva bevallotta, hogy ő nyolc éves katolikus kislányként a vidéki rokonoknál nyaralta végig a háborút, még a pincébe se ment le soha, farkasokat pedig életében először felnőtt nőként New York Bronx városrészében található állatkertben látott először.

Korábban írtuk:

Hamis és értéktelen a holokauszt irodalom

Amilyen lett mára az 1960-as években virágzásnak indult a holokauszt-ipar, olyan lett az irodalma is: értéktelen és hamis. Karrierista tollnokok hamar odataláltak a húsosfazekak mellé, és gátlástalanul költötték kalandos emlékirataikat túlélésükről és a keresztények aljasságáról.

A lengyel származású Jerzy Kosinski 1933-ban Josek Lewinkopf néven látta meg a napvilágot egy zsidó családban, lengyel katolikus parasztcsalád bújtatta és nevelte fel, egy ismerős katolikus pap hamis keresztlevelet állított ki neki, így lett Lewinkopfból Kosinski, ezért élte túl a háborút, 1957-ben az Egyesült Államokba emigrált.

Kosinski (Amerikában feleségül vett egy nála 18 évvel idősebb amerikai milliárdosnőt, halála után megörökölte a milliárdokat és feleségül vett egy német bárónőt, 1991-ben halt meg) "Painted Bird" (Festett madár, 1965) című regénye az őt és családját bújtató lengyel parasztokat mocskolja, könyvének java része a katolikus lengyel falusiak által elkövetett szadista, szexuális kínzások leírása, az erőszak pornográfiája, egy őrült szadomazohista elme terméke, ahogy józan bírálói nevezték.

Persze nem a főzsidó Elie Wiesel, aki nagyon lelkesedett érte mint a "náci korszak egyik leghatásosabb bírálatáért", és ez máris elég ajánlás volt, hogy ez a könyv váljon a holokauszt-irodalom alapművévé, ezt tegyék kötelezővé az iskolákban és az egyetemi kurzusokon, terjesszék új kiadásokban, fordítsák idegen nyelvekre, és kapja egymás után a díjakat.

A nácik koncentrációs táboraira való klasszikus visszaemlékezések egyébként legtöbbször megegyeznek az igazi Auschwitz-túlélő Ella Lingens-Reiner állításával: " Kevés szadista volt. Kevesebb, mint 5-10 százalék." Ezzel szemben az értéktelen holokauszt-irodalomban a németek mindenkori szadizmusa erősen az előtérbe nyomul. Ez kettős zsidó célt szolgál: démonizálja a németeket és az antiszemitákat, és egyúttal "dokumentálja" a holokauszt sajátos irracionalizmusát.

Nem hinné az ember, hogy a Festett madár karrierje fölülmúlható, pedig az álzsidó Binjamin Wilkomirski "Fragments" (Töredékek) című "emlékiratai" véghez vitték ezt a csodát. Ilyeneket ír Wilkomirski 1995-ben, egy holokauszt-látomásos pillanatában, a II. világháború befejezése után a 40 évvel:

"A tábor még mindig megvan, csak elrejtették és álcázták. [A svájciak] levetették az egyenruhájukat, és szépen felöltöztek, hogy ne lehessen rájuk ismerni. Csak tégy egy óvatos célzást, hogy talán, esetleg, meglehet, te is zsidó vagy - és érezni fogod, hogy ezek ugyanazok az emberek, ebben biztos vagyok. Most is ölhetnek, egyenruha nélkül is." Wilkomirski szerint a Fragments maga a végső bizonyíték arra, hogy még Svájcban - a semleges Svájcban is - meg akarják ölni a nem zsidók a zsidókat.

A hazug csaló Wilkomirskiból villámgyorsan holokauszt-kirakatfigura és túlélő zsidó hős lett, dokumentumfilmek sztárja, konferenciák vezérszónoka, a washingtoni Holocaust Memorial Museum fő adománygyűjtője. Bár komoly történészek, köztük Raul Hilberg kezdettől gyanakvással fogadták személyét és tevékenységét, gyenge hamisítványnak tartották könyvét, mégis elég volt Jonah Goldhagen lelkesedése, hogy Wilkomirski szüleménye mesterműnek minősüljön.

Miután kiderült és bebizonyosodott, hogy Wilkomirski irománya valóban hamisítvány, még utána is akadtak védelmezői: pl. Israel Gutman, a jeruzsálemi egyetem professzora, aki azt írta, hogy: "nem fontos, hogy a Fragments hamisítvány-e, Wilkomirski maga nem az, mert a fájdalma valódi".

