Izrael megszakította a kapcsolatot az Emberi Jogi Tanáccsal

Izrael megszakította a munkakapcsolatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsával (EJT), és nem engedi be a világszervezet tényfeltáró csapatát a cionista államba, illetve Ciszjordániába a zsidó telepek tervezett vizsgálatára. Az EJT illetékese hétfőn Genfben sajnálatának adott hangot a jeruzsálemi döntés miatt, azonban egyéb szankciókat Izrael ellen, a szokásoknak megfelelően, most sem terveznek, hiszen mégiscsak zsidókról van szó.

Az ENSZ-tanács a múlt héten szavazta meg a csapat küldését, hogy képet kapjon a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi zsidó telepépítkezésekről. A határozatban egyben elítélték az ilyen építkezések folytatását, persze tenni nem tud ez ellen az ENSZ nevű gittegylet.

A zsidó állam határozott Izrael-ellenes részrehajlással vádolja a tanácsot, szerintük aránytalanul foglalkozik a palesztinokkal szembeni izraeli politikával és lépésekkel, viszont figyelmen kívül hagyja az emberi jogi visszaéléseket olyan helyeken, mint Irán és az arab országok. Persze a cionisták az Irán elleni kereskedelmi és egyéb szankciókról sosem beszél.

„Semmi kétségem, hogy Izrael érdeke együttműködni az Emberi Jogi Tanáccsal ebben a misszióban, legalább azért, hogy megmagyarázhassa politikáját és tetteit a független biztosoknak" – mondta Laura Dupuy Lasserre, az EJT elnöke, hozzátéve, hogy hivatalos értesítés még nem érkezett a döntésről. Megjegyezte, hogy a független nemzetközi misszió Izraelbe küldéséről hozott döntést a 47 tagú tanács elsöprő többséggel szavazta meg, azt csupán -mily meglepő - csak az Egyesült Államok ellenezte.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Éjfél

0:00–0:15
A Himnusz, az Ősi Himnusz, a Székely Himnusz, a Hiszekegy és a Szózat hallható, amikor éjfélt üt az óra.
(Éjféli blokk)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Sin City (ismétlés)

2:00–3:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    73%
    Nem tudom
    17%
    Total votes: 169

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!