Az ír nacionalisták legismertebb vezetője is elismeréssel szól a brit uralkodó "történelmi" dublini beszédéről, amelyben a királynő mélységes együttérzését fejezte ki a múltbeli brit-ír ellenségeskedések okozta fájdalmak elszenvedőinek.
"Azt hiszem, hitelesek a viharos múltunkat megszenvedőkkel való őszinte együttérzésről szóló szavak" - jelentette ki csütörtökön Gerry Adams, a Sinn Féin párt vezetője, aki az egyik élharcosa az észak-írországi brit fennhatóság megszüntetésének.
Pártját az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyának tekintik, s ő maga korábban "elhamarkodottnak" minősítette II. Erzsébet írországi látogatását.
A dublini kastélyban, a díszvacsorán elmondott beszéd másik figyelemre méltó mozzanata az volt, hogy a királynő ír nyelven (gaelül) szólította meg a résztvevőket. A hallgatóság, élén Mary McAleese ír államfővel, spontán tapsviharban tört ki.
A brit sajtó is kiemelte a királyi vizit történelmi jellegét. II. Erzsébet dublini látogatása segíteni fog abban, hogy jövőben új alapokra helyezzék az angol-ír kapcsolatokat - hangsúlyozta a londoni The Times.
(Stop)









Hozzászólások
51 min 35 sec ago
1 óra 1 min ago
3 hours 31 min ago
7 hours 39 min ago
8 hours 27 min ago
11 hours 28 min ago
11 hours 42 min ago
12 hours 8 min ago
12 hours 59 min ago
17 hours 30 min ago