Szomorúan nevetséges, ehhez már nincs is mit hozzá tenni.

A Fragments című koholmányt végül 1999 októberében a kiadója visszavonta a könyvesboltok polcairól. Utána a maradványokat a cég ingyenesen felajánlotta a könyvtáraknak, de a súlyos botrány után már senkinek sem kellett, ezért sok példányt bezúztak. Az amerikai Schocken kiadó, Wilkomirski amerikai partnere egy hónap múlva, 1999 novemberében követte az európai példát: így múlt ki a holokauszt-ipar egyik leghírhedtebb irodalmi remekműve.

Maga Wilkomirski is igazi hamisítvány volt, ő maga még csak nem is zsidó, hanem egy Bruno Dösseker nevű svájci ember, aki német koncentrációs lágerban soha életében egy percet sem volt. Később kényszeredetten bevallotta, hogy árva gyerekként a háborús éveket Svájcban töltötte.

Megemlíthetjük még a zsidó Martin Gray "önéletrajzi memoárját" is: a szerző "For Those I Loved" (Azokért, akiket szerettem) című könyvében részletesen leírja a treblinkai német koncentrációs táborban töltött idejét, ahol többek között az volt a feladata, hogy a "gázkamrákból kisöpörje a csontokat és a hamut."

Azonban nem sokkal a könyv megjelenése után sok európai és amerikai újság címlapjára került ez a fotó, aminek az egyik oldalán a mosolygós szerző a nemrég megjelent könyvével a kezében, a másikon, mint sokszorosan kitüntetett NKVD-s ( a szovjet KGB egyik elődje) tiszti egyenruhában látható. A szovjet Gestapoként működött sztálini titkosszolgálat nevéhez sok százezer ártatlanul meggyilkolt és megnyomorított keresztény és zsidó ember vére tapad. Később kiderült, hogy Gray műve is csalás, holokausztos kitalálmány, Gray a háborúban mint szovjet NKVD-s tiszt szolgált.

Kertész Imre és a holokauszt

A holokauszt-epika ily felületes tanulmányozása számos esetben juttatja eszünkbe a mi Kertész Imre irodalmi Nobel-díjasunkat: őt is jellemzi a holokauszt szakrális megközelítése, misztifikálása, egyediségének, racionális fölfoghatatlanságának tétele. Wieselhez hasonlóan ő is új nyelvet akar létrehozni a holokauszt leírásához, a hazug Wilkomirskihez hasonlóan ő is csaló módon úgy állítja be magát mint egy magányos gyermek-túlélőt, aki csak később jön rá arra, hogy zsidó.

Kertész Camus-rajongása közismert: Kosinskiről és Wieselről olvassuk, hogy mindketten alaposan megszórták tűnődéseiket Albert Camus-idézetekkel, ami a sarlatanizmus egyik legfeltűnőbb ismertetőjele. Elie Wiesel állítólag magának Camusnak szájából hallotta, hogy Camus nem tudja megbocsátani magának azt, hogy nem ismerhette meg a zsidók holokausztját, ezt fenséges eseményt, ezt a misztériumok misztériumát. Később Elie Wiesel egy olyan "önéletrajzi" regényt írt az Auschwitzban és Buchenwaldban átélt borzalmairól, amelyben sehol sem említi a gázkamrákat.

Ahogy Kertész Imre potenciális gyilkosait véli felismerni a berlini és budapesti járókelőkben, úgy Wilkomirski leírása is hasonló paranoiától terhes. A holokauszt-ipar "tudományos" hármasfogata: Wiesel, Gutman és Goldhagen nem csak a szélhámos túlélők legfantasztikusabb kotyvalékait viszik diadalra, hanem példás együttműködéssel tálalják elméleti síkon is a szent tan dogmáit az orránál fogva vezetett világ számára. Ugyan akkor inkvizítori kíméletlenséggel őrködik eme szent tan tisztaságán azokkal szemben, akik zsidó létükre kétségbe merik vonni.

Módszereik ismerősek Magyarországon is: érvelés helyett fenyegetés, a bíráló hangok erőszakos elhallgattatása, kiközösítése és megbélyegzése.

Mikor Finkelstein és Ruth Bettina Birn történésznő a "Nation on Trial" (Egy nemzet a törvényszék előtt) című közös könyvében kivesézte és légből kapottnak találta Goldhagen "Hitler készséges hóhérai" című művének az egész német népet bűnösnek nyilvánító vádjait, akkor hiába kínálta fel lapjait vitafórumul a neves Cambridge-i Historical Journal, Goldhagen vita helyett, bevett zsidó szokás szerint felfogadott egy londoni ügyvédi irodát, hogy beperelje Birnt és a folyóiratot rágalmazásért, és főleg azért, hogy nyilvános bocsánatkérésre és állításai visszavonására kényszerítse az írónőt.

