Közlemény Molnár Norbert a pozsonyi Új Szó főszerkesztőjének cikke kapcsán

Fenti szerző november 5-én közzétett cikkének a címe igazi telitalálat: „Gyűlölet a négyzeten”. Ezen túlmenően persze mind az engem, mind a többi Magyarországról a november 1-i dunaszerdahelyi DAC mérkőzésre érkezett szurkolót érintő meglátásai súlyosan tévesek, és mélyen sértőek. De a cím az stimmel, mert úgy tűnik, ő aztán kérlelhetetlenül gyűlöli a magyarországi magyarokat (főleg a hazafias érzelműeket), és valamiért különösen engem. Mert afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy a Magyarországról az aznapi meccsre érkezők egytől-egyig olyanok voltak, akik minden körülmények között felvállalják a magyarságukat, akik mindig kiállnak a magyarságot határokon belül vagy kívül ért igazságtalanságokért, és akik igennel szavaztak a 2004-es határon túli magyarok magyar állampolgárságáért rendezett népszavazáson (magam rengeteg munkát fektettem ennek a kampányába, az ellenzők még az autómat is leöntötték ezért „hálából” kromofággal). Nos ezeket az embereket Molnár Norbert „nemes” egyszerűséggel csak „frusztrált gyűlölethorda”-ként definiálja.

Nézzük az engem ért primitív vádakat, elsőnek a büntetőjogi kategóriába esőket. „Ugyanez a Budaházy Magyarországon évek óta autóborogatást, néha MTV-székháztámadást szervez, s ebből jól él.” „…hazafelé, valószínűleg útközben lefestette a pilisszentkereszti Mlynky táblát…” (az első verzióból a „valószínűleg” még hiányzott, azóta finomított rajta az Új Szó online-on).

Ezen igaztalan kijelentésekre körülbelül annyi bizonyíték van, mint a szlovák rendőrök „jogszerű beavatkozására” november 1-én, de ez Molnár Norbertet egyáltalán nem zavarja. Tulajdonképpen nem is értem, hogy kerültem én ennek az ügynek a középpontjába az ő szemében? Egyszerű magyarként mentem ki, nem voltam még csak szervező sem, az utolsó pillanatban dőlt el, hogy egyáltalán tudok menni, és van egy hely az egyik barátom autójában. Egy voltam csupán a sok között a lelátón. Mindössze az történt, hogy a DAC stadionban kirobbant események legsűrűbb forgatagába kerültem, és ezért saját tapasztalatot volt „szerencsém” szerezni a szlovák rendőrök magyarellenes brutalitásából.

Nem tudom elképzelni sem, hogy ahhoz, hogy Szlovákia „…a szlovákiai magyarok számára lassan élhetetlenné válik…”, ahhoz mi ott hogyan járultunk hozzá? Ha valóban ez a helyzet, akkor abban sokkal több szerepe van a szlovákiai magyarok tesze-tosza tehetetlenségének, mint nekünk, sőt úgy gondolom ezt a november 1-i „újabb támadáshullámot” most éppen mi fogtuk fel helyettük a szó szoros értelmében (a szlovák rendőrség ugyanis a túlnyomórészt magyarországiak által feltöltött szektorra rontott rá). Érdekes lenne tudni, hogy vajon mire gondol a – velünk ellentétben – igazából frusztrált főszerkesztő, amikor azt írja, hogy „Mert azt, amit Budaházy és ezres bandája szabadidejében tesz, Szlovákiában kormányszinten teszik munkaidőben.”. Ezek szerint Slotáék munkaideje „autóborogatással” és „székházostrommal” telik ő szerinte? Jobb lesz, ha vigyáz az ilyen párhuzamokkal, mert még Slota „úr” kedvet kap az autójára vagy az Új Szó szerkesztőségi épületére.

Úgy tűnik, fel kell világosítsam az Új Szó szerkesztőségét, meg a hasonlóan „autentikus” forrásokból tájékozódókat. Én egy réges-régi magyar család sarja vagyok, az őseim évszázadok óta harcolnak ezért a kárpát-medencei magyar hazáért. Nekem nem azért fáj elsősorban Trianon, mert a határon túlra szakadt magyaroknak rossz vagy nem rossz (bár velük is együtt érzek mindenben), nekem azért fáj elsősorban, mert úgy érzem, az én földemet vették el.

Az én családom Ung környékéről származik, már az 1200-as években ott katonáskodtak az őseim. Ha Molnár „úr” veszi a fáradságot, és megnéz egy Szlovákia-térképet, akkor a keleti részén az ukrán határ közelében megtalálja a ma is magyarok lakta Budaháza (szlovák nyelvű térképeken Budince) nevű falut. Ezért egyáltalán nem vagyok kíváncsi a kioktatására felvidékkérdésben. De hogy még megdöbbentőbbet mondjak. Anyai nagyapám és felmenői pilisszántói tótok. Ma is ott élnek szép számmal ezen ági rokonaink, akikkel jó kapcsolatokat ápolunk. Úgyhogy sejthető, hogy nem én leszek az első, aki táblát megy festeni egy ilyen ügy kapcsán (bár meg tudom érteni az elkeseredett dühét annak is, aki ezt tette).

De ennek ellenére azt is megmondom őszintén, hogyha a magyarországi tótság nem ítéli el a Dunaszerdahelyen történt szlovák rendőrterrort (nem azt mondtam, sok csúsztató hanggal ellentétben, hogy felelős lenne érte, mert nyilván nem az), akkor lehet, hogy én leszek a második. És egyáltalán nem érdekel, hogy hány szlovák zászló ég el ezután, vagy hogy a nagykövetség felgyullad-e, főleg annak az arrogáns pofátlanságnak a fényében, amit a szlovák hivatalos szervek azóta folytatnak az ügy kapcsán. És a kedves „üresfejű” úr képzelje el, hogy szabadidőmben – hogyha néha akad – inkább magyar hagyományőrzéssel foglalkozom, vagy a házam körül dolgozom, és nem dőlök le a TV elé, mert már szinte egyáltalán nem is nézem azt. Lám, lám így jár, aki az engem gyűlölő magyarországi bal- meg jobboldali liberális médiából tájékozódik, ahelyett, hogy venné a fáradságot, és legalább utánanézne mielőtt nekiáll mocskolni, hogy akit mocskol, az kicsoda is valójában.

A büntetőjogi kategóriájú rágalmaiért Magyarországon bíróságon vennék elégtételt, hogy ezt a Szlovákiának nevezett műállam keretei között érdemes-e megkísérelni (mert sajnos ott kell), arról még egyeztetek jogászokkal, a többi sértegetésért pedig remélem lesz lehetőségem egyszer Molnár „úr”-ral szemtől szemben találkozni, mint férfi a férfival.

Budaházy György

Az ominózus cikk itt olvasható.

(Szent Korona Rádió)