Német baloldali képviselő: "Izrael ne fenyegesse Iránt!"

"Izrael az, aki folyamatosan fenyegetésekkel él Iránnal szemben, nem pedig fordítva."
Irán címereIrán címere

Paech kiemelte Irán jogát a saját urándúsításra, ami nem adhatna okot a zsidóknak az Iránnal szemben történő katonai fellépésre.

"Izrael az, aki folyamatosan fenyegetésekkel él Iránnal szemben, nem pedig fordítva." - nyilatkozta Norman Paech, a német Baloldal (Linke) párt képviselője a berlini Der Tagesspiegel napilapnak.
"Szinte minden héten, az izraeli katonai vezetőség vagy a politikusaik katonai fenyegetésekkel dobálóznak." - tette hozzá a Baloldal párt külügyi biztosa.

Paech kiemelte Irán jogát a saját urándúsításra, ami nem adhatna okot a zsidóknak az Iránnal szemben történő katonai fellépésre.
Sürgette az atomhatalmakat, név szerint Izraelt, Pakisztánt, Indiát és az Egyesült Államokat, hogy végre számolják fel az atomfegyver-arzenáljukat.

A képviselő hangsúlyozta: Irán nukleáris programjáról tárgyalni kellene mielőbb, és visszautasította a nyugati országok követelőzését az iráni urándúsító program felfüggesztésével kapcsolatban. Az Egyesült Államoknak szerinte párbeszédet kellene kezdeményeznie Iránnal, amelynek első lépése az embargó feloldása és az állam biztonságának garantálása lenne.

(IRNA nyomán KM - Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Kedves Nephrotete,
Valóban vannak szépszámmal Floridában is, akik leginkább Jew Yorkból vackolnak le. Anélkül, hogy számháborút játszanék, megjegyzem, hogy nekem még 1 is soknak tűnik, s feltételezem, te sem eredtél a nyomukba. A statisztika pedig szerintem a vallásos zsidókra vonatkozik, nem pedig akik származásuk szerint bibsik. Mint tudod, ott ezt külön kezelik.
Ami a délieket illeti, nem egy zúgolódós fajta, inkább cselekszik. Azt mondják -főleg a négerek-, hogy a legrasszistább állam éppen Texas, ahonnan a párom is származik. A kU-Klux-Klán a mai napig él, s nem hiszem, hogy adott esetben nagyon kesztyűs kézzel bánna a zsidókkal. Persze Texasban nincs is túl sok belőlük.
Ha gondolod, küldd el privátban a könyved címét és a kiadót, megköszönném.
Az USA annyiból fontos, hogy bizony a mai napig irányadó itthon is.
Remélem, -most ,hogy a neoliberális gazdasági modell megbukott- az itteni zsidók is kisebb pofával lesznek!

Szebb jövőt!

#2

Kedves Dárius56!

Sajnálom, de a statisztika helyett én a saját szememnek hiszek. Mellesleg Florida is tele van velük. Virginiai is szép számmal dicsekedhet belőlük.
Persze az ország belseje felé haladva csökken a számuk - hisz őket sose érdekelte a mezőgazdaság, vagy az ipar, csak olyan szinten, hogy mennyi hasznot lehet belőle húzni -, amint ezt én is írtam, de ennél is nagyobb baj, hogy minden téren a markukban tartják a hatalmat. A politikában, a gazdaságban, a tömegtájékoztatásban, sőt még a tudomány is az irányban fejlődik, ami az érdekeiket szolgálja.
Ha éltél itt, akkor ezt neked is tudnod kell.
Tudod, a Maison-Dixon vonal szerintem ma is létezik, ha nincs meghúzva is a térképeken.
A déli emberek mások, akiket legalábbis én megismertem.
De nem hiszem, hogy a zúgolódáson kívül más is történne.
Érdekes módon, látod, éppen a Polgárháborúban indul a regényem, ami jelen pillanatban nyomtatás alatt van otthon, s ha minden jól megy, a karácsonyi könyvásárra megjelenik.
Ezzel nem reklámozni akarom, hisz kevés pénzem volt a nyomtatás finanszírozására, így kis példányszámban fog megjelenni.
Mindegy, most nem is ez a lényeg, sőt nem is az USA, hanem az otthoni helyzet.
Már nem tudom, mennyit fohászkodtam a Mindenhatóhoz, hogy bárcsak megoldódna! Mégpedig a Magyar Nemzet javára!

#3

Kedves Nephrotete,
Biztos lehetsz benne, hogy a nép itt is épp oly tudatlan, mint ott, itt is azt látja, amit láttatni akarnak vele.
Egyébként a hivatalos statisztika szerint az USA lakosságának 1%-a zsidó, ami persze az általad felsorolt területekre koncentrálódik.
Délen szinte egyet sem találsz, s lássuk be, ez a kontinensnyi ország a maga 300 milliós lakosságával, jelentős lélekszám. Egyébként a spanyolajkúak jelenleg a legnagyobb számú kisebbség, már meghaladta az afroamerikait.
Ismervén az amerikaiak lelkivilágát, én nagyon bízom bennük! Nem lesz könnyű csata, de legyűrik.
Szebb jövőt!