Finkelstein sem járt jobban: kiadóját előre bírsággal fenyegették meg, ha elfogadja publikálásra a Birnnel közösen írt könyvet: "Ön nem tudja, kicsoda Finkelstein, ő egy kútmérgező, gusztustalan, öngyűlölő zsidó, egy féreg" - írta a zsidó Leon Wieseltier a kiadónak. Az amerikai és a kanadai zsidó szervezetek össztüzét azonban olyan tekintélyek hárították el a szerzők fejéről, mint Raul Hilberg, Christopher Browning és Ian Kershaw. Ezek a tudósok egyhangúlag és határozottan elutasították Goldhagen könyvét.

Finkelstein azon csodálkozik, hogy a holokauszt-ipar nevetséges fércművei és átlátszó hamisítványai ellenére sem szaporodnak el még jobban a holokauszt-tagadók. Pedig ilyenekre éppen a holokauszt-ipar szorgalmazóinak lenne szükségük, mert egy olyan társadalomban, ahol a vízcsapból is a holokauszt mese folyik, mivel lehetne másképp indokolni újabb múzeumokat, az óriásira felpuffasztott hanukákat, a népekre kényszerített zsidó ünnepeket, a történelem hamisító tankönyveket és filmeket, a soha nem véget nem érő holokauszt rendezvényeket, mint a holokauszt-tagadás rémének folyamatosan ismételt felidézésével?

Jellemző, hogy épp a washingtoni holokauszt múzeum megnyitására időzíttették Deborah Lipstadt "Denying the Holocaust" (A holokauszt tagadása) című könyvét, és a zsidók erre az időpontra időzítettek egy kellően manipulált felmérést is, amely "kimutatta", hogy mennyire általános a holokauszt-tagadás az amerikai társadalomban. Persze kijönnek a kívánt "ijesztő" eredmények, ha a holokauszt-tagadás fogalmát azokra is kiterjesztjük, akik rámutatnak a zsidó kollaboránsok szerepére, a német katonaság teljes kivonulása után védtelenül maradt drezdai polgári lakosság lemészárlására és szörnyű tűzhalálára a bombázások alatt, sőt, horribile dictu, arra is célozgatnak, hogy Elie Wiesel, vagy más megkérdőjelezhetetlen nagy ember a holokauszt-iparból mennyit profitál.

A drezdai Bombenholocaust igazi, valós, megtörtént holokauszt volt, mégis mélyen hallgat róla a győztesek oldalvizén evező zsidó kézben tartott média: a II. világháború során egyetlen alkalommal sem pusztítottak el ennyi embert két nap alatt - még a Hirosima vagy Nagaszaki elleni atomtámadásokban sem. Az 1945 február 13.-án és február 14.-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos szőnyegbombázás volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye és egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság is, amiben emberek százezrei szenvedtek borzalmas tűzhalált. A holokauszt szó a görög holokauston szóból származik, jelentése emberek elégetését, tűzben való megsemmisítését jelenti - és pontosan ez történt Drezdában.

Finkelstein az évenként ismétlődő országos holokauszt-napot, a számos holokauszt-múzeumot, köztük a washingtoni holokauszt múzeumot számba véve furcsállja, hogy még mindig nincs olyan múzeum Amerikában, amely az amerikai történelem hasonló bűntetteire, pl. az indiánok ellen elkövetett atrocitásokra emlékezne. Pedig micsoda jó kis botrány lenne abból, ha a németek Berlinben építenének az amerikai indiánok emlékére múzeumokat, és a Németországban elkövetett náci bűnökre pedig a feledés fátylát borítanák.

A visszatetsző amerikai holokauszt-kultusz állítólagos politikamentességét több történész is hamisnak és merő képmutatásnak tartja. A washingtoni Memorial Museum tervét az újraválasztás kampányát indító Jimmy Carter elnök azzal a céllal kezdeményezte, hogy kiengesztelje a zsidó szponzorait és azokat a zsidó szavazókat, akiket alaposan feldühített a palesztinok törvényes jogainak elismerésével.

