A dunaszerdahelyi magyarverés és az arra adott reakciók egyaránt felháborítóak. Nemcsak a „magyar” kormány árulása miatt nyílik ki a bicska sokak zsebében, hanem bizonyos körlevelek nyomán is, amelyekben mindenkit provokátoroznak, aki csak jelen volt a meccsen magyarként. Ezen körlevelek és a nemzeti oldalon sajnos nagyon elterjedt provokátorozások nyomán született ez az igencsak megszívlelendő közlemény.
A MAGYAR-TURÁN SZÖVETSÉG NEVÉBEN (42 magyar hagyományőrző és harcművészeti csoport nevében )
A FELVIDÉKI MAGYAR ÖSSZEFOGÁS TÁRSASÁGA NEVÉBEN
Az meglehet, hogy a Dunaszerdahelyen elkövetett gyáva,szlovák rendőri gaztett a mai magyar nemzetáruló kormány érdekeit szolgálja (illetve azok példájából is fakad) és talán a magyar titkosszolgálatnak is lehet köze hozzá!!(Sőt !) Azonban senkinek ne legyen a felől kétsége, hogy mindez a szlovákok ( ma már lehet mondani szinte általánosítva vonatkoztatva a szlovákok döntő többségére ) beteges, paranoiás magyargyűlöletéből fakad. Mindenütt, minden adandó alkalommal, a legváltozatosabb módszerekkel próbálják megfélemlíteni a felvidéki magyarságot és a mellettük kiállókat! A körülmények erre néha csak rájátszanak, illetve ezt bizonyos körök meg is próbálják kihasználni !
Azonban minden józanul gondolkodó magyar hazafinak ki kell állnia a magyarokat gyalázók ellen ! Mindenkor, minden magyarokat ért jogtiprás és provokáció ellen fel kell lépni erélyesen, minden körülmények között !!!
Azok a közösségek amelyek nem lépnek fel az őket ért támadások ellen és nem emelik fel a szavukat a jogtiprások kapcsán - idővel, folyamatosan egyre nagyobb mértékű atrocitásokat kell , hogy elszenvedjenek ! - ez örök történelmi tanulság.
Az utóbbi években profi módon folyik a magyarság összezavarása.
A legújabb taktika az hogy, soha semmit nem csináló, semmi mellett soha nem kiálló látszatszervezetek, (ál)szakértők, megélhetési jogvédők és médiabohócok hada bizonygatja: mindenki provokátor, fizetett bérenc aki tiltakozik, felemeli a hangját, és főleg ha tesz is valamit a jogtalanságok, a szemenszedett hazugságok és csalások, valamint a nemzetgyalázás ellen. Mindenkit inkább a passzív kivárásra vagyis inkább a beletörődésre agitálnak. Lihegnek a médiákban, küldözgetik a körleveleket: - A különböző helyeken tiltakozók (esetleg ellenállók) úgyis mind huligánok, vagy ügynökök !
Írják, mondják ezt a valódi ügynökök és bérencek . . . néha pedig az általuk megtévesztettek is (boldog mosollyal az arcukon, hogy most végre valami fontosat közölnek a többiekkel ) Provokátorok,besúgók minden nagyobb rendezvényen, megmozduláson vannak és sajnos lesznek is. Ezen azonban felül kell emelkedni (nem Ők irányítják az eseményeket és sokkal kevesebben vannak mint azt sokan gondolnák ! ) emiatt nem szabad lemondani a véleménynyilvánítás jogáról!
Az 1956-os forradalom első napjaiban a kommunista hatalom propagandája azt terjesztette, hogy az utcákon provokátorok és imperialista ügynökök szítják a feszültséget és próbálják aláásni az államrendet ! Ma nem ezeket a " propaganda munkásokat" ünnepeljük a megemlékezéseken . . . ( legalábbis a nemzet jobbik része ) Tényleg könnyebb otthon ülni a TV előtt (és veszélytelenebb is), fánkot enni és mindenkit "lebérencezni". Meg hát valljuk meg, így könnyebb a lelkiismeretünkkel is elszámolni, mi miért nem vagyunk ott (- "de hát ott úgyis mindenki bérenc . . . " )
Némelyikünk akkor elgondolkozik: - tiltakoznak, gyülekeznek . . . talán igazuk van!- akkor egyesek odalépnek az ablakhoz és egy futó pillantást vetnek kifelé: -"hideg van kint, fúj a szél is"- ááá, fázzanak a bérencek )
Ezen levelemmel nem kívántam senkit megbántani csupán gondolatébresztőnek szántam a jóakaratú hazafiak számára. Akinek nem inge ne vegye magára . . ( akinek igen, az pedig inkább a vizeslepedőt húzza magára ! )
Minden hír és híresztelés esetén, illetve hozzánk befutó levél kapcsán (főleg ha azt továbbítani kívánjuk ) gondolkodjunk el egy pillanatra. A hírben, közleményben mennyi lehet az igazságtartalom és továbbítása kinek az érdekeit szolgálja valóban !
Szebb Magyar jövőt !
Bíró András Zsolt
( A Magyar Kurultáj főszervezője)
(Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
4 perc
14 perc 10 mp.
20 perc 43 mp.
22 perc 31 mp.
23 perc 31 mp.
30 perc 44 mp.
32 perc 35 mp.
36 perc 51 mp.
40 perc 2 mp.
41 perc 3 mp.