#4

Kedves Larose,
Az, hogy ez a majom kinek, minek hazudja magát, érdektelen, fogalma sincs a származásáról. Persze ahonnan ő jött, nemigen törzskönyvezik ezeket.
Annál undorítóbbat egyébként nem tudok elképzelni, mint amikor valaki nem zsidó, de mindenáron meg akar felelni nekik.
Na, azok a legrosszabbak! Ilyen a magyar parlament jórésze.
Számszerint nem tudom hány zsidó él az USA-ban, Jew Yorkban vannak szépszámmal az biztos. A párszáznál azért jóval többen élnek ott!
Persze ezt is, mint mindent hamisítják.
Az emberek egyáltalán nem hülyék -bárhogy igyelszik az európai sajtó ezt elhitetni velünk-, sőt a saját érdekeiket sokkal jobban tudják képviselni, mint mi magyarok.
Az már más kérdés, hogy a világ dolgaiban mennyire tájékozottak, de az biztos, hogy a jólétük fenyegetettségét nem fogják szó nélkül tűrni, mint pl. itt Magyarországon.
Ez személyes tapasztalatom, mivel kint éltünk az USA-ban.

Szebb jövőt mindkét nagyszerű népnek!

#5

Kedves Emese,
Köztudott, hogy a bibsik jóváhagyása nélkül senki még csak a közlébe sem kerülhet az elnökválasztásnak, ezzel együtt komoly hangok vannak az USA-ban (főleg délen), akiknek már kissé kezd büdös lenni a fene nagy Izrael támogatás.
Ami Obamuttot illeti, a karakánság távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől, de érzésem szerint nem lesz hosszú ideig elnök -ha egyáltalán megválasztják, de várjuk ki ennek a végét-, s pont a fajtársai fognak leginkább lázadozni ellene.
Szerencsére az USA-ban nincs még gyűlöletbeszéd törvény, azt beszélsz, amit akarsz, a holokamut is meg lehet kérdőjelezni.
Nagyon bízom benne, hogy egyszer csak megrázza magát ez a nagyszerű ország, s levedli magáról az élősködőket!
Szebb jövőt!

#6

Rosszul gondolod, larose. A nép itt tudatlan, akként vélekedik, amit elhitetnek vele.
Nem beszélve a zsidók lélekszámáról.
Nézd csak meg Brooklynt, New York egyik legnagyobb kerületét, hogy kik lakják?
Ugyanígy Queens, Long Island, Staten Island és Manhattan felét.
Talán Bronx az egyetlen kerület, ahol nem élnek zsidók.
California tele van velük, sőt mindkét parton a többi államok is, csak nem mindegyik a haszidok közé tartozik.
Mellesleg a haszidok feltekerik a pajeszukat a fülük mögé, általában a szemüveg szárára, ha bemennek Manhattanbe dolgozni.
A szomszédos New Jersey is tele van velük, igaz, inkább a New Yorkhoz közeli települések.
New York államban is nem egy települést csak ők lakják.
Amúgy egy 24 éves zsidó anya mellett legkevesebb négy gyereket látsz, kettő babakocsiban, a másik kettő már jár.
Boro Parkban - Brooklyn egyik része, mégpedig a legnagyobb és legsűrűbben lakott -, a zsidó családok átlagos létszáma kilenc fő. Van ahol csak öt gyerek van, de van ahol tizenegy, sőt a tizenhárom sem ritka.
Egyébként Brooklynban saját rendőrségük van, csak a közúti ellenőrzést végzi a városi rendőrség.

#7

Obama egy beszédében félig zsidónak valotta magát. No ennyit erről a "rengeteg" zsidóról! Dehogy vannak ezek annyian, mint ahogy elhitetnék! Az USA-ban is csak néhány száz bankár család van belőlük. Persze azok mindent bitorolnának már. De ott sem hülye az emberek jórésze.

#8

Kedves Dárius56! Bár USA is azt tenné, de ott vannak a legtöbben és már Obama is megkapta az instrukciókat. Kellett egy színesbőrű elnök akinek vissza élhetnek múltjával, így már is a karmaik között van, ha nem lesz olyan karakán, hogy nemet mer mondani nekik. Nagy árat fizetne érte ezt tudjuk, jól, de a hazájáért megérné. emese

#9

Emese,
Szerintem Kína, az arabok és talán Oroszország is függetleníti magát a "póktól", de az sincs kizárva -ahogy Kardos is írta-, hogy még az USA-ban is felébrednek, oszt kisöprik őket.
Szebb jövőt!

#10

Dárius56! A svédcsavarról, hallottál, meg a szürkke emienciásokról. Vajon kik lehetnek a háttérbe, hiszen mint a pók a hálóját úgy fogják behálózni a világot. Bár Kínába nem vagyok olyan biztos. emese

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

Éjfél

0:00–0:15
Himnusz, Ősi Himnusz, Székely Himnusz, Hiszekegy, Szózat.
(Éjfél)
Most hallható:
Tritonus - Indujj el egy úton MV: Honvéd

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Hegylakók (ismétlés)

2:00–3:30

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!