A zsidóengesztelés indítéka vezette a svéd hivatalos szerveket is Kertész Imre 2002. évi irodalmi Nobel-díjának odaítélésében is. A svéd állam egy régi tartozását akarta leróni a zsidókkal szemben, kiengesztelni azoknak elégtételt sürgető utódait, akiket annak idején megállított az ország határán, mert nem akarta fölöslegesen ingerelni Németországot.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Metrószerelvények, befestveJapánban felfüggesztett börtönt kapott egy magyar és egy szlovák állampolgárságú férfi, mert metrókocsikat firkáltak össze. A két 26 éves graffitist egy Osaka-i bíróság rövid tárgyalás után 2 és fél évi, 5 évre felfüggesztett börtönre ítélte, mert szeptember 4.-én a Midosuji-i vonalon, és szeptember 14-én az Ichikawa-i metrón kocsikat fújtak le színes szprével. Takeshi Hashimoto bíró szerint a két férfi csak azért utazott Japánba, hogy több városban összefirkálják a metrószerelvényeket.

Anne Pressly...Október 21-én reggel holtan találta az édesanyja Anne Pressly újságírónőt. Pressly az Arkansas állambeli KATV tévécsatorna riportere volt. A tettes otthonában több késszúrással megölte a 26 éves riportert, a fejét felismerhetetlenné összeverte, az egyik mellét levágta, altestét felhasította és a már halott és megcsonkított nőt megerőszakolta. Az elkövetés brutális módja miatt a városban már aznap mindenki néger elkövetőről beszélt.és a gyilkosa, Curtis Vance A jóslatok igaznak bizonyultak, mikor pár nappal ezelőtt letartóztatták a néger Curtis Vance-t, aki a DNS minták hatására bevallotta a szadista gyilkosságot. Vance-nek tetszett a fehér nő, sokat látta a tévében, a kihallgatásakor indítékként azt nevezte meg, hogy olyan pornókat nézett, ahol négerek közösültek fehér nőkkel.

Drog dílerKínában halálra ítéltek nyolc néger kábítószercsempészt, a kilencedik afrikai életfogytiglant kapott. A négerek Ugandából, Beninből és Zimbabwéből érkeztek a Kínai Népköztársaságba, és a határon buktak le a fenekükbe feldugott rossz minőségű kokainnal töltött gumi óvszerekkel. Az ilyen módon csempészett kábítószert korábban dél-amerikai néger drogdílerek terjesztették el. A lenyelt, vagy a végbélbe felnyomott, kokainnal töltött és a gyomorban vagy a bélben megrepedt óvszerek már sok halálos áldozatot követeltek a pénzért mindenre képes csempészek között.

Obama misztikus születése...Sorra buknak el az amerikai bíróságokon az Obama állampolgárságát firtató perek. Eddig mindet elutasították az alsóbb kerületi, körzeti vagy állam bíróságokon - de kivétel nélkül az alperesek megfellebbezték a döntéseket, ezért az Obama-ügyek még valószínűleg hosszú hónapokig vagy évekig fogják szórakoztatni a világ közvéleményét. A washingtoni Legfelsőbb Bíróság elé eddig kettő peres kérelem került, de ők mind a kettőt "nem megalapozottnak" találták. A legfőbb bírák elé ezután egy újabb kérelem érkezett, ezt 2009. január elején fogják tárgyalni. Közben Obama barátjának, Mwai Kibaki kenyai államfő utasítására a Kenyában élő Obama rokonoknak minden kapcsolatfelvételt megtiltottak a külföldi újságírókkal, sőt a sokat beszélő mohamedán vallású Sarah Obama nagymamát, Sayid Obama nagybácsit és Auma Obama féltestvért december elején katonák családostól felpakolták egy teherautóra és eltüntették őket a Kogelo nevű falujukból.

