Degenerálódik Anglia: külön iskolát akar minden bevándorló népség

Ezúttal egy iszlám iskola építéséről van szó.

A nagy-britanniai Al-Habib Iszlám Központ azzal a javaslattal fordult a délnyugat-angliai Swindon város önkormányzatához, hogy a település egyik elemi iskoláját alakítsák át kizárólagosan muszlim tanintézménnyé.

Meglepő módon az iszlám vallás egyre gyarapodó számú követői körében is sokan kételyeiket hangoztatják.

„Meglepődve hallottam az iskolával kapcsolatos tervekről – mondja Azim Khan, a városka egyik iszlám szervezetének vezetője –, mivel a helyi muzulmánokat egyáltalán nem kérdezték meg ebben az ügyben.” Márpedig, mint a vallási vezető mondja, csakis a Swindonban élő muszlimok tudják megmondani, szükség van-e egyáltalán egy iszlám elemi iskolára a városban. Azim Khan szerint sokkal nagyobb lélekszámú muszlim közösségek élnek olyan helyeken, ahol egyáltalán nincs iszlám tanintézmény a környéken. „Így például Birmingham igen csak jelentős számú muzulmán kisebbsége sem tart fenn iskolát – folytatja Khan –, márpedig Swindon kis város, kérdéses egyáltalán, lenne-e elegendő számú jelentkező és tanár?”

A helyi muzulmán közösség tagjai számára gondot jelent, hogy iskolájuk a város szélén, nehezen megközelíthető helyen lenne. Maga az ötlet mindamellett persze általában népszerű a mohamedánok körében. Raj Aga, aki egy üzlet tulajdonosa, úgy véli: az elképzelés maga jó, de az iskola túl messze van a város központjától, illetve a muzulmánok lakta negyedektől. Egyelőre még keveset tudni arról is, miféle tanrend szerint folyna az oktatás a tanintézetben, és milyen alapon válogatnák ki a felvételre jelentkező gyerekeket?

Coun Justin Tomlinson, a swindoni képviselőtestület tagja viszont határozottan ellenzi a muzulmán iskola felállításának ötletét. Mint mondja, a város nem muszlim lakói nem szeretnék, ha a tanintézmény létrejönne. Az utóbbi időben számos tanár-érdekképviseleti szervezet javasolta, hogy semmiféle felekezeti jellegű iskola alapítását nem engedélyezzék a hatóságok, mivel az ilyen típusú vallási tanintézmények – véleményük szerint – aláássák a társadalom stabilitását. (ezt a mondatot kiemelve ajánljuk a magyarországi zsidó iskolák figyelmébe - a szerk.) Angliában 6908 elemi iskolát működtetnek a keresztény felekezetek. A tanintézetek döntő többsége az anglikán, illetve a katolikus egyház felügyelete alatt áll.

Ezen kívül van még az országban 37 zsidó, hét muszlim és két szikh tanintézet 6-14 éves gyerekek számára. A muzulmán szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy Nagy-Britanniában legalább 400 ezer azoknak az iszlám vallású gyerekeknek a száma, akik brit állami vagy egyházi iskolába kénytelenek járni, ahol hitüket, sajátos szokásaikat és hagyományaikat nem tisztelik, sőt helyenként egyenesen semmibe veszik.

Ha más oldalról nézzük, ez maga a szegregáció, az elkülönített oktatás ami ellen kis hazánkban az összes jogvédő kézzel lábbal tiltakozik. Várjuk mikor szólalnak fel az angliai kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés miatt Mohácsi Viki és társai. É.-szerk.

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Az Európai Unió jelenlegi huszonöt országának muszlim lakossága az összlakosság 3,7 százalékát teszi ki, de egyes országokban, így különösen Franciaországban és Németországban az arány lényegesen magasabb. A jelenlegi demográfiai tendenciák és bevándorlás mellett a század végére a muszlim lakosság aránya elérheti az ötven százalékot (az említett országokban sokkal előbb), és két évszázad múlva Európa gyakorlatilag muszlim lesz, mert az eredeti európai lakosság (az 1,5 alatti teljes termékenységi ráta miatt) a jelenleginek a tizedére csökken.

Az Európai Bizottság anyagai Európa elöregedéséről (őszüléséről) beszélnek, amit a tömeges bevándorlás ösztönzésével kívánnak kompenzálni (évi 1,6 millió főről szólnak az elképzelések), amit az ENSZ, de még a vezető amerikai körök is támogatnak. A Financial Times külpolitikai szerkesztője szerint Európának szüksége van a bevándorlókra. Ezzel szemben viszonylag egyszerű demográfiai modellel bizonyítani lehet, hogy ez nem így van. Sajnos Európa nemcsak "őszül", hanem kihal. A tömeges bevándorlás csak akkor jelentene változást, ha a bevándorlók termékenységi mutatói lényegesen magasabbak maradnának, mint a jelenlegi európai népességé. Ez viszont lakosságcserét, de azzal egyben az európai kultúra lecserélését is jelenti. Akik tehát a tömeges bevándorlást megoldásként ajánlják, azoknak fel kellene hozniuk egy jó érvet arra, mi indokolja, hogy Európa feladja két és fél évezredes kultúráját.

#2

Szerény véleményem szerint, amikor valaki bevándorol egy országba (általában maga dönti el, hova?), akkor kutya kötelessége alkalmazkodni, beilleszkedni.
Amikor azt az országot választja, akkor elfogadja az ottani szokásokat, törvényeket.
Ha ez t nem akarja, akkor jobb, ha elmegy.
Ilyen egyszerű.
Szebb jövőt!

#3

Így kell népeket eltüntetni. Ha ezer féle iskola és tanrend van egy országban, akkor nem tudni melyik nemzeté az ország. Pont ez az elérni kívánt cél. A sokféle szokás iskolákban való dédelgetése, fenntartása egyik nemzetnek sem jó. Ebből csak viták, ütközések lehetnek. Ez is csak a megosztást szolgálja.

#4

Elszomorít amit Turul barátunk mondott,van benne igazság sajnos,bár ne lenne,hiszen azok a nagyon buta emberek akik fent ülnek a Parlamentben,mindent megtesznek,csak az ő zsebük nagysága gyarapodjon.
Meg kell dönteni a mostani kormányt,csak olyan sok kishitű embert ismerek,akik nekik mindegy.. . szóval,remélem egyre nagyobbak leszünk Nemzeti Ellenállás!

#5

Mo-ra is ez fog majd várni ha beengedjuk a kissebsegeket pl:kínaiak aztán majd elszaporodnak, lesz egy 2. trianon, kitalálnak vmi történelmi baromságot és még kisebb lesz az országunk Sad

#6

Remélem a cím nem Szent Korona Rádiós kitaláció...

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!