Az iskolai uniformis- egyenruha több országban is jelen van. Ezek viselése általában évszázados hagyományokra épül. Kínában és Japánban, Angliában a nagyhírű iskolákban, a volt angol gyarmatok közül többön, de Romániában is egyre több iskolában visszatérnek a kötelező egyenruha viseletre. Lengyelországban minden 16 év alatti gyermeknek kötelezővé tették az iskolai uniformis viseletét, egy 2007-ben született törvény szerint. Magyarországon az iskolai egyenruha (a megfelelő egyensapkával, ma többnyire nemcsak a közösséghez, hanem az évfolyamhoz tartozást is jelölte) több elemi- és középiskolában kötelező volt. Hagyományosan bocskait, vagy annak valamilyen változatát viselték a fiúk. A lányok általában sötétkék rakottszoknyát viseltek matrózblúzzal, utcai felsőruházatukon a kijelölt helyen viselt iskolajelvény volt kötelező. Az 1949-es államosítások, illetve az egyházi iskolák többségének bezárása után ez átmenetileg megszűnt. 1957-től több iskolában, gimnáziumban bevezették az iskola jelvényével díszített egyensapka viselését.

Az egyenruha viselésnek legfőbb előnyei: a) összetartóvá tesz egy-egy közösséget, b) a közös célok megvalósítását is segíti a közösség egyenruházata, c) amennyiben hagyományokra épül az egyenruha, akkor a hagyományokkal is könnyebben azonosul a diák. Néhány érv még amellett is szól, hogy így olcsóbb az iskolai ruházkodás, és csökkenti a gyermekek felesleges divatozását. Az ellenzők ezzel szemben rabságnak, elszemélytelenedésnek tartják az uniformist.

A formaruha elsősorban a közösséget erősíti. A sok közösség összefonódásával pedig a társadalmat. Az iskola felelőssége az, hogy a formaruha használata mellett is felszínre hozza a gyermekek egyéniségét, egyéni képességeit. A formaruhával kapcsolatos ellenérzés furcsa sztereotípiákból adódik. A szóba került országok közül például Japánban, vagy a nagyhírű angol iskolákban egyenesen büszkeség formaruhát viselni, és ma is szívesen és örömmel veszi fel a diák, például iskolák közötti sportversenyek alkalmával, iskolája jelvényével vagy nevével díszített pólóját, sapkáját vagy melegítőjét.

Hogy erre a magyar társadalom ma mennyire nyitott, attól függ, mennyire kötődik közösségéhez. A közösséghez kötődés erkölcsi kérdés. Úgy vélem, az iskolára jellemző formaruha viselésének bevezetése egyrészt szocializációs érettség, másrészt etikum kérdése.

Elsőként – minél hamarabb és a lehető leggyorsabban – azoknak az erkölcsi, lelki, magatartási alapoknak a megteremtése fontos, amelyek az összetartozás örömét a lélekben adják meg. Ez a „benső egyenruha” a haza, a magyar múlt szeretetének, a keresztény erkölcsiségnek az alapja. a múlt ismeretének és egy magas tudásnak a formaruhája. Ha ez megvan, nincs ellenállás az összetartozás külső kifejezésével szemben sem.

A tanulók egyenruhája kevés, ha a pedagógus-társadalom nem újul meg. Ezt is haladéktalanul és következetesen meg kell kezdeni. A Katolikus Nevelés Kongregációja 1977-ben külön dokumentumban kiemeli, hogy nem annyira a tananyagtól függ, milyen emberré nevel az iskola, mint a pedagógus személyiségétől. Ezzel párhuzamos az egyenruha viselése.

Mészáros Domonkos