S-125 NevaEgymásnak ellentmondó hírek érkeznek Moszkvából az Iránnak szánt, fejlett technikával rendelkező orosz S-300-as légvédelmi rakétarendszer leszállításával kapcsolatban. Az amerikai titkosszolgálatok szerint a rakétákat orosz hadihajók védelme alatt már részben Iránba vitték, a többi az orosz kikötőkben, szállításra készen várják az indulást. A Kreml viszont azt mondja, hogy még folynak a titkos orosz-amerikai/izraeli tárgyalások a rakéták ügyében, szállításra nem került sor. Gates hadügyminiszter és a Pentagon úgy gondolja, hogy Putyin miniszterelnök (és nem a Putyin kisdobosaként nyilvántartott bábelnök Medvegyev) utasítására az S-300-okat egyenesen a gyártósorokról vitték a kikötőkben szigorúan őrzött katonai raktárakba, és onnan éjszakánként pakolták fel az Iránba tartó tengerjáró hajókra. Vjacseszlav Davidenko Rosoboronexport katonai külkereskedelmi vállalati szóvivő december 22.-i nyilatkozatában múlt időben fogalmazott: "S-300 légvédelmi rendszerek a TOR-M1 rakéták után érkeztek Iránba." Pár héttel ezelőtt Putyin tíz darab aránylag modernnek mondható MIG-29-es vadászgépet adott Libanonnak ingyen ajándékba, és megkezdte a mélyen áron alul eladott 200 darab S-125-ös Neva típusú rakétavédelmi rendszerek szállítását Egyiptomnak, Vietnámnak, a burmai rezsimnek (Myanmar) Venezuelának és Türkmenisztánnak. Jigal Palmor izraeli külügyminisztériumi szóvivő "aggodalmának" adott hangot az közel-Keletre, főleg Iránba irányuló felgyorsult orosz fegyverszállítások miatt.

Namrata NayakDecember közepén megszaporodtak a keresztények elleni támadások Indiában. Hindu szélsőségesek megrohanták Namrata Nayak szüleinek házát is, botokkal összeverték a családot, majd a szekrénybe bombát raktak, mielőtt felgyújtották a házat. A meleg hatására a bomba felrobbant, súlyosan megsebesítve Nayakot, a család többi tagja sértetlen maradt és jelenleg az Orissa-i menekülttáborban él. "Karácsonyi időszak nekünk arra jó, hogy hálát adjunk a kis Jézusnak hogy megszületett, de én idén hálát adok neki azért is, mert megóvta a szüleimet és az arcomat a súlyos égésektől" - nyilatkozta a 10 éves kislány. A hinduk pénzt, élelmet és alkoholt adnak azoknak, akik megtámadják a keresztényeket és a szekerekkel odafuvarozott benzinnel vagy kerozinnal felgyújtják a házaikat. Sok ezer indiai keresztény családnak azért kellett a lakóhelyéről elmenekülnie, mert megtagadták, hogy lemondjanak a keresztény hitükről.

Gyémántos zsidóA Belgiumban élő gyémántos zsidók szokás szerint perekkel fenyegetőznek, mert az ott is utált zsidókról vicceket meséltek egy flamand tévécsatornán: "Vajon mit fognak csinálni a zsidóink, ha Antwerpenben [a zsidók kezében levő gyémántipar és kereskedelem európai központja] gázcsőtörés lesz? Beperelnek minket a várossal együtt provokáció miatt!? (...) a holokauszt nem fog ismét megtörténni, mert a zsidók már csak a világhatalomra való törekvésük miatt is szétspricceltek a földgolyó minden államába és Amerikába, így már nehezebb lesz őket vonatokon Németországba utaztatni." A brüsszeli német nagykövetség sajtóattaséja "ízléstelennek" nevezte a műsort, Philippe Geubels műsorvezető "túlérzékenységgel" vádolja a belga zsidó szervezeteket.

Engedjék szabadon Ramos Compeant!Tart a vihar a Bush elnök által megkegyelmezett bűnözők körül. Bush legutoljára négy néger kábítószer-kereskedőt részesített kegyelemben, amivel összesen 36-ra emelkedett az általa 8 év alatt kábítószeres bűncselekmények miatt elítélteknek nyújtott elnöki kegyelmek száma. A fehér szervezetek azt követelték a meglehetősen vegyes örökséget maga után hagyó 43. amerikai elnöktől, hogy kapjon elnöki kegyelmet az a két mexikói származású amerikai határőr is, akik szolgálat közben könnyebben megsebesítettek egy mexikói kábítószercsempészt. Jelenleg országos levélkampány folyik, hogy még Obama előtt kikerüljenek a börtönből. A csempész 324 kiló tisztított kokainnal a hóna alatt mászott át a határon, a felszólításra nem állt meg, hanem helyette többször rálőtt a határőrökre, akik viszonozták a tüzet, és egy golyó eltalálta a csempészt. A felháborító ítélet fellebbezés alatt van, de a hivatásukat teljesítő Ignacio Ramos és Jose Compean határőrök addig is 11 ill. 12 éves börtönbüntetésüket töltik, a lövöldözést kezdő kábítószercsempész teljes védettséget és büntethetetlenséget kapott - mert vállalta a tanúskodást az amerikai határőrök ellen az amerikai bíróságon.

