Obama ükapja lengyel misszionáriust evett?

Már viccelni sem lehet a lengyeleknél Obamáról.
Úgy tűnik az emberhús tényleg jótékony hatással van a kinézetre...Úgy tűnik az emberhús tényleg jótékony hatással van a kinézetre...

Már másodszor figyel oda a közvélemény, hogy egy lengyel politikus az új amerikai elnök színén tréfálkozik. Ezúttal állítólag a külügyminiszter kannibálozott.

Egy jobboldali ellenzéki (Pis-párti) lengyel képviselő szerint az ország külügyminisztere több politikus jelenlétében a következő viccet mesélte: "Tudták, hogy Obamának lengyel gyökerei is vannak? A nagyapja egyszer megevett egy lengyel misszionáriust".

A történetet kiszivárogtató Witold Waszczykowski vizsgálatot követel. Radoslaw Sikorski még nem reagált a vádra. Ugyanakkor a posztkommunista ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) frakcióvezetője azt mondta, hogy ő a PiS elnökétől, Jaroslaw Kaczynski volt kormányfőtől hallotta a viccet.

Nem ez az első vicc Obama kapcsán a lengyel közéletben. A PiS nemrégiben fegyelmi eljárást indított a párt egyik parlamenti képviselője, Artrur Gorski ellen, aki az amerikai elnökválasztás után állítólag azt találta mondani, hogy Obama választási győzelmével "véget ért a fehér ember civilizációja".

(index)

Hozzászólások

#1

Kedves Eszter,
Köszi a forrást, de a wikire is azt teszik fel, amit el akarnak hitetni az emberekkel.
Engem a valóság érdekelne, de már az USA-ban dolgoznak az ügyön.
Mint már írtam, az Alkotmánybíróságon december 1.-ig be kell mutatnia az eredeti anyakönyvi kivonatát. Persze az is előfordulhat, hogy picit belejavítanak.
Így, vagy úgy a valóság ki fog derülni, csak idő kérdése.
Csupán azért faggatóztam a zsidó származása felöl, hogy elkerüljük a paranoiát, miszerint akit nem kedevelünk, azt máris "lezsidózzuk".
Nekem egyébként totál mindegy, hogy zsidó-e, nem kedvelem és ennek semmi köze a zsidósághoz.
Szebb jövőt!

#2

girigáré

Eszter Kedves!
Már megbocsássék, de most az egyszer félig-meddig egyetértek: idézet magácskától: "hová jut ez a világ, ha az amerikai elnök félig fekete, meg még GÓJ is?" Arról nem is beszélve, hogy a harmadik fele -larose szerint - zsidó! Úgy a! Sokoldalú!

#3

girigáré

larose! Hol olvastad, vagy ki mondta, hogy Obama félig zsidó!
Bár az lenne! A pontos neve Barack Husszein Obama! És muszlim!! Te pedig megszólalásod és tájékozatlanságod alapján: seggfej!! He-he!

#4

Eszter! A kipa csak népviselet, nincs sok köze a valláshoz, az a jelenet csak kampányfogás volt.

#5

Kedves Dárius!

Itt van egy angol wikipédia-cikk Obama anyjáról:
http://en.wikipedia.org/wiki/Ann_Dunham

Nem tudom mennyire tudsz angolul, de kb az van benne, hogy egy nagyon befolyásos amerikai családból származó nő - rokoni kapcsolat fűzte pl. Dick Cheney egykori alelnökhöz, igaz távoli. Ez a nő antropológusként ellátogatott Hawaii-ra ahol megismerkedett a néger Obamával és megszületett a drága pici fiúk... Az, hogy félig zsidó-e jó, kérdés, de az tény, hogy Obama kipában feszített a siratófalnál, szóval bármi előfordulhat. Smiling Elég durva lenne, ha az amerikai elnök félig fekete meg még gój is, hát hová jut ez a világ Eye-wink.

#6

Larose,
Köszi, nekem ennyit nem ér meg a dolog, azt hittem van egy konkrét cikk. Az ki van csukva, hogy én ennek a majomnak a választási beszédeit meghallgassam! Sad Sad Sad
Egyébként -mint már írtam valahol- szilárd meggyőződésem, hogy fogalma sincs a származásáról. Azokban a körökben nem vezetnek pontos adminisztrációt.
Tőlem egyébként akár zsidó is lehet, édes mindegy. Sajnos így is, úgy is a zsidók rángatják, ehhez képest huszadlagos a pedigréje.
Szebb jövőt!

#7

Darius

El kell kalandoznod azokra az USA beli honlapokra, ahol a választási győzelmét ünnepli. Ezek ilyen tévés információk. Azt hiszem a választás utáni napon nyilatkozott egy rakás csatornának. BBC, CNN, meg meg még egy rakás más adónak. Nem mentettem el, de le lehet vadászni. Szövegben biztos.

#8

OK, de hol lehet ezt elolvasni?
Gondoltam, hogy nem Moszkvában mondta, de ennél kicsit pontosabb forrást szeretnék, hogy utánajárhassak.
Köszi

Szebb jövőt!

#9

Egy USA-ban tett nyilatkozatából van, meg az is, hogy Kenya az őshazája.

#10

Szerintem sehogy, van egy sejtésem, hogy a közelükbe sem megy.
Egyébként honan van ez az infó, miszerint félzsidó lenne?
Szebb jövőt!

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!