Zsidó magazin címlapja:: a zsidók irányítják Hollywoodot - és akkor mi van?"Hülye vagy, ha azt hiszed, hogy nem a zsidók tartják kézben Hollywoodot" - írta nemrégiben a zsidó kézben levő Forward és a Moment nevű magazinok publicistája. A zsidó Joel Stein, a szintén zsidó kézben levő The Los Angeles Times nevű baloldali lap szerzője hosszan magyarázta ezt jelenséget. A magyar olvasók részére álljon itt egy nagyon rövid lista, aztán mindenki maga eldöntheti, hogy a zsidók vagy a nem zsidók irányítják az amerikai szórakoztatóipart, a médiát, a köz- és kábeles televíziókat: News Corporation elnöke a zsidó Peter Chernin, a Paramount Pictures elnöke a zsidó Brad Grey, a Walt Disney Corporation elnöke a zsidó Robert Iger, a Sony Pictures elnöke a zsidó Michael Lynton, a Warner Brothers elnöke a zsidó Barry Meyer, a CBS elnöke a zsidó Leslie Moonves, (Ben Gurion első izraeli miniszterelnök unokaöccse) az Metro-Goldwyn-Meyer elnöke a zsidó Harry Sloan, az NBC Universal elnöke a zsidó Jeff Zucker, a Screen Actors Guild elnöke a zsidó Alan Rosenberg, az AMC elnöke a zsidó Charlie Collier, Dreamworks Studio tulajdonosai és egyben elnökei a zsidó Stephen Spielberg, a zsidó Jeffrey Katzenberg és a zsidó David Geffen, a New York Daily News és a US News & World Report tulajdonosa a zsidó Mortimer Zuckerman, az AOL TIME WARNER elnöke a zsidó Jonathan Miller, az NBC elnöke a zsidó Neil Shapiro, az ABC csatorna elnöke a zsidó David Westin, a Viacom, a Music Television Channel és a Black Entertainment Channel elnöke a zsidó Sumner Redstone, a Fox Entertainment elnöke a zsidó Sandy Krushow, a Miramax elnöke a zsidó Harvey Weinstein, a Turner Entertainment elnöke a zsidó Brad Siegel, a 22 amerikai államban 26 nagy példányszámú újságot kiadó és több millió háztartásba kábelcsatornás híreket sugárzó Newhouse Publications elnök-tulajdonosai a zsidó Samuel és Donald Newhouse, és a zsidó Donald Newhouse egyben az Associated Press hírügynökség igazgatótanácsának elnöke is. Gyakorlatilag egy nem zsidó nagyon nehezen kap munkát Hollywoodban, a sok zsidó színész mellett minden hollywoodi szervezetnek, bizottságnak, bármilyen tisztségviselőnek, a színészek ügynökeinek, ügyvédeknek, jelmeztervezőnek, sminkmesternek, újságírónak, szerkesztőnek, laptulajdonosnak de még a gépírónőknek és a takarítóknak is zsidóknak kell lenniük.

Jézus szereti GyurcsánytKarácsony előtt Gyurcsány Ferencet népszerűsítő plakátok jelentek meg a neten "Jézus még Gyurcsányt is szereti, de mindenki más azt gondolja, hogy a Fletó egy s*ggfej" szöveggel.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

A gusztustalan zsidók 250 olyan mindenre kapható zsidót verbuváltak össze, akik egy adott jelszóra egyszerre közösültek és maszturbáltak volna a kifeszített dávidcsillagos zászlók alatt. Már minden férfi-férfi, nő-nő és néhány vegyes nemű zsidó "emberpár" részben vagy teljesen felállt a december 21-i hanuka napján induló spriccelős eseményre, mikor a lelohasztó hír megérkezett.

Kobi Drori, az International Orgasm Day szervező bizottságának szóvivője elkeseredetten tapogatta behorpadt nadrágját, miközben nyilatkozott a héber lapoknak:

"Már több hete szorgalmasan gyakoroltunk és szerveztük ezt az eseményt, mikor megkaptuk az elutasító döntést (...) mi csak a gyakorlatba akartuk átültetni a "Szerelmeskedj, ne háborúzz!" [Make love, not war!] szlogent (...) azt az üzenetet akartuk küldeni a világnak, hogy a zsidó homoszexuális, transzvesztita és heteroszexuális párok és egyének együtt, bátran, megszakítás nélkül, akár egymás szeme előtt maszturbáljanak és közösüljenek, és ilyen módon járuljunk hozzá a világbékéhez (...) fontosnak tartjuk, hogy a szerelmünket minden körülmények között félelem vagy félénkség nélkül vállaljuk egy olyan időben, mikor a "háború," az "erőszak" és a "gyilkosság" szavak többször fordulnak elő, mint a "szex," az "orgazmus" és az "élvezet" szavak."

Drori azt is bejelentette, hogy a jövő évi hanukakor ismét meg akarják rendezni az idén kútba esett közös rejszversenyt, majd a hírre felajzott újságírók tudomására hozta, hogy szervezete 2009 január 22.-én nemzetközi konferenciát rendez Tel Avivban, amire a világ minden részéről meghívtak szexológusokat, maszturbológusokat, és a szexuális életnek és a maszturbációnak az emberi lélekre és testre gyakorolt hatását kutató szakembereket.

Győri Krisztina, a SZDSZ sajtófőnöke és a Nyakó István, a Magyar Szocialista Párt szóvivője még nem nyilatkozott, hogy pártjuk részt vesz-e, és ha igen, akkor hány fővel utaznak a testvéri országba a nagy érdeklődéssel várt eseményre.

A nemi élet területén híresen gyakorlatlan Gergényi Péter rejszmester, Demszky Gábor, a gázálarcos taknyos-nyálas szex magyarországi szakértője és a Pinológus néven ismerté vált Kovács László volt MSZP elnök részvétele biztosnak tűnik. Azt azonban még nem tudni, hogy a szóba jöhető hazai közéleti személyiségek közül a hivatalos magyar delegáció tagjaként Izraelbe utazik-e Szetey Gábor és Szetey régi barátjának, fő mentorának és támogatójának tekintett zsidó származású Dobrev Klára.

Pártjukban még nem született végső döntés a Nemzetközi Orgazmus Napját "a hanuka fényei mindenki számára egyértelművé teszik a különbözőség és a sokszínűség értékeit" szavakkal méltató Fitymás Fletó, a Magyar Bérencek Szövetségének elnökének, valamint Kósáné, Kovács Magda, Havas Szófia, Lendvai Ildikó, Gusztos Péter, Szilvásy György és Draskovics Tibor orgazmusügyi konferenciára történő utazásának ügyében sem.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

A bolondos néger úr azt állította, hogy Mugabét fegyver- és lőszerszállítmányokkal, olcsón vagy ingyen adott vízágyúkkal és más tömegoszlató felszerelésekkel, katonai és rendőri "tanácsadók" segítségével a hararei és a pretoriai izraeli nagykövetségen dolgozó számtalan Moszad ügynök tartja hatalmon.

Az MDC embere azt is megpróbálta a világgal elhitetni, hogy a zsidók még az Afrikában vészesen nyomuló kínaiaknál is nagyobb befolyással rendelkeznek Zimbabwéban, és hogy a babaarcú Mugabe a zsidók segítségével, az Izrael által Mugabénak "humanitárius segélyként" küldött, a palesztinok és a magyarok ellen már jól bevált RCV (Riot Control Vehicle) tömegoszlató járművekkel és gumikerekes vízágyúkkal, és a Zimbabwe fővárosában állomásozó fegyveres zsidó "biztonsági cégeknek" álcázott magánhadseregek segítségével verték össze a szintén a zsidó állam által küldött csalásbiztos szavazatszámláló gépek és az izraeli "választási tanácsadók" hasznos közreműködésével megtartott legutóbbi választás végeredménye ellen tüntető bennszülötteket. A szerencsétlen fehér talpú feketék azóta sem értik, hogy hogy lehet az, hogy miután a zimbabwei fehérek többségét sikerrel legyilkolták, a maradékot pedig elüldözték az országból, Mugabe rendőrei és barátai között mégis túlsúlyban vannak a fekete hajú, ívelt orrú fehér embernek látszó idegenek.

Az izraeli katonai, rendőri és választási szakemberekkel együtt izraeli választási szoftverek fejlesztésével és árusításával foglalkozó cégek is érkeztek Mugabe paradicsomi állapotokat idéző országába. Például Mugabe titkosszolgálatának (Central Intelligence Organization, CIO) is felajánlotta önzetlen segítségét Joav Ezer, a Cogniview nevű zsidó szoftverfejlesztő cég egyik alapítója és műszaki vezetője, ez a palesztinokat választékos módszerekkel és szisztematikusan írtó izraeli hadsereg számítástechnikai fejlesztésére mindig készen álló kiváló szakember, aki egy már jól bevált speciális izraeli programot dolgozott át Mugabe kedvéért a zimbabwei viszonyokra. Ezer urat még az sem zavarta, hogy Mugabe korábban sokszor dicsérően nyilatkozott Hitlerről, és külföldön a palesztinok nagy barátjának szereti feltüntetni magát.

Ezer úr Kárpát-medencében már sikerrel kipróbált szoftvere az apróbb módosítások után kiválóan működött a forró éghajlati viszonyok között is, és Mugabe a választásokon az előzetes várakozásokra alaposan rácáfolva ismét kiváló eredményt ért el.

Tendai Biti, a Mozgalom a Demokratikus Változásért főtitkára, Mugabe választási ellenfele, az egyik mesemondó állítása szerint Mugabe márciusi győzelmének semmi köze nem volt a szavazókhoz, viszont annál több Ezerhez és a cége által összeállított regisztrálási listához és szavazat-összesítő programhoz, de hát ki a fene hisz egy tábortűz körül ugráló háncsszoknyás néger asszony kikupálódott fiának, nem is sokat foglalkoztak Biti úr szavaival az elbutítandó köznépet zsidóbarát hírekkel etető nagy nemzetközi hírügynökségek.

Izrael zimbabwei ügyeit egyébként nem a kis hararei nagykövetségről, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosából, a pretóriai erődítményszerű nagykövetségnek álcázott főhadiszállásukról intézik a moszadosok. A zsidók Ferihegyen is jól ismert izraeli "diplomata" útleveleket lobogtatva ingáznak a két ország között, törvények felett álló zsidó biztonsági cégek autói és fegyveres motorosai kísérik a dél-afrikai kikötőkből Zimbabwéba a diktátor Mugabénak és a népellenes, választási csalásokkal hatalomra jutott bábkormányának szánt izraeli fegyvereket, muníciót, vízágyúkat, paprikaszprés és könnygázgránátos ládákat, pajzsokat, pofavédő bukósisakokat és a tömegoszlató járműveket cipelő kamionokat.

Az össze-vissza mesélő Biti még olyanokat is mondott, hogy az Afrika természeti kincseinek kirablásából származó óriási haszon egy részéből a zsidók és az izraeli cégek Belgiumban, Hollandiában és Németországban szép nevű ingatlancégeket alapítanak, és biztonságosnak vélt európai és ázsiai országokban épített lakóparkokba, értékes ingatlanokba, földterületekbe, műtárgyakba, vállalkozásokba és helyi vállalatok felvásárlásába fektetik be.

A nagyfejű Biti minden alapot nélkülöző meséje szerint a Mossad a gyémántbányákkal szintén jól ellátott Botswanába is benyomta tokmány orrát, és a gaboronei zsidó konzulátusról szaglássza körbe az ottani terepet. Seretse Khama botswanai elnök titkosszolgálatának (Directorate of Intelligence and Security Services, DISS) nyújtott izraeli anyagi és vízágyús-könnygázos támogatásáért cserébe a hazája javáért mindent feláldozni képes, a hazugságot és a korrupciót mélyen megvető, magánszférás karrierjét a haza szolgálatának oltárán feláldozó botswanai elnök megígérte, hogy a gyémántbányák környékén sündörgő zsidó cégek védelmet és további adókedvezményeket kapnak és "minden szempontból" zavartalanul működhetnek.

Zimbabwe Mugabéja is ígért hasonlókat, sőt még azt is hozzátette, hogy a Mossad a zimbabwei csapatok által megszállt Kongói Demokratikus Köztársaság déli részeinek gyémánt- és nemesfém bányáiban és egyéb vállalkozásaiban is védheti a "külföldiek" érdekeit.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Deborah Cambell, Hitler anyukája egy Wal-Mart üzlet sütödéjében kapta meg Adolf Hitler Campbell nevű gyerekének szülinapi tortáját. A mamának előtte kis szóváltása volt egy másik hálózat üzletében, mert az ottani eladó meghallván a zsidók által az amerikaiak fejébe pumpált szörnyűnek nevezett Hitler nevet, nem volt hajlandó ilyen szövegű tortát csinálni.

Heath Campell, Adolf Hitler apja büszkén közölte az újságírókkal, hogy tudatosan választották harmadik gyereküknek az Adolf Hitler nevet, mert nekik tetszik ez a "ritka és sokat emlegetett szép német név, amit senki sem visel a világon."

A kis Dolfi a szülinapi partin barátaival együtt rövid időn belül felfalta a tortát.
Vajon mit szív Obama?
A félnéger Obama is ünnepel: ő lett a Time magazin 2008-as szavazásán az idei év "embere." Az erős kábítószer-élvező hírében álló Ob